IV. Iván – ahogyan Rettegett Iván lett
Az őrültség előzménye
Valójában persze már a trónra kerülése is vészjósló volt, hiszen a koronázásának az évében egy hatalmas tűzvész volt Moszkvában, s mivel a város jórészt fából épült, rengeteg épület szinte porig égett. Ráadásul a város közepén katonai lőporraktárak voltak, amelyek időzített bombaként várták, hogy a tűz elérje őket.
A tűzvészben végül négyezer moszkvai halt meg és nyolcvanezer ember maradt fedél nélkül. Moszkva lakossága Iván anyjának családját vádolta gyújtogatással, de érdekes módon a cár kedveltsége mégis nőtt.
Ezt követte a súlyos betegsége, amelyből aztán hirtelen felépült, majd a fiának a tragikus halála – s lassan megmutatkozott az igazi természete.
Az 1558-ban kezdődött livóniai háború elhúzódott (később egészen 24 évig), s a szárazság rémisztő éhínséget okozott, így komoly problémákkal kellett szembenéznie – s ekkor jött a java.
A cár szeretett felesége már régen betegeskedett, de 1560-ban minden eddiginél komolyabban megbetegedett és a nyáron el is hunyt.
Talán ez volt az utolsó csepp a pohárban – s az őrülete megkezdődött.
A kezdet
A cár meg volt győződve arról, hogy a bojárok megmérgezték a feleségét, hiszen vele sem törődtek sok évvel korábban. Bizonyítéka ugyan nem volt, de néhány bojárt elfogott majd kihallgatott, végül (minden különösebb bizonyíték nélkül) kivégzett. Azt nem pontosan tudni, hogy a kedvenc háziállatai részesei voltak-e a kivégzéseknek.
Az is igaz persze, hogy a tudósok később higany nyomait találták meg Anasztázia csontjaiban – s a higany mérgező.
Elkezdődött tehát Iván rémuralma, aztán néhány év múlva, 1564 decemberében elhagyta Moszkvát, majd levelet küldött a Kremlnek, hogy lemond a trónról, mert a bojárok ellopták a pénzét, így nem tud tovább uralkodni.
Persze ez csak egy terv része volt, hiszen tudta, hogy a nép vissza fogja követelni az általuk nagyon kedvelt cárt, így önelégült arccal hallgatta meg a bojárok egyik követének a beszédét, amelyben könyörgött, hogy a cár térjen vissza.
Ő aztán nagy kegyesen visszatért.
Cserébe azt követelte, hogy kapjon abszolút hatalmat, valamint bárki bebörtönözhessen, ha áruló, sőt ki is végeztethessen, majd a vagyonát is elkoboztathassa – saját magának. Persze azt, hogy ki az áruló, ő dönti majd el.
A riadt bojárok mindenbe beleegyeztek.
Ivánnak így több hatalma lett, mint bármelyik elődjének, de csak most kezdődött a történet.
Az opriscsinya
A hazatérése utáni első rendeletével 1565-ben kettéosztotta az országot. Az egyik felét a zemscsinát, a hagyományos módszerek szerint kormányozta, a másikat azonban, a opricsnyinát a cár saját maga igazgatta egy saját opricsnyikgárda segítségével, amely eleinte ezer főből állt, később pedig elérte hatezer főt is. A zemscsina területe kisebb, de lakossága nagyobb volt, mint az opricsnyináé, de a területük folyamatosan változott.
Az opricsnyina területén a cárnak abszolút hatalma volt, ahol a fekete egyenruhás gárdája titkosrendőségként működött. A bojárok ellen is gárdát használta fel, akik ezernyi nemest gyűjtöttek össze. A bojárok egy kisebb része szintén opricsnyik lett, a többiek közül sokakat száműztek, de sokukat egyszerűen kivégezték.
Az adókat brutális módon megnövelték, volt olyan, amikor a gazdálkodók egyetlen év alatt tízszeres adót fizettek. Az emberek elmenekültek, így a gabonatermelés visszaesett, az árak az egekbe szöktek, az élet pedig még nehezebb lett.
Moszkva után Novgorod volt a második legnagyobb város, amely még mindig virágzott, s nagyon sokan oda menekültek.
Ez azonban nem tetszett a paranoiás cárnak, aki emberek ezreit száműzette Novgorod városából. Később a száműzetés helyett elkezdte kivégezni az embereket – senki nem volt biztonságban. A senki szó szerint a senkit jelentette, vagyis a saját családjára is veszélyes volt.
Évekkel korábban, amikor súlyos beteg volt, a bojárok a fia helyett az unokatestvérét, Vlagyimirt jelölték utódjának. Iván aztán felépült, de nem felejtette el, hogy szemmel tartsa Vlagyimirt. Most porig égette Vlagyimir palotáját, elfoglalta a földjeit és aztán megvádolta hazaárulással.
Iván a Rettegett
Ezt követően Vlagyimirnek és gyermekeinek Iván palotájában kellett mérget bevennie a cár előtt. Vlagyimir anyja és felesége akkortájt egy másik városban éltek, így életben maradtak. Ez persze csak egy múló állapot volt, mert néhány nappal később rejtélyes módon egy folyóba fulladtak.
Mindez csak feltüzelte a harci kedvét, így opricsnyik seregével megtámadta Novgorodot. Egy történész szerint „az opricsnyina brutális történetének legvisszataszítóbb epizódja volt. Az ártatlan emberek kegyetlen, értelmetlen lemészárlása miatt az opricsnyina a törvénytelenség és a túlzás szinonimája lett.”
A cár indokként az jelölte meg, hogy információi szerint Novgorod csatlakozni akart a szomszédos lengyel-litván birodalomhoz.
De nem csak Novgorodot támadta meg, hanem az útjába eső összes településen összegyűjtötte a kereskedőket és tisztségviselőket, akiket kegyetlenül megkínzott vagy máglyára vetett.
A novgorodi egyháztagokat összegyűjtötték, aztán brutálisan megkínozták, sőt egyes esetekben ki is végezték őket. A nemesek házait felgyújtották, vagyonukat elkobozták és közülük is sokat kivégeztek. A közemberek általában nem kerültek a célpontba, azonban Novgorodban sokezer ember keresett menedéket, akik az adófizetés elől menekültek. Őket a tél közepén kiűzette a városból, ahol a fagy és az éhínség sokukkal végzett. Ebben az opricsnyikek is segítettek a télnek, hiszen férfiakat, nőket és gyerekeket válogatás nélkül megkötöztek és a jeges Volhov folyóba dobták őket.
A katonák eközben lándzsákkal felfegyverkezve csónakokban járőröztek, s mindenkit visszalöktek, aki menekülni akart. Az elhunytak száma akár 60 ezer is lehetett.
A cár pusztítása öt hétig tartott, amelynek nyomait évekig, évtizedekig magán viselte a város.
Ezek után már tényleg Rettegett vagy Rettenetes lett.
folyt. köv.
