A botrányhős Jávor – egy különleges dunai hajós
A két világháború közötti korszak egyik bálványa, a sármos Jávor Pali, az első igazi magyar sztár akinek pályája korán megbicsaklott, s ehhez némi köze volt Verne egyik művének, A dunai hajósnak is.
A Jávor 1959. augusztus 14-én hunyt el – 57 évesen.
Az élete eléggé mozgalmas volt, s az életrajzok sokszor az ő általa sokkal később elmondott, nem mindig pontos adatokat tartalmazzák, amelyeket más helyeken megcáfolnak vagy pontosítanak, így lehetnek bizonyos eltérések.
III. Jávor – a botrányhős
I. A kezdetek – II. A színinövendék
A vidéki színész
Az “ismertsége” miatt csak vidéken talált állást.
Ekkortájt, a húszas évek elején eléggé furcsa módon kerültek vidékre a színészek. A Keleti-pályudvarral szemben volt a “színészvásár”, ahol az állástalan, szerződés nélküli színészek és a vidéki színiigazgatók és egyéb vezetők találkoztak. Volt Pesten egy Réti L. László nevű színházi ügynök, akinek a specialitása volt az ismeretlen színészek “felhajtása”.
Minden év áprilisában, általában a húsvétot megelőző virágvasárnapon a vidéki színházigazgatók a budapesti kávéházakban és ügynökségi irodákban gyűltek össze. Jávor 1924. május 24-én lépett fel utoljára a Renaissance Színházban aztán ő is a Réti-féle színházügynökséghez ment. (a képen Jacko Cia és Jávor Pál)
Réti bácsi beszélte rá, hogy Székesfehérváron folytassa pályafutását, ahová egy döcögő vonat harmadosztályú jegyével jutott el. Fehérvárott akkor éppen Faragó Sándor volt a Vörösmarty Színház igazgatója, de akkortájt az egymáshoz közel eső városok színházkerületeket alkottak, így amellett, hogy Székesfehérvárra szerződött, a szerződése érvényes volt Esztergomba, Veszprémbe és Kaposvárra is.
A vidéki színházak szegények voltak és sokszor a fennmaradásért küzdöttek, így itt nem igazán lehetett meggazdagodni, viszont sokat lehetett tanulni.
Jávor így emlékezett erre az időszakra: “Mi volt 1925-ben, azelőtt és sokáig azután, amikor Shakespeare-rel vigasztaltuk magunkat, zenés bohózatokat játszottunk délután, fél helyárakkal, és utána rohantunk a kasszához, hogy lesz-e vacsora? Mert akkor már nem volt igazgató, nem volt konzorcium, és ritkán egy kis gázsi. Szeretném, ha tudnák, hogy nem felejtettem el azokat az éveket, amikor kéregpapírból volt a csizmánk a színpadon, és hárman játszottunk egy este ugyanabban a frakkban.”
A vidéki élet
Ennek ellenére a szerepei változatossága miatt mégis jól érezte magát. Az első fehérvári bemutatója alkalmával (amikor Sardou: Szókimondó asszonyságában lépett fel) azt olvashatta a Székesfehérvári Friss Újságban: “Egy fiatal színész, Jávor Pál Lefévre-alakításával bizonyságot tett arról, hogy jó iskolája van, mértéket tud tartani, és intelligenciája képesíti a szerep megértésére és tolmácsolására.” (a képen Kormos Margit és Jávor Pál)
Persze nem minden volt rendben, hiszen Faragó Sándor 1926. január 26-án így nyilatkozott a fenti újságnak: “Megfoghatalan előttem, hogy a színi szezon itt, Fehérváron a legteljesebb részvétlenség mellett kezdődött és tart most is. A tavalyi színházi konjunktúra rosszabb volt, mint az idén, mégis, az itteni szezonom jobb volt … A napi hat-hét milliós rezsi mellett annyi jön be, hogy alig egyhónapos ittidőzésem óta több, mint hetvenmilliót ráfizettem. Csak a napi villanyszámlám hatszázezer korona.”
A Veszprémi Napló 1926. szeptember 29-én így vonta meg a mérleget: “Az igazi művészet nevében elismerés illeti őket és törekvő igazgatójukat, Faragó Sándort. Őszintén sajnáljuk, hogy Veszprémből csak az elismerést viszik magukkal. Az anyag és szellem mai nagy harcában, nálunk legutóbb mindig az anyagi kényszerűség győz, és ezért elaludt a kultúra és művészet. Talán a jövő jobb megoldást hoz, ennek reményében köszöntjük távozó művészeinket, sok és jobb sikert kívánva nekik.”
A Veszprémi Hírlap 1927. április 17-én így írt: “Faragó Sándor társulata húsvét vasárnapján kezdi meg nálunk a tavaszi évadot… Itt járt a titkár, és a helyzet illusztrálására előadta, hogy míg máskor nyolcvan-száz bérlő lekötésével sikerült a társulat legégetőbb anyagi problémáját – ha nehezen is – megoldani, ma úgyszólván egy bérletet sem sikerült kiadni. Bármerre is jár, csak panaszt hall a rossz keresti viszonyokra, terhes adózásra. Nincs pénz, ez a refrén mindenütt. Szomorú dolog. Talán az a legszomorúbb, hogy a közönség panasza is teljesen jogosult. Így aztán felvetődik az égető probléma: mi lesz a színházzal? Bizonyos ugyanis, ha a közönség ily elzárkózott marad, a színház katasztrófális helyzetbe jut, és Veszprémnek hosszú időn át nem lesz alkalma arra, hogy színházba járjon.”
Kedvező kritikák
A nehézségek ellenére a számos kedvező kritika jót tett Jávor önbecsülésének:
“Egyetlen jelenet után hangzott fel nyíltszíni taps, Jávor Pál javára” (Paul Géraldy: Az ezüstlakodalom)
“Mindenkinek nagy sikere volt, de a legszebb sikert Jávor Pál aratta.” (Molnár Ferenc: A hattyú)
“Jávor Pál már kiforrott művészi egyéniség, és olyan természetesen alakító színész, aki nagy színpadokon is bármikor érvényesülhet.” (Lengyel Menyhért: Antónia)
Így lett Jávor a Faragó-féle színtársulat egyik oszlopa, vezető színésze.
Ez persze azzal is járt, hogy mindenféle alakok vették körül, akik mellett jócskán fogyott az ital is.
“Mit tagadjam, elég mulatós gyerek voltam világéletemben, de vidéki színész koromban valahogyan sokkal felszabadultabb és felelőtlenebb módon, mint később” – mondta később.
Néha azonban annyira jól sikerült az éjszakai mulatozás, hogy a másnapi előadás nem ment minden zökkenő nélkül. Ekkor Faragó kitalálta a “mumust”, azt a vele közel egyidős színészt, aki megtanulta minden szerepét és készen állt, ha kell, beugorjon helyette. (A neve egyébiránt Sármássy Miklós volt – a képen már kicsit idősebb.)
Ha Jávorral nem volt elégedett Faragó, akkor a mumus játszott, s ez hatott. Jávor megszelídült és kezes báránnyá vált – egy időre, aztán kezdődött minden előröl.
A Színészek Lapja 1927. május 1-én azonban azt írta, hogy “Hivatalos vád Jávor Pál ellen, botrányos viselkedéséért … Olvastatott Békeffi Róbert vádlevele Jávor Pál ellen és a színházi bíróság által feltett vádak a március 10-ei törvényszékről, amelyet a bíróság elbírálás végett a fegyelmi bizottsághoz tett át. Az iroda Jávor Pált értesítette április 15-én az ellene felhozott vádakról és az április 25-ei fegyelmi ülésről. Jávor Pál a felhívásra nem is válaszolt, ezért a halmozott vádak alapján Jávor Pált az egyesületből kizárja azzal, hogy tizenöt napon belül a tanácshoz fellebezhet.”
A kizárással az engedélyét is elveszítette és többé nem játszhatott!
