Egy baleset, amely híressé tette Nostradamust – II. Henrik halála

II. Henrik

II. Henrik (a fenti képen) egész ifjúkorában az apja (I. Ferenc) és a VIII. Henrik közötti vetélkedés tanúja volt, s végül a két király alig két hónapnyi különbséggel hunyt el. A trónra lépő ifjú király aztán visszaszerezte Calaist, Metzet, Verdunt és más területeket is. Jó diplomáciai érzékkel Ferenc nevű fiát hozzáadta a Franciaországban nevelkedő Stuart Máriához. Az sem zavarta, hogy a gyönyörű és intelligens lány jóval magasabb és két évvel idősebb volt, mint a félszeg Ferenc.

Ő maga egyébként Medici Katalint vette feleségül, aki Lorenzo Medici lányaként többek között X. Leó és VII. Kelemen pápa unokahúga is volt, sőt az éppen regnáló Kelemen az esküvőn is részt vett. (a lenti képen)

Ez persze nem jelentette azt, hogy Henrik ne Diane de Poitiers mellett kereste volna szerelmet, akit azonban feleségéhez hasonlóan sok más nővel megcsalt. A királyi párnak azonban összesen tíz gyermeke született, de emellett legalább három törvénytelen gyermeke biztosan volt.

1559-ben a francia uralkodó éppen legnagyobb lányát adta feleségül II. Fülöp spanyol királyhoz, aki korábban Mária angol királynő férjeként címzetes angol király is volt, amikor az esküvő alkalmából a király nagyszabású lovagi tornát rendezett.

m429072_king-henry-ii-of-france-fatally-wounded-at-a-tournament-by-gabriel-montgomery-1559_1.jpg

II. Henrik halála

A június 22-i házasságkötés után rendezett tornán maga a király részt vett, s ekkor nyert értelmet a korszak egyik leghíresebb orvosának 1555-ben könyv alakban is megjelent négysoros jóslata. Nostradamus mintegy ezer kissé homályos jóslata nagyon népszerű olvasmány volt, s maga a királyné még horoszkópot is rendelt tőle. (a lenti képen Nostradamus)

nostradamus.jpeg

Nostradamus egyik négysorosa szerint: „Egy félszemű lesz a király/ A fiatal oroszlán legyőzi majd az idősebbet a küzdőtéren/ Az aranyos sisak alatt kiszúrja a szemét/ Majd az idősebb iszonyú halállal pusztul el.”

A lovagi tornán 1559. június 30-án (más források szerint július 1-én) a király Gabriel de Montgomery, a skót gárda kapitánya ellen küzdött, amikor a skót kopjája kettétört, s egy szilánk a király sisakrostélyán keresztül a szemébe fúródott.

A királyi udvar azonnal a legkiválóbb orvosokat és sebészeket mozgósította a király megmentése érdekében, sőt egyes műtéti próbálkozásokat elítélteken hajtottak végre, miután rekonstruálták a sérülést.

Mindez azonban hiábavaló próbálkozás volt, tíz napnyi szenvedés után a király szörnyű kínok között elhunyt. (a képen a haldokló király)

henri-halal.jpg

Bár tíz (törvényes) gyermeket hagyott hátra, a halála tulajdonképpen a Valois-ház eltűnését is jelentette, hiszen bár három fia is király lett (Ferenc, Károly, Henrik) egyikük sem hagyott hátra túlélő utódot, ahogyan a kisgyermekként elhunyt Lajos és egy másik Ferenc nevű fiú sem (bár ő majdnem I. Erzsébet angol királynő férje lett).

A fentiek miatt aztán Valois Margit férje, III. Henrik navarrai király (a fenti képen) válhatott francia királlyá IV. Henrik néven, miután eldöntötte, hogy “Párizs megér egy misét!” – vagyis áttért a katolikus vallásra, bár a házassága nem igazán jól működött.

Henrik halála azonban rendkívüli mértékben megnövelte Nostradamus tekintélyét, így a hátralévő életében már csak horoszkópok készítésével foglalkozott – nem kevés pénzért, persze újabb jóslatok készítése mellett. A Próféciák teljes terjedelemben 1568-ben jelent meg, s egy évszázad alatt közel harminc kiadást ért meg.

 Források – djp

Kapcsolódó posztok

Hogy tetszett a poszt?

Kattins a megfelelő csillagra!

Vélemény, hozzászólás?