Amikor Washington egyszerre győzte le a himlőt és az angolokat
A himlőjárvány
Az amerikai függetlenségi háború közben az amerikaiak egy olyan ellenséggel is harcoltak, amely sokkal erőszakosabb és kegyetlenebb volt, mint a britek. Ez az ellenség a fekete himlő volt, amely 1775-ben járványt okozott az amerikai kontinensen.
Abban a korban ez egy nagyon veszélyes betegság volt, s emberek százezrei, millió haltak meg miatt, s nem csak a köznép, hanem a királyi és császári családok is megszenvedték a pusztítást, akár a Napkirály családja, akár Mária Terézia vagy akár III. György gyermekei.
George Washington első kézből ismerhette a himlő pusztítását és veszélyeit, hiszen amikor 1751-ben öccsével Barbadoson járt, akkor maga is megtapasztalhatta. Abban a reményben mentek oda, hogy Lawrence nevű öccsének segít az ottani levegő legyőzni a tuberkolózisát, helyette a himlő támadta meg őket.
Az odaérkezés után egy nappal (november 4-én) egy gazdag helyi kereskedőnél, Gedney Clarke-nál vacsoráztak, aztán két héttel (november 17-én) később már ágynak is esett. Lawrence korábban angliai bentlakásos iskolába járt, s lehetséges, hogy ő már védett volt, s azért nem betegedett meg.
A betegség lefolyása
A naplójában az olvasható, hogy némi vonakodással mentek a kereskedőhöz. “Elmentünk, – némi vonakodással, mivel himlő volt a családjában.” Nem hallgatott a megérzésére, így megfertőződött és ágynak esett. Amikor észlelte a bajt „komolyan megtámadott a himlő” írta a naplójába, aztán 24 napig egy sort sem. A magas láz, hidegrázás és komoly fájdalmak nem igazán tették lehetővé.
Washington viszonylag könnyen átvészelte, hiszen életben maradt és kevés látható heggel megúszta a fertőzést, amelybe abban a korban, a betegek akár harmada is meghalhatott.
Ez jutott eszébe, amikor az akkor megalakult kontinentális hadsereg vezetőjeként hírt kapott a himlőjárványról. Tudta, hogy veszélyes ellenféllel állnak szemben, s amikor Bostonban már tömegek betegedtek meg, akkor lépett.
Tudta, hogy az amerikai hadseregre veszélyesebb a himlő, mint az angolra, hiszen az angolok közül már sokan megfertőzödtek gyerekkorukban, amely életre szóló védettséget jelentett. Az ő seregének talán csak ötödrésze volt valaha beteg, s így most védett.
Az oltóanyag
Ekkortájt még nem állt rendelkezésre Edward Jenner tehénhimlő-oltóanyaga, hiszen azt csak húsz évvel később, 1796-ban fejlesztette ki. Az ekkortájt elterjedt módszert Lady Montagu vitte be Angliába, ahonnan átkerült Amerikába is. Ez volt a valorizációs módszer, amely azonban veszélyes volt, hiszen a beoltott személyek 2-3 százaléka belehalhatott, ahogyan III. György angol király legkisebb fiai, Alfréd és Octavius hercegek is belehaltak néhány évvel később.
Ekkor szándékosan fertőzték meg az embert egy kis sérülésen keresztül. Ott a himlő nem tudta kifejteni teljesen a hatását, így általában enyhe volt a lefolyása. A betegnek azonban így is legalább egy hónapra volt szükségük a felépüléshez.
Washington 1775 júliusában úgy döntött, hogy Boston ostroma alatt szigorú karantént vezet be, mind a katonák, mind a civilek között. A civileket egy Brookline nevű városba, a katonákat a Cambridge nevű tó partján álló karanténkórházba küldte.
“Senkinek nem szabad az édesvízi tóhoz menni horgászni vagy bármilyen más tevékenység miatt, mivel fennáll annak a veszélye, hogy a himlőt beviszi a hadseregbe” – írta Washington 1775. július 4-én egyik parancsában.
Bostont végül elfoglalták, de a himlő tovább követte a sereget.
A quebeci csata során, amely 1775. december 31-én volt, már egy erősen legyengült serege volt. Az amerikai tábornokok között egyre inkább elterjedt az a nézet, hogy a britek biológiai hadviselést folytatnak ellenük, amikor szándékosan küldenek beteg katonákat és civileket hozzájuk. Mivel hasonló már előfordult 1763-ban a Fort Pitt-ben, ahol brit tisztek álltak elő ezzel az ötlettel, akár igaz is lehetett.
A védőoltás
Washington már említett parancsát követően pontosan egy év múlva, 1776. július 4-én megszületett a függetlenségi nyilatkozat (pontosabban nem egészen akkor, de az egy másik történet), így a karantén egyre nehezebben volt kezelhető. A himlő egyre terjedt és egyre többen estek áldozatául.
Washington álláspontja folyamatosan ingadozott az oltás vagy nem oltás között. Végül 1777. február 5-én írt egy levelet Jonh Hancocknak, a második kontinentális kongresszus elnökének az ügyben, amelyben kifejtette, hogy az oltás mellett döntött.
Mindez óriási és veszélyes feladat volt, hiszen mindenkit meg kellett vizsgálni, mennyire kockázatos a varolizáció és nem immunis-e már a himlőre. Mindezt ráadásul teljes titokban, hiszen ha a britek megtudják, hogy sok amerikai katona kiesik a haderőből egy időre, annak végzetes következményei lehettek volna.
Az oltások 1777 végén kezdődtek, majd folytatódtak 1778-ban is, miközben szerencsére a britek nem neszelték meg mindezt. Mindezek mellett a Valley Forge-ban élelmiszerhiány és felszereléshiány is nehezítette a helyzetet.
1778 tavaszára azonban a kontinentális hadsereg szinte minden katonája immunis lett a himlővel szemben, amely bizonyosan segített a függetlenségi háborúban. Washington jól döntött.
Talán nem véletlen, hogy ő lett az ország első és egyik legnagyobb hatású elnöke.
