Minden idők legtörékenyebb hercegnője

glass-pic-23-wiki.jpgAlexandra származása

Az 1826-ban született Alexandra Amália bajor királyi hercegnő, igazán illusztris családba érkezett. I. Lajos bajor király és Terézia Sarolta királyné nyolcadik gyermekeként, unokatestvére volt mind Miksa mexikói császárnak és Ferenc Józsefnek, mind Erzsébet királynőnek, vagyis Sisinek. Emellett testvérei is szép karriert futottak be, hiszen Miksa később bajor király, Ottó görög király, Luitpold pedig bajor régens lett.

Alexandra számára is lehetőség lett volna igazi császári családba kerülni, hiszen Louis Lucien Bonaparte, Napóleon unokaöccse. Ő az éppen regnáló III. Napóleonnal is közeli rokonságban volt, az 1850-es években megkérte a lány kezét. A hercegnő apja ezt elutasította, lánya megrendült egészségére hivatkozva.

Mindehhez hozzá kell tenni, hogy az igazán gyönyörű, de törékeny hercegnő, aki szinte egész (felnőtt) életét a müncheni és würztburgi Szent Anna kolostorokban élte le, soha nem ment férjhez. Családalapítás helyett írói karriert kezdett. Ennek eredményeképpen több művet is írt, amelyek bevételét jótékony célokra fordította (pl. árvaházak segítésére).

glass-pic-24-wikiart.jpg

Minden idők legtörékenyebb hercegnője

Mindezekkel együtt, élete még nem különbözött volna sok nemes kisasszony életétől, de az esetében, a megrendült egészség egészen mást jelentett, mint egy közönséges esetben.

A hercegnő mániákusan szerette a tisztaságot és kizárólag fehér ruhát hordott, s a napi takarítási rituálék gyakran órákig tartottak, ezért az apja parancsba adta, hogy legkésőbb 23 órakor feküdjön le. Ez azonban még mindig nem ennyira különleges. A huszas éveinek elején azonban kialakult benn egy olyan képzet, amely szerint gyermekkorában lenyelt egy üvegből készült zongorát, amely egész életében végig kísérte.

Mindez azzal járt, hogy bár mindenki próbálta neki megmagyarázni az elképzelése képtelenségét, folyamatosan attól rettegett, hogy a benne lévő zongora összetörhet. A család mindent megpróbált, egy alkalommal amikor hánynia kellett, a személyzet egy pici zongoramodellt dobott a hányadékba. Azt mondták neki, hogy végre megszabadult a lenyelt zongorától. A hercegnő viszont nem hitte el, s még visszahúzódottabb lett és még jobban félt hogy a benne lévő zongora összetörik. Annak érdekében, hogy ez ne történhessen meg, a hercegnő szinte teljesen elvonult életet élt, teljesen zárkózottá vált és csak irodalmi törekvéseinek élt.

Végül a zongora nem tört el, de a hercegnő 49 évesen elhunyt.

A “üvegtörékenység” gyakori volt a múltban a nemesség körében, alátalában mentális problémákkal járt együtt – bár Alexandra Amália esetében ott volt II. Lajos is az őrült bajor király, mint közeli rokon, vagyis a génekben lehetett. Persze az őrültség egyébként sem ritka az uralkodóknál…

Források – djp

Hogy tetszett a poszt?

Kattins a megfelelő csillagra!

Vélemény, hozzászólás?