Koleralázadás Magyarországon 1831-ben
A kolera támadása
1831-ben a kormány szigorú intézkedéseket hozott, mert egy gyorsan terjedő és súlyos megbetegedést okozó járvány kezdődött Magyarországon. A korlátozó intézkedések azonban sokaknál elégedetlenséget okoztak, s egyes megyékben már szervezkedések indultak, összeesküvés-elméletek készültek és hazugságokat terjesztettek. (a kór hirtelen támadta meg a szervezetet)
Az ekkor terjedő Vibrio cholerae baktérium elsősorban széklettel, hányással, fertőzött vízzel és nyers élelmiszerekkel terjedt, s összesen közel negyedmillió ember halálát okozta.
A betegek jelentős része súlyos állapotba került a sok hasmenés és hányás okozta kiszáradás miatt, ahonnan egyenes út vezetett a temetőbe.
Ez a kór már évszázadokkal korábban ismert volt a Gangesz és Indus vidékén, de csak az 1820-as években került Európába. 1817-ben egy súlyos járvány volt Bengáliában, majd pár év múlva Perzsiában és a Kaszpi-tenger vidékén is, ahonnan egészen Oroszországig eljutott. A kór ekkor lassan terjedt, elsősorban a kereskedők révén jutott el újabb vidékekre.
1830-ban azonban I. Miklós cár orosz katonákat vetett be egy Lengyelországban kirobbant felkelés ellen, amelynek leverésében fertőzött ázsiai orosz katonák is részt vettek, s a kór onnan már gyorsan terjedt. Hamarosan Galíciába is eljutott a betegség, amely akkortájt a Habsburg-birodalom része volt, s I. Ferenc császár komoly intézkedésekkel próbálta meggátolni a terjedését, bár a kór gyorsan terjedt. (a kolera okozta változás négy óra alatt)
A védekezés
A Habsburg-családnak már volt személyes tapasztalata a fertőző betegségek hatásainak vizsgálatában, hiszen az előző évszázadban a fekete himlő számos családtag életébe került.
Persze nem csak a Habsburgok életébe került a fekete himlő, s voltak más komoly betegségek is, amelyek tizedelték a királyi családokat is.
A Magyar Királyságban létrejött egy Vegyes Bizottság, amely a Helytartótanács, a Királyi Kamara és a Főhadparancsnokság delegáltjaiból állt, akik 1830 december 26-án lezárták az északi határt, amely aztán sikerrel tartotta vissza a kórt. Úgy tűnt az intézkedés sikeres volt, ezért március 16-án a királyi biztosokat és orvosokat visszarendelték, majd március 29-én a határzárat is feloldották, de ez még korai volt, s a betegség hamarosan be is jutott Magyarországra, elsősorban román és ruszin fuvarosokkal.
Két hónappal később már újra korlátozásokat vezetettek be, de addigra a kolera már hihetetlen sebességgel elterjedt az országban. A rossz higiéniai viszonyok, a csatornázottság hiánya és az elmaradottság mind hozzájárultak a járvány terjedéséhez.
Kolerabiztosok járták az országot, településeket zártak le, vásárokat tiltottak be, karanténokat állítottak fel és próbálták a kutakat is fertőtleníteni – bizmutporral. Ilyen kolerabiztos volt az ifjú Kossuth Lajos is.
A járvány mellett azonban meg kellett küzdeniük az emberi butasággal is, hiszen sokan értelmetlennek látták a lezárásokat. Persze az is igaz, hogy a tömeges munkanélküliség és az éhínség egyre nagyobb probléma volt, de azok a hírek sem segítettek, hogy az arisztokrácia szándékosan akarja megmérgezni a parasztokat, ezért találták ki a járványt.
A koleralázadás
A legsúlyosabb helyzet Sáros, Szepes és Zemplén vármegyében volt.
Az első koleralázadás mégis Pesten tört ki, amikor július 17-én az egyetemei diákok megpróbálták áttörni a budai hajóhíd kordonját. A hatóság azonban gyorsan és határozottan cselekedett.
A városban persze könnyű dolga volt, de az északi megyékben (Abaúj, Sáros, Szepes, Gömör és Zemplén) majdnem félszázezer paraszt fogott fegyvert az arisztokraták ellen. A magyarok mellett többségében román, szlovák, ruszin és szerb parasztok harcoltak.
Kúriákat, kastélyokat dúltak fel, kocsmákat törtek össze, de a hivatalnokokat és nemeseket, sőt a papokat is zaklatták, egyes helyeken pedig a zsidókat tették felelőssé a helyzetért.
Egyre többen veszítették az életüket, amikor a kormány 52 századnyi rendteremtő katonát vezényelt ki Eötvös Ignác főispán vezetésével, akiknek augusztus végére sikerült rendet tenni vagyis leverni a lázadókat. Összesen 119 személyt ítéltek halálra (bár sokaknak később kegyelmet adtak, 5-6 év kényszermunkára küldve őket), s összesen négyezer embert küldtek börtönbe vagy fenyítettek meg.
A járványt szeptember 27-re sikerült megfékezni, s a zárlatot október 3-án oldották fel. Amikor a hatóságok feloldották a zárat, a hivatalos adatok szerint 237 641 személy hunyt el, s közel félmillió volt fertőzött. A járványban elhunyt Széphalmon Kazinczy Ferenc (fiai Lajos és Bálint túlélték a fertőzést), de Tittel Pál csillagász, Fekete János országos tárnokmester és Veres Pálné édesanyja Beniczky Pálné Sturmann Karolina is elhunyt.
A járvány az irodalomban is megjelent, hiszen Jókai egyik romantikus regénye, a Szomorú napok szinte teljes egészében a koleralázadásról szól.
Kapcsolódó posztok |