Julius Caesar halála

A leghíresebb gyilkosság – március idusán – Julius Caesar halála – Történelmi cikkek a honlapon

Út a hatalomba

Az ókor egyik legnagyobb hadvezérének és politikusának komolyabb politikai pályafutása ie. 60-ban kezdődött, amikor a Római Köztársaság konzuljává választotta. Ezt követően Caesar (a szokásoknak megfelelően) 5 évre prokonzul lett, de megunva a tétlenséget elindította a gall háborúkat (ie 58-49), amelyekben legyőzte a gallokat, s jókora területtel növelte a birodalmat. Közben újabb 5 évre prokonzul lett.

A prokonzuli megbízatása lejártával a szenátus hazarendelte, s hadseregét feloszlatta. Mindezek mellett megtiltották, hogy újabb konzuli címre pályázzon. Caesar rosszat sejtett, így ie. 49 január 10-én légiójával átlépte a Rubicon folyót és ezzel kirobbantotta a polgárháborút. Ellenfelei legyőzése után, visszatért Itáliába, s egyik első dolga az volt, hogy végrendelkezzen. Egyrészt ötvenöt éves volt, másrészt pedig érezte az ellene törő személyek veszélyét. Elsőszámú örököse Octavianus lett (aki később megölette egyetlen fiát), a második számú örököse pedig Brutus, aki Octavianus halála után örökölne. Brutusról az a hír is járta, hogy Caesar törvénytelen fia, mert egykor viszonya volt Brutus anyjával, de ez valószínűleg nem igaz.

Az örökös konzul és diktátor

Caesar tehát győzőtt, s a lábai előtt hevert egész Róma – hadvezérként és politikusként is felnézett rá az egyszerű nép, de ezzel ellenségeket gyűjtött a patríciusok között – de őt ez (egyelőre) kevésbé érdekelte. A nép pedig ünnepelte … folyamatosan ünnepelte. Ő pedig szórakoztatta a népet …

Ie. 45 április 21-én hatalmas ünnepséget rendeztek Caesar győzelmei tiszteletére, s ő viselhette a diadali öltözéket, a bíbor palásttal és a babérkoszorúval. Hatalmas birtokokat kapott, elefántcsont képmását minden vallási körmeneten hordozták és szobrot is emeltek a “legyőzhetetlen istennek” Quirinus templomában, amely a legnagyobb megtiszteltetés volt.

Caesar a saját képmására pénzt veretett, s Rómában eddig soha nem fordult elő, hogy élő ember szerepelt a pénzérmén.

Ie. 45 októberében lemondott konzuli címéről, s ő maga nevezte ki utódait, amely felháborította a szenátust, akinek ez a joga lett volna. Újabb diadalmenetet tartottak, templomot építettek a tiszteletére, s élete végéig konzullá választották.

Újabb jogokat és kiváltságokat kapott, születésének hónapját róla nevezték el (ekkor lett Quintilisből Julius), s születésnapja nemzeti ünnep lett. Törvényeket hozott és rendeleteket alkotott, a katonaságtól, a gabonakereskedelemig, a prostituáltaktól a földosztásig. Amikor Pontifex maximussa választották (természetesen élete végéig) naptárreformot hajtott végre, amely a mai napig alapja a mai naptárunknak.

A szenátorok és Caesar ellentéte

Ie. 45 decemberében vagy a következő januárban egy olyan incidensre került sor, amely a szenátorokat mélyen megsértette.

cicero_leleplezese_catilina_altal_cesare_maccari.jpg

A szenátus megszavazta, hogy milyen kitüntetést adjon Caesarnak és küldöttség ment a Venus Genetrix templomba, ahol Caesar éppen tartózkodott. Amikor megérkeztek, Caesar nem állt fel, ahogy illett volna (egyes hírek szerint nem is tudott volna felállni) és ezzel megsértette a szenátorokat. Másrészt tréfásan megjegyezte, hogy a kapott ajándék túl értékes és csökkenteni kellene. Ez szintén sértő volt. Nem sokkal később valaki egy diadémot helyezett a Caesar szoborra, amelyet el kellett távolítani.

Ie. 44 január 26-án a Caesar lóháton érkezett a városba, amikor néhány Rex-ként köszöntek neki, amelyre azt válaszolta, hogy “Non sum Rex, sed Caesar” vagyis, hiszen “Nem vagyok Rex, hanem Caesar”. A Rex családnév is volt, vagyis tulajdonképpen viccelt, de a vele lévők nem értették a viccet, s az egyik férfit letartóztatták, aki ezt kiáltotta.

Közben ie 44. elején élethosszig tartó diktátori címet kapott, amely minden római fölé helyezte, s ez végképp ellenséggé tette az arisztokrácia szemében. Egyre többen kezdték rex-nek (királynak) nevezni, s több polgárt le is tartóztattak emiatt. Caesar azonban elrendelte a szabadon bocsátásukat, sőt az őket letartóztatókat megfosztotta beosztásuktól.

A közvetlen előzmények

Ie. 44. február 15-én a Lupercalia fesztivál keretében Caesar az aranyozott széken ült a bíbor (királyokére jellemző) köntösben, vörös cipőben és arany babérkoszorúval a fején, amikor Marcus Antonius egy diadémet mutatott fel és megpróbálta a fejére helyezni. A nép azonban nem örült a próbálkozásnak, így Caesar elutasította, Antonius újra próbálkozott, de újra nem volt ujjongás.

Caesar megértette, hogy a nép nem akarja királlyá választani, így felállt, s kijelentette: “Nem leszek Róma királya. Jupiter a rómaiak egyetlen királya.” A tömeg pedig ujjongott. Caesar valószínűleg tesztelte a népet, hogy támogatnák-e a királlyá választását.

A szenátus azonban érezte, hogy ez a helyzet (hogy nem akarják királyuknak) hamar változhat, ezért tervet eszeltek ki.

Caesar hadjáratot tervezett Dacia és Parthia ellen, amely hatalmas vagyonnal kecsegtetett, amely jól jött volna a kincstárnak. Egy régi legenda alapján azonban, Parthiát csak király hódíthatta meg, ezért a szenátus felhatalmazta Caesart, hogy koronát viseljen.

Vagyis király is lett, meg nem is – ugyanakkor a hadjárat révén eltávolították volna Rómából. Caesar pedig megkapta volna az áhított koronát, s visszatérve, talán valóban király lehetett volna. A hadjárat tervezett indulása ie. 44 áprilisa volt, de erre már nem került sor. Aznap egy másik fontos eseményre is sor került. Spurinna, egy jós, azt mondta Caesarnak, hogy egy szív nélküli bikát látott álmában, s azt kérte, hogy vigyázzon a következő 30 napban.

A merénylet megtervezése

Február 22-én este Cassius Longinus és Marcus Brutus találkozott és felvetődött Caesar meggyilkolása. Brutus azt akarta, hogy sokan vegyenek részt a gyilkosságban, mert akkor egy zsarnok eltávolításának tűnik. A sok összeesküvő be akarta szervezni Cicerót és Marcus Antoniust is – Ciceró talán hajlott is volna rá, de már idős volt, Antonius azonban hűséges volt Caesarhoz, így végül őt sem próbálták meg beszervezni.

Vita volt a helyszínről is, végül azért döntöttek a szenátus helyszíne mellett, mert oda csak szenátorok és az őket közvetlenül segítők léphetnek be.

A jós figyelmeztette tehát Caesart (legalábbis Plutarkhosz szerint), s maga a konzul is felfigyelt arra, hogy Cassius és Brutus sokat beszélget. Két nappal a merénylet előtt Cassius elmondta a társainak, ha nem sikerül a terv, akkor öngyilkosságot kell elkövetniük.

Ekkortájt a Curia Hostilia épülete egy tűzvész következtében erősen megsérült, ezért a szenátust a Theatrum Pompeiumba hívtáka össze ie. 44. március 15-re.

william_holmes_sullivan_1836_1908.jpgA merénylet előtt

Amikor a szenátus összegyűlt, idegesen várták Caesart, aki késett, mert aznap reggel, felesége rémálomból ébredt, amelyben a meggyilkolt Caesart tartotta a karjában. Caesar habozott, de a felesége arra kérte, ne menjen el az ülésre, így Marcus Antonius vitte a hírt, hogy aznap nem megy. Amikor az összeesküvők megkapták a hírt Decimust küldték érte, aki a férfiúi önérzetére hatva végül elcsalta az ülésre.

Útközben találkozott Spurinnával, a jóssal, akinek megjegyezte, hogy eljött március idusa, mire a jós azzal válaszolt, hogy “még nem telt el”. Caesar a város szélén lakott egy villában, ahonnan hatalmas tömeg kísérte el a szenátushoz.

Marcus Antonius, aki előző este megtudta az összeesküvést, szólni akart neki, de mielőtt kevéssel dél után beléphetett a terembe szóval tartotta Trebonius. Egy Artemidorus nevű férfi is megpróbálta figyelmeztetni, s egy papírusztekercset nyomott a kezébe, de Caesar nem foglalkozott vele.

A színházban összesen kétszáz szenátor és számtalan rabszolga és egyéb személy volt jelen. A szenátorok megvárták, amíg Caesar leül a számára odakészített aranyszékre, így néhányan hátulról is megközelíthették. Caesar testőrsége nem mehetett be a szenátorok közé, így tulajdonképpen védtelen volt.

Julius Caesar halála

Plutarkhosz szerint, amikor Caesar odaért, Lucius Tillius Cimber egy petíciót adott át neki száműzött testvére nevében, majd amikor Caesar megpróbálta elhessegetni, lerántotta a tógáját. Casca elővette a tőrét, de a diktátor Julius Caesar halálamegragadta a karját. Casca megijedt, de pillanatokon belül az egész csoport megtámadta és 23 (más források szerint 35) késszúrás érte. Caesar megpróbált védekezni, de nem sok esélye volt – Cassius és Decimus is megszúrta, majd sorban a többiek. A sebesült, Pompeius szobránál esett el, s hozzá fohászkodott halála előtt. Ekkor jegyezték fel utolsó szavait – Et tu mi fili, Brute? (legalábbis Shakespare szerint), de a valóságban ez nem valószínű, hogy megtörtént.

A gyilkosok dolgát nehezítette, hogy Caesar vastag gyapjúból készült tógája a szúrások egy részét felfogta, másrészt ez hosszabbította számára a haldoklást, ráadásul a vöröses tóga elrejtette a vér nyomait is. A merénylők számára viszont a tóga megkönnyítette a kés becsempészését. A merényletben legalább 60 szenátor részt vett, akik féltek attól, hogy Caesar kezében túlságosan nagy hatalom összpontosult.

Ami Julius Caesar halála után történt

Julius Caesar halála után a gyilkosok, akik között ott volt Gaius Trebonius, Decimus Junius Brutus, Marcus Iunius Brutus és Caius Cassius Longinus is – bezárkóztak egy időre a Jupiter templomába. Segítségükre volt Decimus, aki egy gladiátorokból álló csoportot tartott magántestőrségnek. Brutus egy rövid beszéddel megpróbálta a tömeget megnyugtatni, de kevés sikerrel.

A gyilkosok úgy tervezték, hogy a testet bedobják a Tiberisbe, de erre nem került sor, így az áldozat teste egy darabig ott hevert, majd három rabszolga hazavitte.

gettyimages-517453814-594x594.jpg

Ennek köszönhetően egy Antistius nevű orvos felboncolhatta, s a boncolás jegyzőkönyve megmaradt az utókorra. Innen tudjuk, hogy összesen 23 szúrás érte, amelyből az egyik elérte a szívet is – végül ez okozta a halálát.

A temetés március 20-án volt, amikor hatalmas tömeg kísérte el utolsó útjára. A hamvasztás után a családi sírboltban helyezték el.

Julius Caesar és a köztársaság halála

Caesar végrendelete eléggé nagy pofon volt a gyilkosoknak, mert végrendeletében minden római polgárnak 300 sestersius kifizetését rendelte el. Ez összesen 150 millió sestersiust jelentett, s mivel a végrendeletet nyilvánosan felvolvasták – az utolsó apósa Lucius Calpurnius – így sokan tudtak róla.

Két nappal a merénylet után Marcus Antonius összehívta a szenátust és egy kompromisszumos megoldást fogadtatott el velük, amelyben nem büntetik meg a merénylőket, de Caesar minden kinevezése érvényben marad. Talán szerette volna átvenni a hatalmat, de meglepetésére (és bánatára) az elhunyt, örököseként Octaviust jelölte meg, aki azonnal felhagyott tanulmányaival és hazahajózott. Marcus Antonius nem tartott az alig tizennyolc éves fiútól, aki ekkortól már az Octavianus nevet viselte, de ő, hamar megszerezte az elhunyt Caesar barátainak támogatását. Megalakult a második triumvirátus (Marcus Antonius, Octavianus és Lepidus) amely elsősorban Brutus és Cassius ellen harcolt. De ez egy másik történet …

Caesar tehát ugyan meghalt, de a köztársaság is elbukott – s hamarosan elérkezett a császárság kora.

augustus.jpg

DJP

Két magyar királylányForrások

Ha tetszett a poszt – oszd meg!

Hogy tetszett a poszt?

Kattins a megfelelő csillagra!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük