Sisi magyar gyökerei – ahol az Árpád-ház is feltűnik

Sisi családja

A 19. század egyik legnépszerűbb személyisége volt Ferenc József osztrák császár és magyar király feleségeWittelsbach Erzsébet vagyis Erzsébet Amália Eugénia bajor hercegnő, aki Miksa József bajor herceg és Bajorországi Ludovika Vilma bajor királyi hercegnő lányaként született 1837. december 24-én este 10 óra 43 perckor.

sisi_2.jpg

A kislány egy foggal a szájában született azon a vasárnapi napon, amely rendkívüli életpályát és nagy szerencsét jelzett a számára.

Szükség is volt némi szerencsére az 1837-es évben, hiszen 1837. január 8-án hunyt el Sisi apai dédapja, Vilmos bajor herceg, majd néhány hónappal később, Vilmos fia, Sisi apai nagyapja, Piuszt Ágost bajor herceg is, ő 1837. augusztus 3-án.

Így aztán az apai nagypapa és dédapa éppen nem érhette meg Sisi születését.

Jól ismert, hogy nem ő volt a kiválasztott, hanem a nővére, de aztán mégis ő lett Ferenc József felesége, majd a magyarok szeretett királynéja.

Sisi származása

Sisi azonban nem csak így kötődött a magyarokhoz, hanem, mint olyan sokan szerte Európában, ő is Árpád-házi leszármazott volt, vagyis benne is csörgedezett a honfoglaló Árpád vezér vére – ráadásul mindkét szülője révén.

arpad.jpg

Persze a honfoglalás és Sisi halála között több, mint egy évezred eltelt, így jópár nemzedék élt és halt eközben.

A történet valamikor II. András magyar király és Courtenay Jolán konstantinápolyi császári hercegnő házasságával kezdődött, amely frigyből egyetlen leány született, Jolánta, aki aztán 1235. szeptember 8-án Barcelonában I. Jakab aragóniai király felesége lett. Mivel ez egy királyi család volt, a források viszonylag bőségesek, vagyis elég sok információt lehet találni a családfáról, s abból azt lehet kideríteni, hogy Jolánta aztán számos francia, angol, olasz, aragón, portugál, kasztíliai és egyéb királyi család őse lett, s számos vagy talán számtalan híres-neves személyiség tartozott a leszármazottai közé – elegendő csak V. Károlyra vagy VIII. Henrikre gondolni.

A Jolánta-ág

A házasságból aztán (különböző forrásoktól függően) kilenc vagy tíz gyermek született, akik közül a legnagyobb fiú, Péter követte apját az aragón trónon. Péter, akit Nagy Péterként ismernek Aragóniában, s akinek leánya volt Portugáliai Szent Erzsébet is, kilenc törvényes utóddal rendelkezett, s közöttük a harmadik fiú, Frigyes, szicíliai király lett. Frigyes unokája volt Beatrice vagy Beatrix, aki II. Rupert Wittelsbach-házból származó rajnai nádor választófejedelem felesége lett. Ettől kezdve már viszonylag egyenes volt az út, hiszen Sisi mint ismert, a Wittelsbach-ház tagja volt.

Frigyes dédunokája volt I. Lajos, zweibrückeni nádor gróf, akinek ükunokája volt I. Zweibrücken-Birkenfeld Károly, aki aztán Zweibrücken-Birkenfeld hercege lett 1569-ben. Az ő legkisebb fia volt Christian, aki több mint fél évszázadon keresztül viselte a hercegi címet, s aki Sisi mindkét szülőjének a közös őse volt. Egyfelől az első felnőttkort megélt fia, aki szintén Christian volt, továbbvitte a hercegi címet, sőt az ő dédunokája II. Miksa néven bajor király lett, s egyben Sisi anyai nagyapja.

Christian herceg egy másik fia, János Károly, a legkisebb, Birkenfeld gelnhauseni nádor grófja lett, s az ő dédunokája lett Piusz Ágost bajor herceg, aki aztán Sisi apai nagyapja lett.

Így aztán kissé leegyszerűsítve a dolgot, Sisi az anyai és apai ágon is II. András magyar király 19. generációs leszármazottja, vagyis nem csak a “nevében” volt magyar a királyné, hanem (részben) származásában is.

De itt még korántsincs vége …

Az Ágota-ág

Említettük már Rupertet, aki Frigyes szicíliai király unokáját Beatrice-t vette feleségül. Rupert ükunokája volt II. Ottó bajor hercegnek és Pfalzi Ágnesnek. Ágnes viszont unokája volt Angliai Matildának, aki II. Henrik angol király és Aquitániai Eleonóra leánya volt. Henrik pedig, aki a Plantagenet-dinasztia első angol uralkodója volt, ükunokája volt Ágota magyar királyi hercegnőnekSzent István magyar király egyik leányának, aki egy angol herceg, Száműzött Edvárd felesége lett.

Így aztán kissé leegyszerűsítve a dolgot, Sisi az anyai és apai ágon is Szent István magyar király 26. generációs leszármazottja …

De még most sincs vége …

A Mária-ág

A már többször is említett Frigyes szicíliai király (akiről már tudjuk, hogy Árpád-házi leszármazott, feleségül vette Anjou Eleonórát, akinek édesanyja egy Mária nevű magyar királyi hercegnő volt, aki V. István lányaként került Nápolyba, ahol II. Károly nápolyi király felesége lett. Az ő unokájuk lett I. Károly vagy ahogyan jobban ismerjük, Károly Róbert magyar király.

Vagyis Sisi V. István magyar király 18. generációs leszármazottja is – mindkét szülője révén.

Egyébiránt nem sokon múlott, hogy egy további Árpád-házi szálat is találhassunk, hiszen a 14. század elején volt már egy Wittelsbach-uralkodónk, Ottó, akinek édesanyja IV. Béla Erzsébet nevű leánya volt. Ottó apja, XIII. Henrik bajor herceg és Sisi egyik őse, II. Lajos bajor herceg testvérek voltak, vagyis éppen “elkerülte” Sisit a magyar vérvonal, hiszen II. Lajos “csak” a sógora volt Erzsébet magyar királyi hercegnőnek.

Ettől persze még igaz, hogy Sisi (és ezzel persze minden testvére és leszármazottja) részben magyar is volt, s nem csak a szívében.

Két magyar királylányForrások

Ha tetszett a poszt – oszd meg!

 Források – djp

Kapcsolódó posztok

Hogy tetszett a poszt?

Kattins a megfelelő csillagra!

Vélemény, hozzászólás?