Hogyan jutott el a trónig a Szűz királynő?

Queen Elizabeth I timeline | Timetoast timelinesA Szűz királynő gyermekkora

A Tudor-korszak utolsó uralkodójának élete minden volt, csak unalmas nem.

Már a születése is botrányoktól övezve történt, hiszen apja, VIII. Henrik éppen válófélben volt Aragóniai Katalintól, amikor titokban Boleyn Annát is elvette feleségül. Így amikor 1533. szeptember 7-én Erzsébet megszületett, sokan kétségbevonták, hogy törvényes utód.

Persze azt sem sokan mondhatják el, hogy apjuk lefejeztette az édesanyjukat, ahogyan Henrik tette Boleyn Annával 1536. május 19-én. Ezzel együtt Erzsébetet törvénytelen gyereknek nyilvánította és kizárta az örökségből. Erzsébet (a bal szélső képen) ekkor alig több mint kétéves volt.

Pedig a kislány mindig nagyon jó gyerek volt, szófogadó és okos. A kivégzés után nem sokkal Erzsébetet és nővérét, az Aragóniai Katalintól született Máriát odaköltöztették Boleyn Anna egyik nagybátyjához és nagynénjéhez, akik anglikán vallásban nevelték őket. (a jobb oldali képen Erzsébet öt, hat és háromévesen)

Boleyn Anna halála után 11 nappal Jane Seymour már be is költözött a palotába, s 1537. október 12-én megszületett Erzsébet öccse, Edvárd. Így most már hárman voltak (fél)testvérek.

Sajnos azonban Edvárd születése egyben Jane Seymour halálát is jelentette, aki alig két héttel fia születése után elhunyt. Pedig ő igyekezett a királyt és lányait közelebb hozni egymáshoz.

Öccse uralkodása

1547. január 28-án meghalt apja, s öccse, Edvárd került a trónra, aki engedékenyebb volt nővéreivel. Erzsébet, aki jó kapcsolatba került apja utolsó feleségével, Catherine Parr gondozásába került, azonban hamarosan mostohaanyja is meghalt. Így 1548-ban Erzsébet saját udvartartást Ficheiro:Portrait of Edward VI of England.jpg – Wikipédia, a enciclopédia livrealakított ki, jelezve, hogy készen áll az önálló életre. Ebben persze bizonyosan szerepet játszott, hogy mostohaapja Thomas Seymour, több esetben is megpróbált közeledni hozzá, még a felesége életében is. Nem pontosan ezért, de végül 1549. március 20-án ki is végezték Seymourt.

Közben Mária és Edvárd (a bal szélső képen) között egyre feszültebbé vált a viszony, de Erzsébet igyekezett mindkettőjükkel fenntartani a jó kapcsolatot.

Erzsébet okos, intelligens és ravasz is volt egyben, kitűnően beszélte az olasz, a francia és a görög nyelvet, visszafogottan öltözködött és kedvelte az egyszerűséget. (Később nyelvi képességeit még tovább fejlesztette, s a korabeli krónikák alapján összesen 11 nyelven beszélt magas szinten.)

Erzsébetnek továbbra is jó kapcsolata volt fivérével, aki azonban elítélte a női örökösödést, így a rivalizáló Mária mellett Erzsébetet is kizárta az örökösödésből. Mária ellen az is szólt, hogy katolikus volt, s Edvárd félt, hogy vallási visszarendeződés következne Mária alatt – amely meg is történt később, legalábbis a próbálkozás szintjén.

Ebben a helyzetben saját elveit is felülírva úgy döntött, hogy unokatestvére, Lady Jane Gray (a lenti képen) lesz az utódja, aki a kor egyik legműveltebb asszonya volt, ugyanakkor VIII. Henrik, Mária nevű nővérének az unokája.

Lady Jane Grey (r. 10-19 July 1553) | The Royal Family

Mária uralkodása

A parlament csak vonakodva fogadta ezt el, s a király 1553. július 6-i halála után Jane csak néhány napra lehetett uralkodó. Mária hívei Londonba vonultak és letaszították a trónról, majd börtönbe került, ahogyan támogatói is, közöttük Robert Dudley és családja is. Július 19-től Mária lett az uralkodó, aki húgát is börtönbe záratta, mert tartott tőle.

Erzsébet egy cellába került Robert Dudley-val, aki egyébként gyermekkori jóbarátja volt. Egy idő múlva kiengedték, de 1554-ben kitört a Wyatt-felkelés, amelyet Mária leveretett, s Erzsébetet kereste a felkelés hátterében. Erzsébet félt, hogy úgy végzi, mint anyja és Jane, ezért a királynő hívására beteget jelentett. Végül sokkal később de odaért éppen Lady Jane apjának lefejezése napján. Mária nem volt hajlandó találkozni vele, de emberei nem tudták bizonyítani, hogy Erzsébetnek köze volt a felkeléshez.

A 13 year old Princess Elizabeth (Later Queen Elizabeth I) in 1546. Born between 3 and 4 in the afternoon on September 7, 1… | Elizabeth i, Tudor dynasty, Tudor eraÚjra elfogták, s a Towerbe került, éppen oda, ahová anyját zárták mielőtt kivégezték. Sussex grófja megpróbált segíteni, s mivel Mária emberei nem tudták rábizonytani az összeesküvést, végül Wyatt lefejezése után a fogsága egyre kevésbé volt szigorú. Közben Mária kegyetlenkedései nyomán a nép egyre inkább Erzsébetet látta volna szívesebben a trónon, hiszen emberek százait, ezreit kínozták és gyilkolták meg pusztán a vallásuk miatt.

A gyenge nő látszatát keltette, holott a királyság második legnagyobb birtokosa volt, s kincstára tele volt pénzzel.

Útban a trón felé

Végül kiengedték a Towerből és 1554. május 22-én Woodstockba került háziőrizetbe, Sir Henry Bedingfield felügyelete alá, aki nem a legokosabb ember volt a királyságban.

Erzsébet kijárta, hogy Thomas Parry, aki leghűségesebb híve volt, lehessen a pénzügyei irányítója, s okosan gazdálkodott. Folyamatosan levelezett nővérével, de nem jutottak előrébb. Folyamatosan el kellett járnia a katolikus misékre és az angol nyelvű Bibliát latinra kellett cserélnie.

Mária szempontjából a döntő esemény 1554. július 25-én volt, amikor feleségül vette Fülöp nápolyi király. Így Erzsébet már nem volt veszélyes a koronára. Bár a hírek szerint Fülöpnek sokkal jobban tetszett Erzsébet, s ha tehette volna őt veszi feleségül.

Ekkor sikerült kijárnia, hogy Londonba utazhasson, s odafelé tartva az emberek lelkesen üdvözölték.

Újabb összeesküvés készült, ezúttal Henry Dudley vezetésével, s úgy tűnt ő is vád alá kerül, de Fülöp nagyon megkedvelte, így arra kérte Máriát, hogy mentse fel a vádak alól. Mária pedig Fülöp kedvéért elengedte.

Mary Tudor - Death, Facts & Husband - BiographyTovábbra is felügyelet alatt élt, de csak diszkréten figyelték.

A Szűz királynő

Mária néha a bolondját járatta vele, de Erzsébet okosan nem reagált a provokáviókra.

A fiatal lányt erőszakkal férjhez akarták adni, s Emánuel Filibert savoyai herceget nézték ki férjként, II. Fülöp unokaöccsét. A herceg katolikus volt, s Erzsébet nem lelkesedett az ötletért, erre megfenyetették, hogy akár meg is halhat. Nehéz helyzetbe került, mert ki akarták csempészni az országból, hogy akár erőszakkal is férjhez adják. A francia követ volt az, aki titokban értesítette a tervekről.

Végül 1556 decemberében szemtől szemben visszutasította az ajánlatot, s érdekes módon Mária is egyetértett vele, így nem kellett férjhez mennie.

Két évvel később, 1558. november 17-én a hajnali órákban Mária (a jobb szélső képen) utód nélkül elhunyt, így a trón húgát, Erzsébetet illette, akit meglepő módon Fülöp, akkor már spanyol királyként is támogatott. Erzsébet azonban nem kért tőle semmilyen segítséget, mert nem akart neki tartozni. Bár Mária kérte, hogy váljon katolikussá, az ő uralkodása alatt vált igazán protestánssá Anglia. Egymás után három nő követte egymást az angol trónon.

A huszonöt éves lányból királynő lett a következő negyvenöt évre.

djp

Hogy tetszett a poszt?

Kattins a megfelelő csillagra!

Vélemény, hozzászólás?