Ambroise Paré, a harctéri sebészet úttörője

Az orvosi pálya kezdetén

A modern sebészet és patológia egyik atyja rendkívül fontos technikákat fejlesztett ki a harctéren szerzett sebek kezelésére.

Franciaország északnyugati részén, Maine tartományban született 1510 körül és már gyermekkorában érdeklődve figyelte a bátyját, aki borbély-sebész volt, sőt nem csak figyelte, hanem a tanítványa is lett. Később felcserként dolgozott egy párizsi kórházban, majd a vallásháborúk alatt katonaorvos lett. Az első felfedezésére, amely megalapozta a hírnevét 1536-ban Torino ostrománál jött rá

Az akkori szokás szerint a sebeket kiégették, hogy megakadályozzák a “mérgezést” vagyis az elfertőződést, amelyhez azonban olaj kellett.

Újítások

Olajból azonban kevés volt a táborban, így Paré csak a főtisztek és tisztek sebeit kezelte a megszokott módon, a többieket a saját maga által készített tojássárgájából, rózsaolajból és terpentinből álló kenőccsel kezelte. Másnap aztán meglepve tapasztalta, hogy a tisztek sebei mégis elfertőződtek, a közkatonák állapota viszont jelentősen javult.

1542-ben Perpignan ostrománál a golyók kivételéhez alkalmazott új technikát, amikor a csata során Maréchal de Brissac megsebesült, de nem találták meg a sebben a golyót. Ekkor arra kérte a sebesültet, hogy helyezkedjen el abba a pozícióba, amelyben a lövéskor volt, s a sebész így már hamar megtalálta és eltávolította a golyót.

A katonáskodás mellett azonban boncnokként is dolgozott Jacques Dubois mellett, aki elismerte a tehetségét, s Paré 1545-ben egy könyvet is megjelentetett a tapasztalatairól A golyó által ejtett sebek kezelési módja címmel. Mivel nem tudott latinul, a könyv franciául jelent meg, amely még segítette is az elterjedését, de hamarosan megjelent spanyol, olasz, német és holland nyelven is – meg persze latin nyelvre is lefordították.

Az eredményeinek a híre hamar elterjedt és neves orvossá vált.

1552-ben Calais ostrománál egy másik fontos felfedezést is tett, amikor a végtagamputációknál az akkor szokásos égetés helyett az erek elkötésével csökkentette a vérveszteséget. Ezt a módszert már korábban is alkalmazták, de csak szórványosan, mivel azonban a “nagy” Paré ajánlotta, ez is hamar elterjedt.

A királyok szolgálatában

Az újításai sokkal hatékonyabbá tették az orvosi beavatkozásokat, s számos protézist, művégtagok, sőt műszemet is készített. Komolyan érdeklődött a fejlődési rendellenességek és fertőző betegségek iránt is, s több könyvet is kiadott, amelyek szinte minden területet érintettek.

A sikerei miatt 1552-ben a Valois-dinasztia szolgálatába állt, s közel negyven évig ott is maradt. Sajnos azonban ő sem tudott segíteni II. Henrik végzetes sérülésén, amelyet a lovagi torna alatt szerzett, s amely végül a halálát okozta.

II. Henrik után a sorban következő három francia király, Henrik fiainak is udvari orvosa volt, hiszen II. Ferenc, IX. Károly és III. Henrik is elismerte tudását és tehetségét.

Bár Paré a vallásháborúk miatt azt látszatot tartotta fenn, hogy katolikus, hiszen az esküvői is katolikusok voltak, s a gyerekeit is katolikus hitre keresztelte, számos bizonyíték van arra, hogy rokonszenvezett a hugenottákkal.

IV. Henrik főminisztere, Sully szerint Paré hugenotta volt, amelyet jól mutat az is, hogy 1572. augusztus 24-én, a Szent Bertalan-napi mészárláskor IX.Károly maga mentette meg az életét, amikor bezárta a ruhásszekrénybe a hugenottákat kereső katolikusok elől.

A patológia megalapítója végül nyolcvanévesen, 1590. december 20-án hunyt el, amikor IV. Henrikkel már a Bourbon-ház került a trónra.

Paré nevét Bernard Christophe francia amatőrcsillagász egy aszteroida elnvezésével örökíttet meg 2003-ban.