Szent László megszilárdítja a hatalmát
Szent László trónra lép
Bár születésekor (1046. június 27.) talán senki nem gondolta, de éppen harmincéves volt, amikor Géza nevű bátyja hirtelen megbetegedett és hamarosan elhunyt, így ő léphetett (az akkor még nem Szent) István örökébe, Vazul unokájaként. (a képen Szent László)
Bár Gézának volt két kiskorú fia (Kálmán és Álmos), a magyarok jelentős részének egyáltalán nem esett nehezére az igazán daliás termetű, s valóban kiváló hadvezéri képességekkel megáldott Lászlót támogatni.
A Képes krónika szerint 1077-ben “amikor a magyarok meghallották, hogy Magnus (Géza) király meghalt, egész sokaságuk öccséhez, Lászlóhoz gyűlt, és egy értelemmel, közös szóval és egyetértő akarattal őt választották az ország kormányzására, vagyis helyesebben buzgó és állhatatos kéréssel rákényszerítették. Mindnyájan tudták ugyanis, hogy föl van ruházva a tökéletes virtusokkal, hite szerint katolikus, kiváltképpen kegyes, bőkezű adakozó, szeretettel teljes. Úgy ragyogott föl, mint köd közepette a hajnali csillag, mely elűzi a homályt; és miképpen a telihold világol a maga napjaiban, vagy amiképpen a nap ragyog: fény lett népének közepette.” (a fenti képen Szent László)
A trónharcok
László azonban ugyanazzal a problémával küzdött, mint elődje, Géza – s ezt a problémát Salamonnak hívták, aki I. András fia volt, s (kétszer is) megkoronázott magyar király.
Salamon ekkortájt az ország nyugati részén uralkodott, s IV. Henrik német királytól (későbbi német-római császártól) kért és kapott segítséget, aki egyébként Judit nevű feleségének a testvére volt. Henrik küldött némi segítséget Béla fiai (Géza és László) ellen, de a felperzselt föld taktikáját alkalmazó magyarokkal nem igazán bírtak.
Közben Henriknek a saját birodalmában is akadtak problémái, hiszen egyre jobban összerúgta a port Toszkánai Matildával és VII. Gergely pápával is, aki ki is átkozta őt. Ennek következtében került sor a híres Canossa-járásra, amikor IV. Henrik bűnbánatot gyakorolt a pápa előtt, miután három napig várakozott Canossa vára (Matilda birtoka) előtt, de feloldozást nyert. (a képen IV. Henrik feloldozást kér VII. Gergelytől)
Közben a birodalomban sem tetszett sokaknak a német király tevékenysége, így 1077. március 15-én ellenkirályt választottak Rudolf sváb herceg személyében. Hogy ez nem volt teljesen visszhangtalan, jól mutatja, hogy hamarosan elismerte I. Fülöp francia király és I. László magyar király is. Sőt László (vélhetően 1078-ban) feleségül vette Rudolf Adelheid nevű lányát, így ezzel végérvényesen eldöntötte, hogy szembeszáll IV. Henrikkel. Talán ez volt az oka, hogy VII. Gergely egy 1079. március 21-én kelt levelében már mint a magyarok királyáról beszélt Lászlóról – de azért ez még nem volt teljesen biztos helyzet. (a képen Salamon majdnem az anyjára támad)
Salamon eközben kereste a kiutat, még VII. Gergely pápát is megkereste, aki azt ígérte, ha hűséget fogad neki, megerősíti magyar királynak. Közben azonban Rudolf legyőzte Henriket egy csatában, s a pápa erre a hírre ismét kiátkozta a német királyt, aki azonban dühében, III. Kelemen személyében egy ellenpápát állított. Matilda azonban kitartott Gergely mellett. (a képen Toszkánai Matilda)
Szent László hatalmának megszilárdítása
Fél évvel később Rudolf és Henrik csapatai újra összecsaptak, s ezúttal Rudolf szenvedett vereséget, sőt elvesztette a jobb kezét is, majd másnap el is hunyt. Ezt a nép istenítéletnek tekintette, ahogyan maga Rudolf is, hiszen a halála előtt maga mondta a gyóntatójának, hogy “Ezzel a kézzel esküdtem egykor hűséget uramnak…”. (a képen VII. Gergely)
Henrik azonban győzelme ellenére nem volt egyszerű helyzetben, s évekig tartott, mire Gergelyt kiűzte az Angyalvárból, aki ráadásul hamarosan vissza is került Robert Guiscard hadai segítségével.
Az elmaradt segítség híján aztán Salamon 1081 tavaszán lemondott a trónról, így békét kötött Lászlóval. Egy évvel később azonban összeesküvést szőtt ellene, így László elfogatta és Visegrádon egy toronyba záratta.
Miután Salamon már nem jelentett közvetlen veszélyt, László szerette volna a legitimációját megerősíteni, s erre olyan megoldást alkalmazott, amely korántsem volt szokatlan a korban, ugyanakkor kissé mégis furcsa volt az esetében. László szenteket avatott, akik között ott volt I. István király is, aki megvakíttatta László apai nagyapját, Vazul herceget.
Persze voltak már magyar származású vagy legalábbis Pannóniában született szentek, hiszen Tours-i Szent Márton a mai Szombathelyen született. (a képen Szent Márton)
Azzal, hogy Istvánt szentté avatta, szimbolikusan jelezni akarta, hogy azt az utat szeretné tovább folytatni, amelyet István kijelölt, Imre herceg szentté avatása pedig mintha azt jelezné, hogy ő maga próbál az elhunyt herceg örökébe lépni.
A két királyi családhoz tartozó személy mellett logikus lépésnek tűnt Imre herceg tanítójának kiemelése és Zoerard (Szórád)-András és Benedek, a két aszkéta szerzetes szentté emelése, akiknek a legendája már 1070 körül elkészült, s akiknek ereklyéit már akkor nagy becsben tartották.
László már nem csak a nevében, hanem hatalmában is magyar király volt, s Salamon kiengedésével kiengesztelte Istent is …
