Az első merénylet Viktória királynő ellen
Viktória királynő ellen számos merényletet követtek el több mint hat évtizedes uralkodása alatt, s a trónra lépése után nem is kellett sokat várnia az első próbálkozásra.
A királynő, 1840. február 10-én ment férjhez Albert herceghez, majd hamar áldott állapotba került, s férjével gyakran utaztak nyitott hintóban kevés kísérettel. Mindezt észrevette egy alig tizennyolc éves, londoni, munkanélküli fiatalember, Edward Oxford is. Mivel nagyon érdeklődött a fegyverek iránt, s gazdagokat okolta a helyzetéért, hamar a rögeszméjévé vált, hogy lelövi a királynőt. Amikor megtudta, hogy Viktória terhes, még inkább készült a merényletre, hiszen így egyszerre két királyi személyt is meg tudna ölni – Viktória királynőt és a még meg nem született Viktória hercegnőt.
A merénylet
Egy héttel a merénylet előtt, Oxford elment egy Lambeth-i üzletbe, amely egy egykori iskolai barátjáé volt. Gray, a barátja, segített neki fegyvert választani, majd Oxford megkérte, hogy Gray segítsen neki puskaport és lőszert is szerezni. Puskaport kapott, de a lőszert máshol kellett megvennie.
Oxfordnak hamarosan mindene megvolt, amely a merénylethez szükséges volt.
1840. június 10-én, délután négy órakor elhelyezkedett a gyalogút mellett, ahol a királyi párt várta, akik pár órával később meg is érkeztek, ahogyan szoktak, őrök nélkül.
A friss házasok nyitott hintóval indultak el a Buckingham-palotából a Hyde-park felé. Alig 100 méterre voltak már a palota kapujától, amikor a herceg észrevett egy férfit, aki előlépett az út mellől és fegyvert tartott feléjük. Oxford gyors egymásutánban elsütötte mindkét pisztolyát, de nem volt szerencséje, mert a királynő éppen elfordult amikor a veszélyesebb lövés eldördült. Ha őrök nem is voltak, a tömeg azonnal lefegyverezte a férfit a második próbálkozás előtt. A megriadt lovak ijedten felágaskodtak, majd nagy sebességgel elindultak lefelé a Constitution Hillről. A királynő így írta le a naplójában az eseményeket:
“Hatkor kihajtottunk, ahogy szoktunk, és mivel éppen az út felénél hagytuk el a palotát, az Alkotmányhegy előtt, szinte megsüketültem egy pisztoly hangos zajától, és a hintónk önkéntelenül megállt. Albert a jobb oldalamon ült. Körülnéztünk, és egy kis embert láttunk a gyalogösvényen, karba fonta a kezét, mindkét kezében egy-egy pisztoly, és fél perc elteltével láttam, hogy egy másik pisztollyal rám céloz. Lehajtottam a fejem, és azonnal következett egy újabb, ugyanolyan hangos lövés; körülnéztünk és láttuk, hogy a férfit gyorsan körülvették és lefogták. Albert egyenesen megparancsolta a Postillionnak, hogy menjenek tovább, mintha mi sem történt volna, a mama házához. Közvetlenül a második lövés eldördülése előtt és ahogy a férfi célba vett, vagy inkább lövés közben, kedves Albert felém fordult, megszorította a kezem, és felkiáltott: „Istenem! Ne ijedjen meg.” Biztosítottam, hogy a legkevésbé sem félek, ami így is volt. “
A merényletről
A The Times ugyanakkor így írta le az eseményeket másnap:
“… elővett egy pisztolyt, és közvetlenül rálőtt, akár Őfelségére, akár Albert hercegre, senki sem volt közte és a hintó között. A herceg, aki, úgy tűnik, hallotta a golyó fütyülését, odafordította a fejét, ahonnan a hang érkezett, és Őfelsége ugyanabban a pillanatban felemelkedett a hintón, de Albert herceg hirtelen lerántotta maga mellé, majd a férfi előhúzott a háta mögül egy második pisztolyt, amit azután elsütött. A kocsi, amely eddig a szokásos tempóban haladt, egy kicsit gyorsulva elhaladt mellette.”
A merénylő kezéből kirántották a fegyvert, de Oxford nem nagyon ellenkezett, s hagyta, hogy letartóztassák majd őrizetbe vegyék. Csak annyit ismételt összefüggéstelenül, hogy “Én voltam, én csináltam“.
A rendőrségen megkérdezte, hogy megsérült-e a királynő, amire közölték vele, hogy Viktória, a négyhónapos terhes királynő sérülés nélkül megúszta a merényletet.
A fiú bevallotta amit tett és készségesen megadta nekik a címét, hogy a lakást átkutathassák. A rendőrök egy lezárt koporsót találtak, amelyben egy kardot és egy kardhüvelyt, két pisztolytáskát, puskaport, golyó-öntőformát és öt ólomgolyót is találtak.
A mrénylő pere
Találtak azonban egy titkos társaságra utaló dokumentumokat. Olyan iratokat, ahol Young England nevű szervezet részletes leírása és tagok felsorolása volt. A tagokról még részletes adatok is voltak, sőt levelezést is találtak a tagok között, akik között Lord Palmerston és Hannover királya is szerepelt. A rendőrség tagjai teljesen elképedtek, s ez csak fokozódott, amikor kiderült, hogy a teljes társaság csak Edward Oxford képzeletében létezik. Viktória királynő már 1840. június 15-én azt írta a naplójában: “csodálatos valószínűtlenségek“, vagyis nem hitte el. Pedig a hannoveri király korábban mindent megtett, hogy megnehezítse, sőt megakadályozza a trónra lépését.
Emiatt azonban csak egy hónappal később, 1840. július 6-án kezdődött a per. Amikorra azonban a perre került a sor, Oxfordmár azt mondta, hogy azért nem találtak a lövései, mert csak puskapor volt a fegyverben, golyó nem.
A merénylő utóélete
A per a nagy nyilvánosság előtt zajlott, s az egész eljárás alatt furcsán viselkedett, majd számos tanú azt vallotta, hogy Oxford alkoholista és mentálisan beteg. Ez megtette a hatását, s az esküdtszék végül felmentette. A királynő ugyan dühös volt, de nem tehetett semmit. Pedig még várta jónéhány merénylet.
1864. április 30-án áthelyezték Broadmoorba, de akkorra már világossá vált, hogy senkire nem jelent veszélyt. Végül 1867-ben szabadulhatott, de csak azzal a feltétellel, hogy a Brit Birodalom egyik tengerentúli gyarmatára megy és soha nem tér vissza. Új nevet kapott, s John Freemanként hajózott Melbourne-be, ahol aztán feleségül vett egy elszegényedett özvegyasszonyt, akinek két kisgyermeke is volt.
Rendszeresen járt templomba és a város nyomornegyedeinek állapotáról írt újságcikkeket. Igazi mintapolgár volt, akiről senki nem tudta, hogy valójában kicsoda. Még a felesége sem tudta, hogy férje egykor Nagy-Britannia leghírhedtebb bűnözője volt.
