A Viktória-tó felfedezése
A Viktória-tó felfedezése
John Hanning Speke (a fenti képen) fiatalkorától gyakran kirándult a Himalájában, elsősorban Tibet vidékén. A brit hadsereg tagjaiként már tizenhét évesen Indiába, a Pandzsáb tartományba vezényelték.
Huszonhatévesen csatlakozott Sir Richard Burton expedíciójához Szomáliába. Ott súlyosan megsebesült, így hazatért Angliába, de a gyógyulása után szinte azonnal jelentezett a krími háborúba önkéntesnek. Burton és Speke között már ebben az expedícióban ellenszenv alakult ki, de ez nem akadályozta meg őket abban, hogy továbbra is együtt kutassanak.
A krími háború után, 1856-ban Burton és Speke megszerezte a Királyi Földrajzi Társaság (British Royal Geographical Society) támogatását egy olyan expedícióra, amely a Nílus forrását szerette volna felfedezni. Az elméletük szerint a Nílus a Nyasza- (a mai Malawi-) tóból eredt. (a képen Speke és Burton eléri a Tanganyika-tavat)
Végül olyan sikeres expedíciót szerveztek, amely számos földrajzi felfedezéssel gazdagította a tudományt. Az expedíció során találták meg a Tanganyika-tavat, azonban Burton egészségügyi állapota nem volt túlságosan jó, így Speke egyedül folytatta tovább az útját.
Végül 1858. augusztus 3-án fedezte fel (a nyugatiak számára is) a Viktória-tavat, amelyet a korszak névadójáról, Viktória királynőről nevezett el. (a lenti képen)
Kutatások
Persze a tó előtte is létezett, s az első írásos emlék 1160-ban keletkezett egy arab térképésztől (Abu Abdalláh al-Idríszi), aki egy térképen ábrázolta a tavat. A tó a kontinens legnagyobb tava, sőt a felülete alapján a Föld második legnagyobb édesvízű tava. (a képen a tó egy részlete)
Speke 1859 májusában visszatért Angliába s bejelentette a felfedezését. Úgy gondolta, hogy a Nílus ebből a most felfedezett tóból ered, de Burton és más kortársak vitatták ezt az elképzelést. Az sem segítette a megbékélést, hogy Speke egy beszámolót jelentett meg a blackwoodi Edinburgh Magazine-ban, amelyről Burton azt érezte, hogy kizárta őt a felfedezés dicsőségéből. Emellett persze volt aki hitte, volt aki nem, hiszen abban a korban elég sok volt a hasonló csalás, s az emberek egy része kétkedéssel nézett rá.
A Királyi Földrajzi Társaság visszaküldte Speke-t, hogy igazolja elméletét, de 1860 szeptemberében, nem sokkal az indulás után a két tolmácsa összeveszett, amely megnehezítette az utat. Másfél évvel később a Királyi Földrajzi Társaság még egy lehetőséget adott neki, így 1862 februárjában visszatért a tóhoz, s pár hónapnyi utazás után 1862. július 28-án meg is találta azt a pontot, ahol a folyó elhagyja a tavat.
Elérte a célját.
Speke halála
1863 februárjában visszatért Gondokoróba, májusban pedig már Kairóban volt. Ott hivatalosan is bejelentette, hogy megtalálta a Nílus forrását, majd visszatért Londonba, ahol Királyi Földrajzi Társaság (a fenti képen az épülete) egy különleges ülésén egy beszámolót tartott. A tapasztalaiból 1863-ban beszámolót ( The Journal of the Discovery of the Nile Source ) jelentetett meg, amely nagyon népszerű olvasmány lett a korban. Olyannyira, hogy még hamisították is, a brit gyarmati uralmi rendszer igazolására.
Burton továbbra is vitatta felfedezéseit, s Speke éppen egy nyilvános vitára készült, amikor egy vadászbaleset érte, amelyben 37 évesen az életét vesztette. Halála valószínűleg baleset volt, de sokan öngyilkosságnak tartották az őt ért igaztalan vádak miatt.
A tudomány végül őt igazolta, hiszen az általa felfedezett Viktória-tóból ered a Viktória-Nílus, amely Ugandát kettészelve az Albert-tó felé halad, hogy onnan Albert-Nílus néven folytassa az útját, s a Fehér-Nílus egyik alkotójaként egyesüljön a Kék-Nílussal.
