Az utolsó nyilvános akasztás Angliában

Az utolsó nyilvános akasztás Angliában

A vádlott

A viktoriánus kori Angliában igazi látványosság volt a nyilvános akasztás, amelyet emberek ezrei, olykor tízezrei láthattak.

Az utolsó ilyen eseményre – mármint nyilvános akasztásra – 1868. május 26-án került sor, amikor is közel kétezres tömeg huhogott és gúnyolódott az elítélten, miközben a Rule Britannia-t és a Champange Charlie-t énekelték. (a képen az utolsó akasztás)

Az elítélt egy huszonéves feniánius, Michael Barrett volt, akit az 1867. decemberi Clerkenwell-robbanásban való részvételéért akasztottak fel. Az a merénylet összesen 12 ember halálát okozta és sokan súlyosan megsebesültek. (a képen a robbantás utáni állapot)

Barrett több más személlyel együtt került letartóztatásba, de végül ő volt az egyetlen, akit bűnösnek találtak.

Nem sokkal korábban csatlakozott a feniániusokhoz, akik az 1860-as években uralták az ír republikánus politikát és szembeszálltak a katolikus egyházzal is, de leginkább Írország függetlenedését szerették volna. Az egyik leghírhedtebb brit földön végrehajtott akciójuk volt a Clerkenwell-i bombamerénylet.

Maga a robbantás tulajdonképpen egy szöktetési kísérletnek indult.

A bűncselekmény

A brit hatóságok 1867 novemberében letartóztatták Ricard O’Sullivan Burke-öt, aki egy befolyásos feniánius szereplő volt, s a clerkenwelli intézetbe került fogságba. December 13-án a börtön falánál robbantottak, hogy kiszabadítsák, de rosszul mérték fel a szükséges mennyiséget. (a képen Ricard O’Sullivan Burke – a neve így helyes)

Nemcsak a fal, hanem a szomszédos bérház is felrobbant, s ekkor halt meg a 12 személy, sok más komoly sebesüléssel együtt. Ez komoly ellenszenvet váltott ki a londoni munkásokban a feniániusokkal szemben.

A robbantás előtti napon Benjamin Disraeli, Viktória királynő kedvenc miniszterelnöke betiltott minden demonstrációt, tartva a feniániusok támogatásától. A robbantással azonban egyértelműen az ő oldalára fordult a közvélemény. (a képen Benjamin Disraeli)

Persze sokak szerint koholt bizonyítékokkal álltak elő, s tanúk állították, hogy Barrett a merénylet időpontjában Skóciában volt. Végül egy Patrick Mullany nevű dublini lakos tett egy tanúvallomást, amelynek alapján elítélték. Mullany azonban korábban már tanúzott hamisan, s most egy szabadjegyet kapott Ausztráliába a vallomásért.

A rendőrségnek azonban valamilyen eredményt fel kellett mutatnia, így maradt az ő vallomása.

Az esküdtszék kétórás tárgyalás után bűnösnek nyilvánította Barrett-et és halálra ítélték. Az egyik ügyvéd, Montagu Williams ezt írta róla: “Barrett-nél kevésbé gyilkos arcot még nem láttam. A jó humor minden vonásában ott volt, és a legnagyobb érdeklődést mutatta az eljárás iránt.”

Az utolsó nyilvános akasztás

Sokan kegyelmet kértek a számára, de a kérelmeket elutasították, így 1868. május 26-án a kivégzést végrehajtották. Az akasztás csak a közép büntetése volt, a nemeseket főként lefejezték, amely általában gyorsabb és kegyesebb halál volt – persze nem mindig.

Másnap a Reynold’s News azt írta: “Milliók továbbra is kételkednek abban, hogy egy bűnös embert felakasztottak-e fel; és … Michael Barrettet feláldozták a rendőrség szükségleteire és a jó tory elv igazolására.”

A kivégzés hóhéra William Calcraft volt, aki 45 éves pályafutása alatt összesen közel 450 személyt végzett ki.

Barrett földi maradványai 35 évig feküdtek a Newgate-börtön falai között, majd amikor 1903-ban a börtönt lebontották a maradványait átszállították a jelenlegi nyughelyre. Ma egy kis emléktábla jelöli a sírt, amely feniánius zarándokhely. (a képen az emléktábla)

A robbantás egy mellékhatása volt, hogy Disraeli különleges intézkedéseket vezetett be, s a Scotland Yardon létrehoztak egy különleges titkosszolgálati osztályt.

Disraeli azonban hamarosan elveszítette a választásokat, s Gladstone került a helyére, aki némiképp más elveket vallott. Ő jelentette ki Viktória királynőnek, hogy „Az én küldetésem Írország megbékítése”.

 Források – djp