Zách Felícián – a leghíresebb merénylő

Zách Felícián – a leghíresebb merénylő – Történelmi cikkek a honlapon

Az előzmények

A magyar történelem egyik leghíresebb merénylete történt 1330. április 17-én, amikor Zách Felícián (a krónikák alapján) karddal rontott az ebédjére készülő királyi családra.

A Képes Krónika alapján: “Midőn azután az Úr 1330-ik évében, április tizenhetedikén, húsvét után való szerdán a király a királynéval és a mondott két fiával a visegrádi vár alatt, házában ebédelt, Felícián észrevétlenül a király asztalához lépett: kirántotta éles kardját, és a veszett kutya dühével hirtelen a királyra rontott; irgalmatlanul meg akarta ölni a királyt, a királynét és fiaikat. A kegyelmes Isten könyörületessége azonban nem engedte, hogy végbevihesse szándékát. A király jobb kezét könnyen megsebesítette ugyan – jaj, a királyné jobb kezének négy ujját egyszeribe lecsapta…”

A támadó, aki a Zách vagy Záh nemzetségből származott, az interregnum után trónra került Károly Róberttel szemben Csák Máté szolgálatába szegődött, s egyik főszereplője volt a királyi és egyházi birtokok dúlásának. Fontos szereplő lehetett, mert részt vett Csák Máté és Gentilis pápai legátus 1308-as találkozóján is. A király megpróbálta a maga oldalára fordítani, de Zách Felícián 1315-ben nemet mondott a kérésére, így összes birtokát (amely jórészt Nógrád, Heves és Gömör vármegyében voltak) elveszítette. Három évvel később, amikor látta, hogy a király egyre jobban áll a harcban, mégis mellé állt. Jutalmul újabb uradalmakat kapott és szabadon bejárhatott a királyi udvarba. Mindez nem sokáig tartott, mert a király, miután legyőzte Csák Mátét (aki nem sokkal később meg is halt) igyekezett korábbi ellenségeitől megszabadulni, így megfosztotta őt is számos címétől.

Mindez elegendő indok volt, a már idősödő nemes támadásához.

Zách Felícián merénylete

Zách 1330. április 17-én váratlanul megjelent a visegrádi királyi palotában kezében egy karddal, s megtámadta az ebédre készülő királyi családot.

A királyt támadta meg először, de csak könnyebb sebet ejtett rajta, s ezután a királynéra rontott. Lokietek Erzsébet a gyermekeit (Lajost és Andrást) védelmezte, mikor jobb keze négy ujját a támadó egy csapással levágta. A hercegek két nevelője (Kenezics Miklós és Drugeth Miklós) ekkor ocsúdott fel, s rátámadtak. Mindketten halálos fejsérüléseket szenvedtek, de a tanítványaik azonban megmenekültek. Végül a királyné alétekfogója (Cselényi János) tette ártalmatlanná a férfit, de a közben a terembe benyomuló testőrök is össze-vissza kaszabolták a támadót, aki már ott, a helyszínen meghalt.

A következmények

A király azonban nem elégedett meg ennyivel, s példát akart statuálni, így véres bosszút állt a támadásért. A merénylő testrészeit elrettentésül szétküldték az országban, a fejét éppen Budára.

Az ország legbefolyásosabb személyeiből (pl. erdélyi vajda, szlavón bán vagy a tárnokmester) bíróságot szervezett, akik 1330. május 15-én hozták meg ítéletüket.

Zách Felícián fiát és annak személyes szolgáját lovak farkához kötötték és halálra vonszolták, majd a kutyák és disznók elé vetették testük maradványait. Az idősebb lányát (Sebét) lefejezték, férjét (Kopai Imrét) élete végéig fogságba vetették, gyermekeit a rodoszi lovagok kezébe adták, száműzetésbe. A kisebbik lányt az arcán és kezén megcsonkították (az orrát, az ajkait és összesen nyolc ujját is levágták) és elrettentésként az országon körbehurcolták. Eközben azt kellett kiáltoznia, hogy „így jár, aki hűtlen lesz királyához”. E Klára nevű kisebbik leány, a merényletig a királyné udvarhölgye volt. A nemzetség közelebbi tagjait megölték, a többit jószágvesztésre ítélték.

Egyes elméletek alapján Klárát a királyné fivére, Kázmér herceg (később III. Kázmér lengyel király) megbecstelenítette, s ezért támadt Felícián a királyi családra. A herceg azonban 1329 legvégén járt a palotában, így nehéz lenne hirtelen felindulást mondani emiatt.

Károly Róbert később megbánta a merénylő egyes családtagjainak a büntetéseit, s Jeruzsálembe akart menni egy zarándokútra. Végül lemondott az útról. Hosszú uralkodása alatt azonban számtalan alkalomal eszébe jutott a megbánás, talán ezért nevelték annyira keresztény szellemben legnagyobb fiúkat, a későbbi Nagy Lajos magyar királyt, aki a  “a világ leghatalmasabb fejedelme” lett a keresztények között.