A Szent Korona elrejtése 1849-ben
A korona menekítése
A Szent Korona a Habsburgok alatt sokszor Bécsben illetve Prágában volt, de az 1848-49-es szabadságharc alatt mégsem vitték el. 1830 után Budán őrizték, bár többször is megjelent a hír, hogy ellopták, ez álhírnek bizonyult – legalábbis Ürményi Ferencz akkori koronaőrparancsnok szerint. (a képen a Szent Korona)
Aztán 1848. november 19-én Kossuth négy képviselőt bízott meg az ellenőrzésével, akik másnap látták is a koronát és koronázási jelvényeket tartalmazó ládát, de a koronát, amely ráadásul egy kisebb ládában volt, kulcs hiányában nem tudták megnézni. Mindez némi bizonytalanságot szült, hiszen korábban már előfordult, hogy a Szent Koronát ellopták, így december közepén az Országgyűlés 12 tagja, akiket sorsolással választottak ki és a felsőház hat tagja a koronaőrparancsnok vezetésével megtekintette a koronát is. (a képen a móri csata)
December 30-án a móri vereség miatt már felmerült a korona menekítése is, majd Kossuth utasította Bónis Samu képviselőt, hogy 24 gránátos koronaőr segítségével vigyék Debrecenbe – előbb vasúton, majd szekéren. A szekér útközben felborult, de láda és benne a korona a nagy hóban nem sérült meg.
Az ásás problémája
Pest-Buda visszafoglalása után a koronát június 5-én visszavitték a fővárosba, majd július végén Szegedre került, ahol a Koronaőrség nélkül egy üres lakásba szerették volna elrejteni. Ehelyett azonban Nagyváradra, később Aradra vitték. Oda, ahol nem sokkal később a szabadságharc tábornokai kerültek, s ahol kivégezték őket!
Szemere Bertalan augusztus 10-én vette jegyzékbe a láda tartalmát, közben “tesztelési célból” a koronát a fejére tette, hogy megbizonyosodjon a súlyáról.
A temesvári csatavesztés után Szemere saját hatáskörében intézkedett. Ennek eredményeképpen a ládáról egy ollóval levakarta az odafestett koronát, majd augusztus 12-én Lugoson akart elrejteni. Két nappal később már Karánsebesen Fülepp Lipót kormánybiztos kezébe került, hogy egy bányában ássa el, de másképpen alakult. (a képen a sikeres megtalálás tiszteletére épített Korona-kápolna, amely 115 évig maradt fenn)
Végül Szemere a ládát Orsovára vitte, ahol Batthányi Kázmér külügyminiszter azt mondta: „Törd össze, vagy vesd a Dunába”.
Szemere aztán mégis elásatta a ládát, s összesen három férfi segített neki: Lóródi Ede és Házmán Ferenc belügyminiszteri tanácsosok és Grimm Vince bankjegytervező.
Ők úgy tudták, hogy a ládában fontos kormányiratok vannak.
A Szent Korona elrejtése
Augusztus 22-én egy üresen maradt ház egyik szobájában ásták el, s az ásásnyomok eltüntetése miatt egy tüzet gyújtottak, de másnap újabb ásásnyomokat találtak, így ők maguk ásták ki. Szemere ekkor már valóban a Dunába akarta dobni a ládát, de Házmán erről lebeszélte – ő talán sejtette mi van a ládában.
Augusztus 23-án Havasalföld felé haladva találtak egy sűrűn benőtt, nehezen megközelíthető füzest, amelyet alkalmasnak találtak a célra.
Mivel a szállításhoz lóra volt szükségük egy Egressy Gábor nevű lókupectől egy ‘próbakörre’ béreltek néhány lovat, s a ládát így szállították oda. A ládát végül sikeresen elásták, így estére már az iszapos földbe került. A szerszámokat a szomszédos Cserna-patakba vetették, s igyekeztek a nyomokat eltüntetni. A dolguk végeztével Havasalföld felé távoztak.
Szemere a titkot Vidinben megosztotta Batthányi Kázmérral és a már egyébként is gyanakodó Fülepp Lipóttal. Később Teleki Lászlónak is elmondta, aki a párizsi emigráció egyik vezéralakja volt.
Az osztrákok közben hozzákezdtek a Korona kereséséhez, még egy bizottságot is felállítottak, de természetesen ez sikertelen próbálkozás volt. Egyre kétségbeesettebben keresték.
A korona megtalálása
1853. májusában Wargha István rendőrfőnök ajánlotta fel szolgálatait Johann Kempen von Fichtenstammnak, az osztrák rendőrminiszternek. Wargha sokakat ismert, s az ekkor éppen Londonba tartózkodó Kossuthhoz ment, ahol feltehetően Batthányi Kázmér közölte vele a keresett információt. (a képen Johann Kempen von Fichtenstamm)
Júliusban az osztrákok ennek alapján kezdték meg a keresést, s szeptember 4-én maga Wargha is megérkezett, majd négy nappal később, szeptember 8-án reggel negyed kilenc tájban egy Ion Morofina nevű román napszámos megtalálta a ládát, s benne a Szent Koronát. A szerencsés megtaláló markát 15 dukát ütötte.
A láda belülről rozsdás volt, s koronázási jelvények is megsérültek részben. A pallos hegyét még Szemere törte le, a palást pedig teljesen át volt nedvesedve, sőt a korona belső bélése is, de a jogar és a korona sértetlen maradt. Három nappal később a korona elindult az Albrecht főherceg nevű hadhajó kíséretében Pest-Budára, ahol szeptember 15-én délután éljenzés és ágyúdörgés fogadta. (a képen Pest-Buda 1853-ban)
A kormány igyekezett biztosra menni, így a császár egy szeptember 10-én kelt parancsában elrendelte a koronázási jelvények valódiságának ellenőrzését.
A szemle tanúi közel félszáz magyar és osztrák előkelőség voltak, akik már korábban találkoztak a koronával. A jegyzőkönyvet végül Scitovszky János bíboros, hercegprímás, herceg Esterházy Pál, gróf Pálffy Fidél császári királyi titkos tanácsos, gróf Keglevich János, gróf Keglevich Gábor, gróf Pálffy Antal császári-királyi kamarás, Ranolder János veszprémi püspök, Fábry Ignác kassai püspök, gróf Batthyány János Keresztély császári-királyi kamarás írták alá. Ferenc József megnyugodhatott.
Szeptember 16-án a koronázási jelvények a budai királyi várba kerültek, ahol három napig közszemlére tették ki őket, majd szeptember 19-én továbbszállították őket Bécsbe, ahová délután ötkor már meg is érkeztek. A Szent Korona tehát újra kikerült a magyar földről, s most nem volt egy Mátyás nevezetű uralkodónk, aki horribilis összegért visszaszerezze.
