Az egyik legsúlyosabb brit haditengerészeti katasztrófa
A hosszúsági fok
Az angol Királyi Haditengerészet egyik legtragikusabb napja volt 1707. október 22., amikor a rossz időjárási körülmények miatt tengerészek ezrei vesztek oda a Scilly-szigeteknél.
Az Újvilág felfedezése és az egyéb nagy földrajzi felfedezések nyomán egyre nagyobb távolságokat jártak be a hajók, s egyre inkább érezték a kapitányok a navigációs lehetőségeik korlátait.
A szélességi fok meghatározása még viszonylag egyszerűen sikerült a szextáns (a lenti képen) segítségével, de a hosszúsági fok meghatározása már sokkal nehezebb dió volt, s nem is igazán sikerült.
Ahhoz azonban, hogy ez valóban hangsúlyos probléma legyen, egy nagyon súlyos balesetnek kellett bekövetkeznie.
1707. október 22-én a komoly hajóhad haladt elég rossz látási viszonyok közepette az angol partok mentén, amely 15 sorhajóból, 4 fregattból és két egyéb hajóból állt Sir Couldesley Shovell (a lenti képen) parancsnoksága alatt.
A hajótörés
A flotta korábban július 29. és augusztus 21. között Toulon kikötőjét ostromolta, majd egyéb hadmozdulatok után szeptember 29-én Gibraltárból indult hazafelé Angliába. Az út folyamán szinte végig rendkívül rossz időjárás volt, folyamatos zivatarokkal és sok esetben szélviharral, ha nem is volt olyan erős, mint az 1703-as vihar.
Mindezek miatt nehézkes volt a navigáció, s végül október 21-én 100-130 öl mélységet érzékelve úgy gondolták, hogy a kontinentális talapzat szélére érkeztek.
Ekkortájt a navigációs nehézségek miatt gyakorta kiküldtek egy fogadó hajót, hogy segítség a hazatérést. Plymouth kikötőjéből a HMS Tartart fregatt október 21-én futott ki, de három nappal később vissza is tért, mert nem találta meg Shovell flottáját.
Azért nem, mert a parancsnok rosszul határozta a flotta helyzetét, így a hajóhaj egyenesen a Scilly-szigetek (a fenti képen) zátonyai felé haladt.
A flotta október 22-én 16 óra körül rossz látási viszonyok között próbált újra tájékozódni, majd 18 óra tájban elindultak a szerintük helyes irányba.
Este nyolc óra tájban a 90 ágyúval rendelkező HMS Association futott zátonyra, de olyan szerencsétlen módon, hogy a hajón tartózkodó 800 fős legénységből senki nem maradt életben, s közöttük ott volt Shovell admirális is. Alig néhány perccel később egy hasonló nagyságú hajó, a St. George is sziklának ütközött, de óriási szerencséjére a vízfelszínen maradt, ahogyan a HMS Phoenix is. Közben azonban a 70 ágyús HMS Eagle is elsüllyedt, miután a Püspök-sziklának csapódott, s ott is körülbelül 800 fő vesztette az életét.
Mire a parancsnokság felocsúdott, már a HMS Romney és a HMS Firebrand is zátonyra futott, de míg az utóbbi szerencsésen megúszta az ütközést, az előbbi 290 fővel a fedélzetén veszett oda, az utóbbi súlyosan megrongálódott, majd hamarosan elsüllyedt. Közben a HMS Royal Anne, amely szintén zátonyra futott, csak a legénység lélekjelenlétének köszönhette, hogy nem süllyedt el, mert a vitorlák behúzásával és azonnali kormányzási manőverekkel éppen csak súrolták az egyik zátonyt.
A brit flottát hatalmas veszteség érte, pedig nem is hadakozott …
A haditengerészeti katasztrófa következményei
Összesen tehát négy hajó veszett oda, s 1400-2000 tengerész, tengerészgyalogos és tengerésztiszt – a pontos számuk ma sem ismert. Anna királynő utasítására az elhunyt admirális holtestét a Westminster-apátságban temették el.
A modern korban – bár itt nem hatalmas kincsek hevernek a tenger mélyén kutatásokat végeznek a hajóroncsok között.
Ez a katasztrófa vezetett oda, hogy a brit kormány óriási jutalmat tűzött ki egy olyan eszköz elkészítéséért vagy módszer kitalálásáért, amely segítségével elkerülhetőekké váltak az ilyen balesetek. Az angol parlament által kitűzött hatalmas díjat, amely a mai áron közel 4 millió font lenne, majdnem hatvan évvel később, Anna királynő egy kései utódja fizettette ki egy egyszerű mesterembernek, aki a mai is használatos kronométert kifejlesztette. A kifizetés személyesen III. György utasítására történt.
Ha tetszett a poszt – oszd meg!
