Lord Palmerston

Lord PalmerstonLord Palmerston személye szinte megkerülhetetlen volt a viktoriánus kor első felében. Politikai pályafutását 1807-ben kezdte, s szinte halála napjáig aktív politikus volt. Olyannyira, hogy végül miniszterelnökként halt meg 1865. október 18-án, eléggé aktívan.

Hozzá kötődik az az anekdota, amely szerint egy francia miniszter azt mondta neki “Ha nem lennék francia, akkor angol szeretnék lenni“. Palmerston azt válaszolta: “Ha nem lennék angol, akkor angol szeretnék lenni.” Bár folyékonyan beszélt franciául, nem volt hajlandó használni a nyelvet.

Közel harmincöt évig kezében tartotta a külügyeket a különböző posztokon, s ebben zavarta meg 1837-ben Viktória királynő trónra lépése, aki kissé kanyargós úton jutott el a trónra.

Viktória, elődeihez képest jobban meg akarta érteni a politikai folyamatokat, s jobban is bele akart olykor szólni a külpolitikába.

Palmerston ezt nehezen viselte, pedig az első időben még segített neki az ügyeket elsimítani Lord Melbourne is, akinek egyik húga Palmerstone felesége volt.

Viktória esetében súlyosan rontott a helyzetén, hogy 1839 egy téli éjszakáján erőszakoskodott az egyik udvarhölgyével, Susan Branddal. Állítása szerint eltévedt a palotában. Ezt az állítást kissé gyengítette, hogy miután besurrant hozzá, bezárta az ajtót és nekiesett 55 évesen a 22 éves lánynak. A lány azonban kiáltozni kezdett. Tette ezt akkor, amikor éppen pár hónapja nősült. A felesége is csak egy volt, a hosszú listáján.

1864-ben egy újságíró feleségével keveredett botrányba, de a bíróságon végül is elsimították az ügyet.

Egy évvel később azonban már nem ment ilyen egyszerűen.

Lord Palmerston halála

1865 október 18-án a hivatalos verzió szerint hidegrázásban halt meg, miután már napok óta lázas volt. Az ötödik olyan személy lett, aki nem tartozott az uralkodócsaládhoz, de állami temetést kapott.

A kevésbé hivatalos verzió szerint a haláleset Lord Melbourne egykori birtokán úgy esett meg egy biliárdasztalon, hogy eközben egy szobalánynak próbált férfiként kedveskedni … ilyen volt Lord Palmerston halála, majdnem nyolcvanegy évesen.

A dinamikus IP-cím kiosztása

Források

Ha tetszett a poszt – oszd meg!

Hogy tetszett a poszt?

Kattins a megfelelő csillagra!

Vélemény, hozzászólás?