Amikor a Szűz Királynő majdnem férjhez ment

I. Erzsébet angol királynő, a Szűz királynő néven ismert, de persze ettől még valószínűleg voltak szerelmi ügyei. (talán nem is kevés). Soha nem ment férjhez, bár több esetben is megkérték a kezét, sőt olyan is előfordult, amikor már ő maga is eldöntötte, hogy feleség lesz.

Persze ez nem lehetett könnyű döntés a számára, látva édesanyja, Boleyn Anna sorsát, VIII, Henrik feleségeként.

Az egyik lehetséges férj-jelölt volt Francois alençoni herceg, aki a Valois-ház tagja volt, így magyar felmenőkkel is rendelkezett.

1578-ban, éppen tíz évvel azután, hogy Hollandia fellázadt a spanyolok ellen, Erzsébet kereste annak a módját, hogy továbbra is támogassa a protestantizmust. Emellett azonban arra is figyelnie kellett, hogy Franciaország ne kezelje sajátjaként Hollandiát.

Ennek egyik lehetséges megakadályozása volt, hogy házassági egyezményt köt a franciákkal, így III. Henrik francia király testvérével, Francois-val tervezett házasságot kötni.

Az ötletet maga a királynő vetette fel, s Francois legalább két alkalommal járt Londonban, hogy az ügyet nyélbe üssék. Francois azonban mindössze 23 éves volt, míg Erzsébet bő két évtizeddel több.

Úgy tűnt ez nem akadály, ahogyan az sem, hogy a herceg nem volt igazán előnyös kinézetű, hiszen arcát elcsúfították a himlő nyomai (bár ez Erzsébet esetében is így volt), ráadásul apró termetű volt, tekintélyes orral. Ennek ellenére a levelezésükben már szeretetteljesen írtak egymásnak. Az egyetlen valódi problémának az tűnt, hogy a francia herceg katolikus volt.

francois.jpgErzsébet számára azonban úgy tűnt ez sem probléma, hiszen 1581-ben, amikor a herceg újra Londonba látogatott, nyilvánosan kijelentette, hogy a felesége lesz. S ha ez még nem lenne elég, akkor odaadta a gyűrűjét és szájon csókolta a fiatal herceget.

Mindenki számára úgy tűnt, hogy hamarosan eljegyzés, aztán házasság lesz, de amikor másnap találkoztak, látszólag minden különösebb ok nélkül, a királynő egy újabb bejelentést tett. A házasság mégsem jön létre, mert meggondolta magát.

 Így aztán I. Erzsébet megmaradt Anglia egyik legnagyobb uralkodónőjének!

 

Kapcsolódó posztok

Zaklatta-e Thomas Seymour a későbbi I. Erzsébet királynőt?

Amikor a király saját feleségét küldi a vérpadra – Boleyn Anna kivégzése

Boleyn Anna megvádolása és kivégzése

Hogyan jutott el a trónig a Szűz királynő?

Hogy tetszett a poszt?

Kattins a megfelelő csillagra!

Vélemény, hozzászólás?