Hajnalcsillag – a leghíresebb magyar felfedezőnő

Sass Flóra születése

A magyar és egyetemes földrajzkutatás egyik legérdekesebb (hölgy)alakja minden bizonnyal Hajnalcsillag, azaz Sass Flóra volt.

Valószínűleg 1841-ben vagy 1842-ben (hivatalosan 1841. augusztus 6-án) született Nagyenyeden, s nagyon korán, talán hat-hétéves korában elvesztette szüleit és bátyját is – a forradalom és szabadságharc forgatagában. Életét egy román szolgálónak köszönhette, aki a lázongó román parasztok előtt sajátjának vallotta a kislányt, s Flóra így megmenekült a lincseléstől.

A szolgáló Flórával együtt elmenekült, s egy erdélyi örmény családnál találtak menedéket, de ez is csak a szabadságharc bukásáig tartott. 1849 őszén a családdal együtt tovább menekültek, egészen a török fennhatóság alá tartozó Vidin városáig jutottak.

Egy angol feleség

A sok menekült között a kislány eltévedt, s elveszette nevelőszüleit is, s ők is hiába keresték, nem lelték a város forgatagában. Mint később kiderült, Flóra rabszolga lett, s éppen tíz évig kellett ezt a terhet viselnie.

1859 decemberében egy híres angol utazó, Samuel White Baker (mellesleg jónevű mérnök), aki a balkáni vasút építését irányította, vadászatra indult az al-dunai vidékre, barátjával az indiai Singh herceggel.

A vadászat mellett ellátogattak, az akkor már illegálisan működő rabszolgapiacra, ahol Baker egy pillanat alatt beleszeretett egy gyönyörű, tizennyolc év körüli szőke lányba, akinek az árát a legmagasabbra tartották a piacon.

Bakernek ekkor már négy lánygyermeke és három fia volt előző feleségétől, aki azonban 1855-ben sárgalázban vagy tífuszban elhunyt. Baker Ceylon-szigetére ment felejteni, a gyerekeket pedig londoni rokonai nevelték. Ceylonban ismerkedett meg Singh herceggel, a szikh birodalom utolsó maharadzsájával, akivel visszatért Európába a vasútépítésekhez.

Baker habozás nélkül kiváltotta a lányt (pedig a brit törvények már tiltották a brit állampolgárok számára a rabszolga-kereskedést), majd rögvest “felszabadította” és magához is vette, sőt hamarosan nőül is vette.

Afrika felfedezése

A brit közvélemény nem nézte jó szemmel mindezt, így késztetést érzett arra, hogy valamiképpen “kompenzálja” tettét. Újra feléledt benne a kalandvágy, s 1861 tavaszán Baker és felesége, Sass Flóra elindult a Nílus forrásvidékére.

Flóra mindenben segítségére volt férjének a kutatásokban, olyannyira, hogy két alkalommal is csak az ő lélekjelenléte mentette meg az expedíciót. A kegyetlen körülmények miatt kísérőik fellázadtak, s csak Flóra kivételes rábeszélőképességének, s türelmének volt köszönhető, hogy nem ölték meg őket. A három évig tartó útjuk utolsó egy évét (1863 február és 1864 március között) betegen, nélkülözve, nagy kínszenvedésben tették meg.

1864. március 14-én egy addig ismeretlen, hatalmas tó partjára értek, amelyet Viktória királynő férjéről, Albert-tónak neveztek el. Ezzel ő  is csatlakozott a híres magyar felfedezők köréhez.

Baker és Flóra abban a hitben tért vissza Angliába, hogy megtalálták a Nílus forrását, de másfél évtizeddel később (Henry Morton Stanley kutatásai révén) kiderült, hogy tévedtek, mindenesetre az angol társadalom már elfogadta őket, s Flóra  már nem volt szálka az emberek szemében.

Az egyetlen kivétel (a végtelenül prűdnek mutatkozó és férje halála miatt végtelenül visszahúzódó) Viktória királynő volt, aki 1866. november 13-án ugyan lovaggá ütötte Bakert, de nem engedte be Flórát a trónterembe sem.

Újabb felfedezések

A Királyi Földrajzi Társaság nagy lelkesedéssel, s a legnagyobb kutatóknak kijáró tisztelettel fogadta őket. A walesi herceg (Viktória legnagyobb fia, a trónörökös) aki mellesleg szomszédja is volt a Baker családnak, gyakran kereste a társaságukat, s mindent elkövetett, hogy édesanyja kegyeibe fogadja Flórát is, de mindhiába.

Talán az is a herceg barátságának köszönhető, hogy Baker lett a Szuezi-csatorna megnyitását intéző küldöttség “kalauza”. Ez nagyon fontos momentum volt, mind a Brit Birodalom, mind a Baker-család életében. Az ünnepélyes megnyitót követő bálon a herceg megbízta Bakert a Nílus alsó vidékének rabszolgatartóktól való “megtisztításával”, ami persze egyet jelentett a terület gyarmatosításával is.

Baker “pasa” vállalta a feladatot, s 1871-ben feleségével arab pénzen indult el az egyiptomi alkirály megbízásából, az Ottomán Birodalom angol vezérőrnagyaként elfoglalni Afrika egy szeletét a britek számára.

Flóra részletes naplót vezetett útjukról, ahol tulajdonképpen a gyarmatosítás történetét írja le. A kétezer fős, gőzhajókkal és modern fegyverekkel felszerelt sereg legfőbb ellenségének a természet mutatkozott.

Előbb a Nílus “ellenkezett”, a száraz évszakban kevés volt a víz a hajózáshoz, gyakran megsérültek a hajók, s tucatjával haltak meg a katonák. Az esős évszak előtt vérhas és malária is felütötte a fejét, s végül már öt-hatszáz katona hunyt el, amikor Samuel Baker megpróbált valamit tenni.

Élelmük fogytán volt, a marhák folyamatosan pusztultak, ezért elhajtotta a bennszülöttek marháit. A bárik természetesen megvédték állataikat, így szabályos háború alakult ki az angolok és bennszülöttek között.

1889-ben újra útrakeltek a wales-i herceg kérésére, amikor a Szudántól délre fekvő területeket szerette volna Anglia meghódítani. Küldetésük részben sikerült, de a rabszolgaságot nem sikerült teljesen felszámolni. A bennszülöttek mindenhol megcsodálták Flórát szőke haja miatt és Hajnalcsillagnak nevezték el.

Flóra és férje ezután visszavonult Devonshire-i birtokukra, ahol a férfi 1893-ban meg is halt. Az utazónő azonban csak 1916. március 11-én követte férjét, s hamvaik Grimley-ben vannak elhelyezve. Életével és utazásaival azonban csatlakozott azon tudós nőkhöz, akik egyre komolyabb szerepet játszottak a tudományos életben.