Amikor Viktória 18 éves lett, majd pár nap múlva királynő is

A születésnap

Alexandrina Viktória 1837. május 24-én ünnepelte a 18. születésnapját, amely elsősorban azért volt jelentős, mert nagybátyja, IV. Vilmos király már érezte, hogy nincs sok hátra.

Tulajdonképpen csak azért imádkozott, hogy megérje az általa szeretett hercegnő 18. születésnapját, hiszen így nem kellett mellé régens állítani. Vilmos félt attól, hogy Sir Conroy kerülne a fiatal lány mellé régensként (pontosabban az anya, Viktória szász-coburg-saalfeldi hercegnő, de őt az orránál fogva vezette Conroy).

Legalábbis egy 1830-as törvény ezt fogalmazta meg (már nem Conroy szerepét, hanem az anyáét 🙂 )

Vilmos király tehát örült, hogy megérhette a lány 18. születésnapját! (a képen IV. Vilmos, a tengerészkirály)

Viktória születésnapját egy bállal ünnepelték a St. James-palotában, s a londoniak is ünnepségeket rendeztek, a jövőbeli királynőjük tiszteletére.

Viktória 18. születésnapja – a naplóban

Viktória aznap este sem hagyta ki a naplóírást:

“Ma van a 18. születésnapom! Ennyi éves vagyok! és mégis milyen messze vagyok attól, hogy az legyek, aminek lennem kellene. Ettől a naptól fogva határozottan elhatározom, hogy újult lelkesedéssel tanulok, figyelmemet mindig arra összpontosítom, amiről beszélek, és arra törekszem, hogy minden nap kevésbé csekélyebb legyek, és jobban megfeleljek arra, amire, ha az ég is úgy akarja, egyszer leszek!… Fél négykor kihajtottunk… a helység és a szeretet demonstrációja minden ember részéről nagyon örvendetes volt. A parkok és utcák nyüzsögtek, és minden úgy nézett ki, mint egy gálanap. Sokan írták le a nevüket, és többek között… a jó öreg Labache felírta az övét… Fél tízkor elmentünk a bálba a Szent Jakab-palotába … A király, bár sokkal jobban, nem tudott ott lenni, ahogy a királyné sem … én egy jót táncoltam. … és nagyon jól éreztem magam. Kettőkor jöttünk haza. Az udvar és az utcák zsúfoltak voltak … és az emberek várakozása, hogy egy szegény bolondot lássanak, nagyon nagy volt, és azt kell mondanom, hogy ez nagyon meghatott…”

Amikor ezeket a szavakat leírta, még nem sejthette, hogy 27 nap múlva egy júniusi hajnalon IV. Vilmos örökre eltávozik, s következik az ő nagy korszaka.

Ma az egyetlen ország Kanada, amely ünnepnapként kezeli a királynő születésnapját. A Victoria Day 1845-től ünnepnap, s a királynő halála után a kanadai parlament egy törvényt fogadott el, amely szerint minden év május 24-én (vagy ha az vasárnapra esik, akkor 25-én) tartják a Victoria Dayt. Ezt 1952-ben változtatták meg oly módon, hogy a május 25 előtti hétfő a Victoria Day. 1957. február 5-től pedig a királynő hivatalos születésnapjának is tekintik – legalábbis Kanadában.

Persze felmerülhet a kérdés, hogy miért játszik ilyen fontos szerepet Kanada életében Viktória királynő. Ez azonban egy másik történet, amelyet a királynő apjánál, Edvárd hercegnél lenne érdemes kezdeni …

 Források – djp

Hogy tetszett a poszt?

Kattins a megfelelő csillagra!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.