Tomürisz – Szkítia királynője, aki a szabadságért harcolt
Tomürisz, a királynő
A masszagétek királynője a mai Kazahsztán, Üzbegisztán, Afganisztán és Türkmenisztán területének egy részén uralkodott a jászik fölött. A királynő nagy vezérek leszármazottja volt, s gyermekkorától ismerte és használta a fegyvereket. Ötéves korától lovagolt és a legmakacsabb lovakat is megülte. Hatéves korától már ügyes kardforgató volt, amely annak is köszönhető, hogy édesanyja halála után, apja egyedül nevelte.
Később feleségül ment Rusztámhoz, aki hatalmas erejéről volt híres, bár Tomürisz sokat habozott a házasságkötés előtt, majd végül, amikor megismerte a fiút, elfogadta a férjének. A házasságkötés után nem sokkal azonban az apja is meghalt, így ő lett az uralkodó. A férje jórészt mulatozással töltötte az időt, így magányos volt, s talán szerelmi viszonya volt egy testőrével. S ekkor jöttek a perzsák.
Hérodotosz szerint az ő serege győzte le II. Küroszt az Óperzsa Birodalom alapítóját. A sztyeppe közepén élő törzsszövetség életmódja és kultúrája a szkítákhoz volt hasonló, s egyes történészek szerint a szkítákhoz is tartoztak, míg mások szerint a trák eredetű géták ősei voltak. Sokan vannak, akik szerint a gutik leszármazottai, akik egykor Mezopotámia urai voltak, mint ahogyan a hunok őseinek is tartják őket. A hunokon keresztül így a magyarok ősei is lehettek. Talán e legutóbbi a leghihetőbb.
Tomüriszról a görög források írtak először róla, így nevének hellén formája lett ismert. Hérodotosz mellett Sztrabón, Polüaionosz, Cassiodorus és Iordanes is írt róla.
A perzsa uralkodó
II. Kürosz (a fenti képen) ie. 600-530 között élt, s ie. 559-530 között uralkodott, miközben eltüntette a Méd, a Lüd és az Újbabiloni államot, így egy hatalmas birodalmat hozott létre, majd ie. 538 körül Közép-Ázsia felé fordult, ahol azonban már nehézségei voltak. Az ott élő nomád népek jól ismerték a vidéket, s nehezebben tudott ellenük eredményesen harcolni. Már Hérodotosz is azt írja, hogy a masszagéták kapcsolatban voltak a szkítákkal, de velük ellentétben gyalogos haderejük is volt.
Kürosz először diplomáciai úton akarta elfoglalni a törzsszövetség területét, hiszen a nomádok élén egy nő, Tomürisz állt. Az ő felesége, a perzsa származású Kasszandané ie. 537. március 28-án, közvetlenül a babiloni újév előtt elhunyt, s mert a király szerette a feleségét, hétnapos gyászt tartottak, amelyen kötelező volt a részvétel. Azóta azonban már hét év eltelt, s akár valóban új feleséget akarhatott. Házassági ajánlatát az egyébként férjezett királynő azonban visszautasította – bár számíthatott arra, hogy a perzsa király ezt nem hagyja annyiban.
A hatalmas perzsa sereg ie. 530-ban indult el, amikor a ma Szír-darja néven ismert folyóhoz vonultak. A folyón hidat vert (sőt egyesek szerint várost is alapított), majd átkeltek a folyón.
Itt találták meg őket a királynő követei, akik figyelmeztették a háború veszélyére.
A korabeli krónikák alapján Kroiszosz lüd király vette rá a harcra a perzsa királyt. Visszaemlékezhetett volna arra a delphoi jóslatra, amelyet ő maga kért, amikor háborúzott a perzsákkal, s amelynek eredményeképpen elveszett a birodalma. Bár vazallusként király maradhatott. (a képen Kroiszosz Kürosz előtt)
Ő tanácsolta, hogy csalják csapdába a masszagétákat. Kürosz elfogadta a tervét, s miután egynapi járóföldre benyomultak az ellenség területére, egy tábort építettek. Ezután a sereg legnagyobb része visszahúzódott a Szír-darja másik oldalára, tálcán kínálva a lehetőséget.
A nagy csata
A krónikák szerint Tomürisz seregének fele-harmada megtámadta a hátrahagyott tábort, ahol lekaszabolták a védőket, s mivel volt bőségesen élelem és ital egy nagy lakomát csaptak. A fáradt és éhes masszagéták gyorsan hozzákezdtek az étkezéshez, de a bőséges lakoma és bor után elaludtak, így könnyedén elfogták őket. Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy a szkíták nem szoktak bort inni, így könnyen bódulttá tette őket. Sokukat megölték, a férjét is, de a királynő fiát, aki a sereg vezére volt, elfogták.
Szpargapiszész, Tomürisz fia, aki felébredve rájött a cselre, rávette Küroszt, hogy szabadíttassa meg a köteleitől. Amikor ez megtörtént, a hadvezér, az őt ért szégyen miatt öngyilkos lett. A perzsa király újra házassági ajánlatot tett, miközben sajnálatát fejezte ki a fiú halála miatt.
Tomürisz ezután a bosszúra tette fel az életét és mindent megtett, hogy legyőzze a hatalmas birodalom uralkodóját. Üzenetet küldött neki, amelyben kihívta a hatalmas birodalom uralkodóját egy csatára. Kürosz biztos volt a győzelemben, de Tomürisz nem ismerte a lehetetlent.
Hérodotosz szerint az ókori világ egyik legnagyobb csatája volt, s egyben a legkegyetlenebb is.
A kezdeti nyílzápor után véres közelharc alakult ki, amely több órán keresztül tartott. Bár szeretője áruló lett, ez sem segített a perzsákon.
Ennek eredményeképpen Tomürisz a nagy csatában legyőzte a perzsákat, s elfogatta magát Küroszt is. Az uralkodót lefejeztette és fejét egy vérrel teli tömlőbe mártatta, miközben csak annyit mondott: “Bár élek és győztem, mégis megöltél engem, mert fiamat csellel elfogtad, ezért, ahogy megígértem, kielégítem vérszomjadat!” A legyőzött király testét a lefejezés után keresztre feszítették. Egyes legendák szerint Tomürisz ivóedényt csinált a perzsa uralkodó koponyájából.
Nem tudni pontosan mikor volt a csata, de egy ie. 530. augusztus 12-ét megjelölő írás szerint Kürosz még élt, míg egy másik babiloni tábla szerint ie. 530. augusztus 31-én már Kambüszész volt az uralkodó. Bárhogyan is halt meg, nem segített rajta a tízezer katonából létrehozott Halhatatlanok nevű elit egység sem.
Tomürisz a győzelem után olyan tekintélyt szerzett, hogy egyedül irányította a szkíta államot, de halála után három király vette át a helyét.
Tomürisz alakja
Az igazsághoz persze hozzá tartozik, hogy Xenophon szerint a perzsa uralkodó a saját ágyában halt meg békésen, más források pedig más halál-okról számoltak be. Az is igaz azonban, hogy a csatához időrendben Herodotosz élt a legközelebb.
Tomürisz példáját később is sokan követték, akár az ókorban, akár a középkorban, hiszen számos uralkodónő vonult harcba a népéért és országáért.
Tomürisz alakját számtalan művész megörökítette, akik közül talán Rubens a legismertebb, de az irodalomban is többször megjelent vagy említették, ahogyan William Shakespeare is a VI. Henrik című drámában. 1707-ben Anna királynő uralkodása alatt mutatták be Londonban a Thomyris, Szkítia királynője című operát. Olyan népszerű lett, hogy 1708. április 10-án átdolgozva újra színpadra került, majd 1709-ben és 1710-ben is játszották. Összesen 43 előadása volt, amely egy opera tekintetében óriási sikernek volt tekinthető.
