Atlantis – egy elfeledett (?) birodalom
Platón és Atlantis
A világtörténelem egyik legrejtélyesebb birodalma a híres Atlantis. Szinte mindenki ismeri, hallott róla, de ugyanakkor szinte senki sem tud róla semmit.
Az első írásos emlék Atlantis létezéséről Platóntól (i.e 429-347) származik (nagyjából i.e. 370 körül), aki két dialógusában (Timaiosz és Kritiasz) is megemlíti Atlantist. Egy hatalmas, mesésen gazdag és békés, fejlett civilizációt volt, mely ideális politikai berendezkedéssel bírt. Körülbelül 11500-12000 évvel ezelőtt megsemmisült. (a képen Platón (balra) és Arisztotelész Raffello festményén)
Platón története Kritiasztól származik, aki tízévesen hallotta a 90 éves nagyapjától, aki szintén Dropides nevű nagyapjától hallotta. Ő viszont barátjának, Szolónnak (i.e. 640-559) elbeszéléséből ismerte a történetet. Szolón egyiptomi papoktól hallott Atlantis létezéséről i.e 560 körül.
A legenda szerint a sziget Poszeidon, a tenger istenének a birtoka volt, aki itt telepítette le Kleithótól, egy halandó nőtől származó gyermekeit. Ezen gyermekek között Atlasz volt a legnagyobb, de félistenek voltak mindannyian.
A város szerkezete
Platon szerint Atlantisz belső területeit tengergyűrűk fogták körül, s ezeket a tengergyűrűket hidakkal és csatornákkal tették átjárhatóvá. A nagyobb csatornákon akár a legnagyobb hajók is közlekedhettek, akár a középső dombon álló királyi kastélyig is.
A kastély szintén mesés gazdagságról árulkodott, s Platon szerint “A legkülső gyűrű körül lévő fal egész kerületét bronzzal vonták be, a legbelsőt olvasztott ónnal, végül a fellegvár körüli falat oreikhalkosszal, amelynek tűzszerű fénye van”. Az oreikhalkosz (orikalkum) egy különleges fém volt, amelyet cink, réz és szén ötvözetével állítottak elő. Leginkább díszítésre használták, mivel a napsütés hatására vörösen izzónak tűnt. Ezt a fémet a “tűz fényének” nevezték, s az arany mellett a legértékesebb fémnek számított. A pontos összetétele nem ismert, a mai értelemben a sárgarézre használhatjuk az elnevezést. Egy hajótörés maradványaként 2015-ben megtalált néhány fémtömb vizsgálata megállapította, hogy azok 75-80%-ban rézből, 15-20%-ban cinkből és kevés nikkelből illetve vasból álltak, s talán ez lehetett az orikalkum.
A legendák szerint egyébként az orikalkumot Európé testvére, Agénor és Télephassza fia, Kadmosz találta fel.
A három tengergyűrű után egy hatalmas fal választotta el az atlantisziakat a nyílt víztől, amely a kikötőnél zárult, ahol nagyon élénk kereskedelem folyt. Ide a világ minden tájáról érkeztek ide hajók a különböző rakományokkal.
A gazdag és jól működő rendszerben az atlantisziak egyre kevésbé tisztelték az isteneiket és egyre jobban imádták az aranyat, ezért az istenek megbüntették őket: a sziget egy földrengés következtében a tengerbe süllyedt, elpusztítva ezzel a birodalmat.
Az első történetek
Platón előtt senki említette Atlantis létét, még a leghíresebb történetíró, Hérodotosz (i.e 484-420) sem, így ez gyengíti a történet hitelességét. Az egyiptomi papíruszok között található egy (ma Szentpétervárott található) “útleírás”, amely egy utazó hajótörésének történetét meséli el. Hasonló történet van leírva a Mahabharata oldalain is egy gazdag, boldog szigetről, amely a tengerbe süllyedt.
A szentpétervári papiruszon egy utazó története van elmesélve, aki a fáraó bányáiból tartott hazafelé egy hajón, amikor a hatalmas hullámok a hajót összetörték. Az utazó (aki egyedül maradt életben a hajón lévők közül) kievickélt egy szigetre, ahol egy aranysárkány lakott, aki a barlangjába vitte, de nem bántotta. A sárkány elmesélte az utazónak, hogy a sziget a gazdagság és boldogság földje, s régen 75 sárkány otthona volt. Ma már csak ő él itt egyedül, mert távollétében egyszer egy csillag (meteor) hullt a szigetre és mindent szénné égetett. Azt is megjósolta, hogy hamarosan egy egyiptomi hajó menti meg a hajótöröttet, de soha többet ne keresse a szigetet, mert az elsüllyed a vízbe.
Platónra hivatkozva később feltűnik Alexandriai Philon szövegeiben is a történet, de egyéb héber szövegekben is feltűnik egy misztikus sziget az óceán közepén.
A legfontosabb kérdés persze az, hogy létezett-e valójában a sziget?
Erre nem lehet egyértelmű választ adni, de fogadjuk el axiómaként, hogy igen.
Hogy miért?
Schliemann után
Schliemannt is sokan kinevették, amikor Tróját kereste, s mégis megtalálta Homérosz művei, utalásai alapján.
A kalandorok és kincskeresők kedvelt keresési célpontja volt évszázadokon keresztül Atlantisz, a hatalmas, gazdag birodalom, s elsősorban a 16. századtól kezdve, nagyon sokan keresték és kutatták. De nem csak ők, hanem a filozófusok és gondolkodók is élénken keresték – persze ők legtöbbször elvi síkon.
Juan de Mariana, Johannes van Gorp és Jose Pellicer de Ossau y Tovar Andalúziába helyezte a birodalmat, ahogyan Andre Gutscher német kutató is, aki Spartel elsüllyedt szigetére helyezte a kultúrát (bár később visszavonta elméletét), míg Olof Rudbeck svéd tudós, egy 1702-ben megjelent több kötetes műve (Atlantica) szerint tulajdonképpen az ő hazájának a közvetlen elődje. Igaz, ő azt is mondta, hogy Ádám és Éva svédül beszéltek, s ebből fejlődött ki a héber és a latin.
Dr. Paul Felix Cabrera guatemalai tudós, a mai Hispaniola (Haiti és Dominika) területével azonosította a birodalom területét, míg Augustus Le Plongeon és felesége Alice Dixon Mexikó közelében kereste az eltűnt birodalmat.
Giorgo Gronget 1828-ban Máltát nevezte meg Atlantisznak, s igaz, később lelethamisítási botrányba keveredett, de néhány kutató a mai napig nem tartja lehetetlennek, hogy Málta volt Atlantisz.
Schliemann unokája
A legnevesebb személy, a Tróját felfedező Schliemann unokája volt, aki azt állította 1912-ben egy New York American nevű lapban, hogy Atlantisz minden kétséget kizáróan az Atlanti-óceánban van. Régészeti leletei vannak, s az Azori-szigetek az elsüllyedt birodalom hegyeinek a csúcsai. Aztán mikor kiderült a csalás, az unoka eltűnt, s az is kiderült, hogy lehetséges, hogy nem is Schliemann unokája volt…
Percy Harrison Fawcett Dél-Amerikában kereste az elveszett birodalmat, elmélete szerint egy magas szintű indián kultúra volt, amely az Amazonas mentén létezett. Elmélete alátámasztására expedíciókat is vezetett, s egy 1925-ös expedíció során ő maga is eltűnt. Ő volt egyébként Indiana Jones alakjának mintája.
Sokak szerint a rejtélyes tartesszoszi királyság volt az igazi Atlantisz, amely szintén Andalúziában lehetett. 2004-ben műholdfelvételek elemzésével koncentrikus köröket találtak, amelyek akár az egykori város falai is lehettek, s 2010-ben komoly kutatások kezdődtek a területen. Dr. Rainer Kühne szerint az itt álló települést i.e. 800 és i.e. 500 között puszította el egy szökőár. A tartesszoszi királyság önmagában is egy, a főníciainál régebbi, rejtélyes kultúra, amelynek létezésére, egyelőre jórészt megfejthetetlen, kőbe vésett nyelvemlékek utalnak.
Szantorini
Más elképzelések szerint Szolon számításai helytelenek (az egyiptomi történetekből kellett átszámolnia az évszámokat, így akár tévedhetett is) vagy az egyiptomiak szándékosan adtak meg rossz nagyságrendet (száz helyet ezret), így a város pusztulása nem 9000 csak 900 évvel korábban történt, amely pedig egybeesik a Szantorini vulkán kitörésével. 1967-ben Marinatosz professzor ásni kezdett Szantorinin és egy nagyváros központjára bukkant, ahol két-háromemeletes házak voltak, a szobákat freskók díszítették, s bútor valamint cserépmaradványokat is találtak. A régészeti leletek alapján megállapítható, hogy a minoszi kultúra nagyon fejlett volt ebben az időben.
A kutatók eleinte úgy gondolták, hogy Thíra (Szantorini) Kréta gyarmata volt, de később ez az elképzelés megdőlt, sőt azt is láthatták, hogy a kis sziget hatalmas gazdasági hatalomra tett szert i.e. 2500 körül. (a képen Thíra szigete)
Hatalma csúcspontján következett be a sziget pusztulása egy hatalmas földrengés majd vulkánkitörés formájában. A vulkánkitörés 3000 km távolságban is hallható volt, s közel olyan erősségű lehetett, amilyen a Karakatau 1883-as kitörése volt. Ez a kitörés i.e 1520 körül lehetett, s még ma is 4 méter vastag hamuréteg borítja a szigetet. Pár évtizeddel (kb. 40 évvel) később a vulkán beomlott, s helyét a tenger foglalta el.
Szantorini az elmúlt kétezer évben is többször aktív volt, s az 1866-os kitörés volt az, amely nyomán Ferdinand Fouqué vulkanológus egy bronzkori települést fedezett fel Akrotíri közelében.
Az Atlanti-óceánon
A főníciaiak kb. i.e. 600 körül hajózhatták körbe Afrikát, s meggyőződhettek arról, milyen nagy az Atlanti-óceán. A középkori írók számára az arabok révén lett ismert Atlantisz története, s szinte minden 14-15. századi térképen szerepelt a Fortunate Isles (Szerencsés-szigetek), Hét város szigete vagy Szent Brendan sziget néven szereplő földdarab.
Az 1960-as években Charles Hapgood amerikai történész az Amerikai Kongresszusi Könyvtárban rábukkant egy 1531-ből származó középkori térképre, amely Antarktisz partjait jégmentesen ábrázolja. Mai tudásunk szerint Antarktisz partjait kb. 6000 éve jég borítja az óceáni hajózás viszont csak kb. 2000 éve kezdődött.
Egy amerikai médium Edgar Cayce 1940 júniusában azt jósolta, hogy Atlantisz feltámad és újra virágozni fog: “Atlantisz részei közül Poszeidia lesz az első a felemelkedésben. Nem kell rá sokáig várnunk, 1968-69-ben fog bekövetkezni!”. Az élet úgy hozta, hogy 1968-ban a Cayce által meghatározott Bahama-szigeteknél (Észak-Bimini) a repülőgépek pilótái arra lettek figyelmesek, hogy a part mentén épületek emelkednek ki a vízből. A búvárexpedíciók azt derítették ki, hogy a hatalmas kőépítmények (utak, falak, pirmaisok) köröket formáznak. Igaz Cayce azt is mondta, hogy Atlantisz akkora volt, mint Eurázsia.
A középkorban Arisztotelésznek hitelt adva nem foglalkoztak Atlantisz létével, de 1627-ben Francis Bacon angol filozófus és tudós utópisztikus regényt tett közzé “Az új Atlantisz” címmel, amely egy politikailag és tudományosan fejlett társadalmat ábrázolt egy korábban ismeretlen óceáni szigeten.
1882-ben Ignatious L. Donelly amerikai kongresszusi képviselő és amatőr történész kiadott egy művet “Atlantisz: Az antiluvai világ” címmel. Donelly egy fejlett civilizációt feltételezett, amelynek bevándorlói az ókori Európa, Afrika és Amerika nagy részét benépesítették. Hősei inspirálták a görög, hindu és skandináv mitológiát. Könyvét elküldte Charles Darwinnak is, aki érdekesnek tartotta, de erősen szkeptikus volt vele szemben.
Charles Berlitz, a népszerű nyelviskolák alapítója az 1970-es években egy másik elméletet alakított ki, amelyben Atlantisz a Bermuda-háromszögben lehet.
Egyéb helyeken
Egy másik elmélet alapján Atlantisz a Fekete-tengerben volt, amely abban az időben egy édesvízű tó volt, s csak a Boszporusz kialakulásával lett tengerré i.e. 5600 körül. Ebben a verzióban a Boszporusz lenne Heraklész oszlopai.
A második kérdés, hogy hol is lehetett pontosan?
Ahogyan látható volt erre sokféle variáció készült már amióta elkezdték kutatni Platon nyomán Atlantis titkát, szinte minden évben hallani újabb és újabb “felfedezésekről”. Csak az ismertebbeket soroltam fel, ettől sokkal több van… Akad néhány, amelyre több figyelem fordult, bizonyos felfedezések miatt…
Platón szerint Atlantis Heraklész oszlopain túl (vagyis – ha jól értelmezzük, mert olykor még az is kétséges – a Gibraltári-szoroson kívül) volt, s nagyobb volt, mint Kis-Ázsia és Líbia együttvéve.
Más helyeken
2004-ben Werner Wickboldt egyetemi tanár a spanyolországi Cadiz mellett, egy mocsárban vélte felfedezni Atlantis nyomait, de a bizonyítékai eléggé ingatag lábakon állnak. Elegendő csak azt megemlíteni, hogy Cadiz nem szigeten van, hanem a szárazföldön. Forrás: http://index.hu/tech/tudomany/atlantis0607/
Ugyancsak 2004-ben a svéd Ulf Erlingsson földrajztudós arra a következtetésre jutott, hogy Atlantis 99,98% biztonsággal az Ír-sziget, hiszen a Platón által leírt jellemzők pontosan ráillenek az írek főszigetére. A sziget körülbelül 480 km hosszú és 320 km széles, ahogy az ókori szerző leírja, s a közepén valóban egy nagy síkság található. Persze ennek sem lett nagy “közönségsikere”. Forrás: http://www.geographic.hu/index.php?act=napi&id=2890
Mások (így Robert Sarmast amerikai tudós), szintén 2004-ben arra a következtetésre jutottak, hogy Ciprus voltaképpen nem más, mint Atlantis tengerből kinyúló csúcsa. Benne sem bíztak (bíznak) sokkal többen. Forrás: http://www.geographic.hu/index.php?act=napi&id=2271
2005-ben egy Marc-Andre Gutscher nevű tudós, a plouzané-i Tengeri Kutatások Európai Intézetének szakértője a Geology című szakfolyóiratban arra a következtetésre jutott, hogy Atlantis (talán) nem lehet más, mint a Gibraltártól nem messze elsüllyedt Spartel-sziget. Ez a “sziget” a cadiz-öbölben helyezkedik el, s legmagasabb csúcsa körülbelül hatvan méterrel fekszik a tenger vize alatt. Ezt a sziget körülbelül 12 000 évvel ezelőtt süllyedt el heves geológiai mozgások következtében, s ekkor súlyos szökőár is sújtotta. Egy a lehetséges helyszínek közül ez is. Forrás: http://www.geographic.hu/index.php?act=napi&rov=3&id=5267
Atlantis a szépirodalomban
Atlantisznak egész komoly (szak)irodalma van és számtalan irodalmi, képzőművészeti vagy zenei műben utalnak rá. Megírta történetét Viktória királynő kedvenc költője Frederick Tennyson is Atlantis (1888) című művében. Számtalan utópiának is a helyszíne lett, elegendő Francis Bacon Új Atlantisz (1627) című művére gondolnunk. Sokak mellett Jules Verne is megörökítette a Atlantis történetét, éppen 150 évvel ezelőtt megjelent leghíresebb művében a Húszezer mérföld a tenger alatt-ban – ő az Azori-szigetek környékére helyezte a mesés birodalmat.
Az ő szavaival … “S ekkor egy elpusztult, összeomlott város romjait pillantottam meg lent a mélyben. Beomlott tetőket, ledöntött templomokat láttam; széttört boltívek, leroskadt oszlopok hevertek a földön, de romjaikban is felismerhetők voltak a toszkánai építészetre emlékeztető világos arányok. Távolabb egy óriási vízvezeték megmaradt ívei látszottak, emitt a széttöredezett fellegvár s rajta a Parthenon-szerű templom inkább csak sejthető alakzata. Amott, távolabb, kikötő nyomai látszanak, mintha az eltűnt óceán partján, ősrégi időkben, kalmárok hajóinak s hadigályáknak szolgáltak volna biztos révül. S még messzebb összeomlott falakat láttam, széles, kihalt utcák hosszú sorát…“
A magam részéről úgy gondolom, hogy Atlantis, úgy ahogyan Platon leírta nem létezett, hanem több, különböző történelmi eseményből gyúrta össze Atlantis történetét a saját filozófiai rendszere bizonyítására. Ilyen lehetett a minoszi kultúra virágzása és eltűnése és a tartesszoszi királyság története. Az erkölcsi tanulságra szerette volna a hangsúlyt fektetni, így a történetiségre kevésbé törekedhetett. Minden megtörténhetett, de nem pont úgy és nem pont akkor, ahogyan megírta.