Egy őrült király titokzatos halála – a hattyúkirály

II. Lajos élete

A “mesekirály” vagy a “hattyúkirály” rejtélyes körülmények között hunyt el 1886. június 13-án, alig 40 éves korában a Münchentől délre fekvő Starnberg-tónál. (a képen II. Lajos bajor király)

II. Lajos bajor király a Wittelsbach család sarja volt, akinek nagynénje volt a legtörékenyebb hercegnő és unokatestvére Sisi, osztrák császárné.

Lajos 1845-ben született (a képen a szülők és Lajos az öccsével) és gyermekkorának legnagyobb részét a Schloss Hohenschwangauban töltötte, egy fantázia-kastélyban, amelyet apja II. Miksa építtetett a Schwansee közelében, a bajorországi Füssenben. 18 éves korában lépett trónra, de uralkodása nagyobb része alatt tulajdonképpen az új német császárság bábja volt. (a képen Neuschwanstein)

Ő maga a háborúzás helyett igazi mesekastélyok építésével foglalkozott, így jött létre a Neuschwanstein, a Linderhof és a Herrenchiemsee kastély. (a képen Wagner és a király)

wagner.jpg

A romantikus idealista (sokak által őrültnek tartott) uralkodó, Wagner nagy rajongója, szinte csődbe vitte az országot a kastélyépítésekkel. Ekkor a miniszterei mentális betegségére hivatkozva leváltották és a Starnberg-tó melletti kastélyban őriztették.

Von Crailsheim báró vezetésével június 9-én egy küldöttség érkezett Hohenschwangauba a királyt letartóztatni, de nem találták meg. Másnap reggel azonban, amikor elindultak a szomszédos Neuschwansteinba, ahol közben Lajos az időt töltötte, rájöttek, hogy egy kocsis éjszaka a szakadó esőben kiszökött és már tájékoztatta a királyt az érkezésükről. Lajos megerősítette Neuschwanstein őrségét és közben a királyhoz hű parasztok is megjelentek az uralkodójukat megvédeni.

A küldöttség visszamenekült Hohenschwangauba, ahol azonban őket tartóztatták le, s gyalogosan kísérték vissza a társaságot Neuschwanstein várába. (a képen egy hálószoba a Hohenschwangau-kastélyban)

Lajos első dühében halálra ítélte őket, de hamarosan megbékélt velük és szabadon engedte a küldöttséget, akik így visszatértek Münchenbe.

Ekkor a király, érezve, hogy valami nincs rendben, mérget kért, majd az egyik toronyba akart felmenni, hogy öngyilkosságot kövessen el. A szolgák azonban, akik szerették a (nem is) kissé őrült királyukat konyakkal és pezsgővel kínálták meg, s ő hamarosan lerészegedett.

A hattyúkirály halála

Két nappal később von Gudden vezetésével a müncheni elmegyógyintézet ápolói érkeztek a várba, s miután a várlépcsőn lefogták a királyt, a Starnbergi-tó melletti Berg kastélyba vitték. A király rezignáltan belenyugodott a helyzetébe.

Másnap, június 13-án, pünkösdvasárnap volt, s a király sétálni indult az orvosa kíséretében. (a képen az utolsó séta)

Hat óra volt, s von Gudden közölte az ápolókkal, hogy nyolcra érnek haza a sétáról. Amikor azonban már elmúlt nyolc óra, dr. Müller, von Gudden egyik embere keresni kezdte őket. Fél 11 is elmúlt már, amikor megtalálták a király kalapját, kabátját és esernyőjét a tóparton, majd nem sokkal később ráleltek a király és Gudden holttestére is a sekély vízben, a parttól 20-25 méterre. A hivatalos jelentések szerint öngyilkos lett, de a halálának a körülményei eléggé zavarosak.

A király kiváló úszó volt, s a víz alig derékig ért ott, ahol megtalálták. A tüdejében nem volt víz, így feltehetően erőszakos halált halt. (a képen a holttestek megtalálása)

Egyes hírek szerint Gudden nyakán fojtogatásnyomok voltak, s úgy tűnt, mintha a király megfojtotta volna a doktort, majd ő maga is vízbefúlt.

Egyes elméletek szerint Gudden meg akarta akadályozni a király öngyilkosságát, azért kellett meghalnia. Mások szerint Lajos szándékosan ölte meg Guddent, de felmerült az is, hogy a király menekülés közben szívrohamot vagy agyvérzést kapott.

Sok elképzelés van, de ezek közül egyikre sincs egyértelmű bizonyíték. (a képen a király a ravatalon)

II. Lajost Münchenben a Szent Mihály-templomban helyezték örök nyugalomra, de a szíve az altöttingi Mária kegytemplomban a többi bajor király társaságában nyugszik egy ezüst urnában.

Lajos egyik legjobb barátja, unokatestvére, Erzsébet osztrák császárné volt, s egymást csak Sasnak és Sirálynak nevezték. Sisi szerint Lajos különc volt, de nem őrült. Bárhogyan is, 1886. június 13-án a Sas örökre leszállt. (a képen Sisi és Lajos)

Hogy tetszett a poszt?

Kattins a megfelelő csillagra!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.