A herceg, akinek halála miatt polgárháború tört ki
1120 augusztusában már húsz éve uralkodott Angliában I. Henrik, Hódító Vilmos fia, aki bátyja, II. Vilmos szerencsétlen (vagy inkább gyanús) halála után került a trónra.
A királynak ekkortájt két élő törvényes gyermeke volt, Matilda, aki éppen a német-római császár felesége volt és a 17 éves Vilmos, aki a nagyapja nevét kapta. Vilmos egy évvel korábban vette feleségül Anjou Matildát, s a frigy tökéletesnek tűnt, bár az ifjú ara még csak nyolcéves volt.
Valójában I. Henrik angol királyként nem akarta, hogy a francia király hűbérese legyen, hiszen Normandia francia terület volt, így átadta a fiának a hercegséget.
Az angol király fiának azonban magyar felmenői is voltak. Vilmos volt I. Henrik angol király egyetlen törvényes fia, így jogos örököse, akinek azonban anyja Matild, Skóciai Szent Margit lánya, Szent István dédunokája volt.
A korabeli források szerint rendkívül elkényeztetett volt, amelynek az egyenes következménye volt, hogy a fiatal herceg egy ostoba baleset áldozat lett.
1120 novemberében egy diplomáciai látogatást tett Franciaországban, majd hazafelé indultak. Vilmos társaival visszalovagolt Barfleube, egy normann kikötőbe Franciaország északnyugati részén. Amikor a herceg a kikötőbe ért, megkereste őt egy Thomas FitzStephen nevű kapitány, akinek apja Stephen FitzAirard volt, aki Hódító Vilmost annak idején átvitte a tengeren. Ráadásul a kapitány éppen egy új, elegáns és gyors hajót szerelt fel.
A herceg így a Fehér Hajó (White Ship vagy La Blanche Nef) nevű hajón akart hazatérni, amely a korszak egyik büszkesége volt, s egyben talán a leggyorsabb hajója is.
A herceg és barátai azonban késleltették az indulást, mert részegen üvöltöztek a hajó legénységével. A bőséges francia bor kissé elbódította őket, s néhányan a természet hívására kiszálltak az induló hajóból – közöttük volt Blois István, Vilmos unokatestvére is. Kiüvöltözve magukat, végül a herceg 300 fős kíséretével felszállt a hajóra.
Ekkor már éjszaka volt, s király már órákkal korábban elindult. A herceg és barátai azt kérték a kapitánytól, hogy érjék utol a király hajóját. A kapitány (akiről nem tudni mennyit ivott), s aki bízott a hajója sebességében, örült a kérésnek, így a hajó haladása felgyorsult.
A részeg társaság és a hasonlóan részeg legénység azonban nem tudta kontrollálni hajót, így egy olyan partszakaszra jutottak, ahol a hajó zátonyra futott. A Gatteville-i pont környéke veszélyes partszakasz, ahol ma már egy világítótorony áll.
A hajó nekiütközött egy Quilleboeuf nevű sziklának és kezdett elsüllyedni. Olyan gyorsan elsüllyedt, hogy több százan belefulladtak a tengerbe, s közöttük volt a herceg is.
A herceg halála
Ez azonban nem lett volna törvényszerű, hiszen az egyik testőr még elég józan volt ahhoz, hogy egy mentőcsónakban rakja Vilmost. A herceg azonban látta szeretett féltestvére, Matilda (nem a császárné!) kétségbeesett integetését és visszaparancsolta a csónakot, a lány megmentésére. Sikerült is Matildát kimentenie, de a lánnyal számos férfi is felkapaszkodott a csónakba, amely már nem bírta a túlsúlyt és elsüllyedt a hideg vízben. (a lenti festmény Viktória királynő lányának Louise hercegnőnek a műve)
Az egyik krónikás szerint a kapitány túlélte a hajója elsüllyedését, de amikor partra evickélt és meghallotta a herceg sorsát, inkább visszaúszott és hagyta, hogy megfulladjon, mert nem akarta a király haragját megtapasztalni.
Azt mondják, hogy Henrik ezután már sohasem nevetett, pedig még tizenöt évig uralkodott, hogy aztán elég nevetséges halállal haljon meg.
Mivel a királynak több (törvényes) fia nem született, arra kényszerítette a nemeseket, hogy fogadják el lányát örökösnek, amelybe látszólag beleegyeztek. Ő is Matilda volt, de nem a herceg által kimentett féltestvér, hanem a német-római császár felesége, később özvegye, aki aztán egy időre az első uralkodónője lett az országnak.
A nemesek és Blois István miatt azonban Henrik halála után polgárháború tört ki – ez volt az Anarchia kora.
Malmesbury Vilmos, egy korabeli történetíró szerint „Egyetlen hajó sem okozott ekkora katasztrófát Angliának, amely valaha is vitorlázott”
