Az első merénylet Viktória királynő ellen

queen-victoria-wedding-dress-1.jpgAz előzmények

Viktória királynő ellen számos merényletet követtek el több mint hat évtizedes uralkodása alatt, s a trónra lépése után nem is kellett sokat várnia az első próbálkozásra.

A királynő, 1840. február 10-én ment férjhez Albert herceghez, majd hamar áldott állapotba került, s férjével gyakran utaztak nyitott hintóban kevés kísérettel. Mindezt észrevette egy alig tizennyolc éves, londoni, munkanélküli fiatalember, Edward Oxford is. Mivel nagyon érdeklődött a fegyverek iránt, s gazdagokat okolta a helyzetéért, hamar a rögeszméjévé vált, hogy lelövi a királynőt. Amikor megtudta, hogy Viktória terhes, még inkább készült a merényletre, hiszen így egyszerre két királyi személyt is meg tudna ölni – Viktória királynőt és a még meg nem született Viktória hercegnőt.

oxford2.jpgMivel néhány hónappal korábban elveszítette felszolgálói állását, 1840. május 4-én 2 fontnyi összegért vásárolt egy pisztolyt és minden idejét a Strand vagy a Leicester Square lőcsarnokába töltötte. Már korábban is jó lövész volt, de most szinte mesterévé vált a lövészetnek.

A merénylet

Egy héttel a merénylet előtt, Oxford elment egy Lambeth-i üzletbe, amely egy egykori iskolai barátjáé volt. Gray, a barátja, segített neki fegyvert választani, majd Oxford megkérte, hogy Gray segítsen neki puskaport és lőszert is szerezni. Puskaport kapott, de a lőszert máshol kellett megvennie.

Oxfordnak hamarosan mindene megvolt, amely a merénylethez szükséges volt.

1840. június 10-én, délután négy órakor elhelyezkedett a gyalogút mellett, ahol a királyi párt várta, akik pár órával később meg is érkeztek, ahogyan szoktak, őrök nélkül.

A friss házasok nyitott hintóval indultak el a Buckingham-palotából a Hyde-park felé. Alig 100 méterre voltak már a palota kapujától, amikor a herceg észrevett egy férfit, aki előlépett az út mellől és fegyvert tartott feléjük. Oxford gyors egymásutánban elsütötte mindkét pisztolyát, de nem volt szerencséje, mert a királynő éppen elfordult amikor a veszélyesebb lövés eldördült. Ha őrök nem is voltak, a tömeg azonnal lefegyverezte a férfit a második próbálkozás előtt. A megriadt lovak ijedten felágaskodtak, majd nagy sebességgel elindultak lefelé a Constitution Hillről. A királynő így írta le a naplójában az eseményeket:

“Hatkor kihajtottunk, ahogy szoktunk, és mivel éppen az út felénél hagytuk el a palotát, az Alkotmányhegy előtt, szinte megsüketültem egy pisztoly hangos zajától, és a hintónk önkéntelenül megállt. Albert a jobb oldalamon ült. Körülnéztünk, és egy kis embert láttunk a gyalogösvényen, karba fonta a kezét, mindkét kezében egy-egy pisztoly, és fél perc elteltével láttam, hogy egy másik pisztollyal rám céloz. Lehajtottam a fejem, és azonnal következett egy újabb, ugyanolyan hangos lövés; körülnéztünk és láttuk, hogy a férfit gyorsan körülvették és lefogták. Albert egyenesen megparancsolta a Postillionnak, hogy menjenek tovább, mintha mi sem történt volna, a mama házához. Közvetlenül a második lövés eldördülése előtt és ahogy a férfi célba vett, vagy inkább lövés közben, kedves Albert felém fordult, megszorította a kezem, és felkiáltott: „Istenem! Ne ijedjen meg.” Biztosítottam, hogy a legkevésbé sem félek, ami így is volt. “

A merényletről

A The Times ugyanakkor így írta le az eseményeket másnap:

“… elővett egy pisztolyt, és közvetlenül rálőtt, akár Őfelségére, akár Albert hercegre, senki sem volt közte és a hintó között. A herceg, aki, úgy tűnik, hallotta a golyó fütyülését, odafordította a fejét, ahonnan a hang érkezett, és Őfelsége ugyanabban a pillanatban felemelkedett a hintón, de Albert herceg hirtelen lerántotta maga mellé, majd a férfi előhúzott a háta mögül egy második pisztolyt, amit azután elsütött. A kocsi, amely eddig a szokásos tempóban haladt, egy kicsit gyorsulva elhaladt mellette.”

A merénylő kezéből kirántották a fegyvert, de Oxford nem nagyon ellenkezett, s hagyta, hogy letartóztassák majd őrizetbe vegyék. Csak annyit ismételt összefüggéstelenül, hogy “Én voltam, én csináltam“.

oxford3.jpg

A rendőrségen megkérdezte, hogy megsérült-e a királynő, amire közölték vele, hogy Viktória, a négyhónapos terhes királynő sérülés nélkül megúszta a merényletet.

A fiú bevallotta amit tett és készségesen megadta nekik a címét, hogy a lakást átkutathassák. A rendőrök egy lezárt koporsót találtak, amelyben egy kardot és egy kardhüvelyt, két pisztolytáskát, puskaport, golyó-öntőformát és öt ólomgolyót is találtak.

A mrénylő pere

Találtak azonban egy titkos társaságra utaló dokumentumokat. Olyan iratokat, ahol Young England nevű szervezet részletes leírása és tagok felsorolása volt. A tagokról még részletes adatok is voltak, sőt levelezést is találtak a tagok között, akik között Lord Palmerston és Hannover királya is szerepelt. A rendőrség tagjai teljesen elképedtek, s ez csak fokozódott, amikor kiderült, hogy a teljes társaság csak Edward Oxford képzeletében létezik. Viktória királynő már 1840. június 15-én azt írta a naplójában: “csodálatos valószínűtlenségek“, vagyis nem hitte el. Pedig a hannoveri király korábban mindent megtett, hogy megnehezítse, sőt megakadályozza a trónra lépését.

Emiatt azonban csak egy hónappal később, 1840. július 6-án kezdődött a per. Amikorra azonban a perre került a sor, Oxfordmár azt mondta, hogy azért nem találtak a lövései, mert csak puskapor volt a fegyverben, golyó nem.

A merénylő utóélete

A per a nagy nyilvánosság előtt zajlott, s az egész eljárás alatt furcsán viselkedett, majd számos tanú azt vallotta, hogy Oxford alkoholista és mentálisan beteg. Ez megtette a hatását, s az esküdtszék végül felmentette. A királynő ugyan dühös volt, de nem tehetett semmit. Pedig még várta jónéhány merénylet.

edward_oxford_c_1856.jpgA fiatalember a következő huszonnégy évet a dél-londoni Bethlem egyik őrültek házában töltötte, ahol mintafogolynak illetve mintabetegnek bizonyult. Udvarias, barátságos és előzékeny volt. Az ott töltött idő alatt megtanult franciául, németül, olaszul, spanyolul, görögül és latinul is. De sok időt töltött rajzolással, olvasással és hegedüléssel is. Néhány év múlva múlva már festőként és dekoratőrként dolgozott az intézetben. Teljesen megváltozott.

1864. április 30-án áthelyezték Broadmoorba, de akkorra már világossá vált, hogy senkire nem jelent veszélyt. Végül 1867-ben szabadulhatott, de csak azzal a feltétellel, hogy a Brit Birodalom egyik tengerentúli gyarmatára megy és soha nem tér vissza. Új nevet kapott, s John Freemanként hajózott Melbourne-be, ahol aztán feleségül vett egy elszegényedett özvegyasszonyt, akinek két kisgyermeke is volt.

Rendszeresen járt templomba és a város nyomornegyedeinek állapotáról írt újságcikkeket. Igazi mintapolgár volt, akiről senki nem tudta, hogy valójában kicsoda. Még a felesége sem tudta, hogy férje egykor Nagy-Britannia leghírhedtebb bűnözője volt.

  Források – djp

Hogy tetszett a poszt?

Kattins a megfelelő csillagra!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.