A herceg, akinek anyja megtiltotta, hogy király legyen

Alfréd herceg, akinek anyja megtiltotta, hogy király legyen

Alfréd herceg

Viktória királynő és Albert herceg negyedik gyermeke és második fia, testvéreitől eltérően a Windsor-palotában született 1844. augusztus 6-án, s szeptember 6-án keresztelte meg a canterbury érsek.

Affie, bátyjától eltérően szorgalmas és tanulni vágyó fiatal volt, aki nagyon érdeklődött a technikai vívmányok iránt, s még inkább a haditengerészet iránt. Ennek a személyes vonzalmának köszönhetően 1856-ban csatlakozott a Királyi Haditengerészethez, akárcsak annak idején IV. Vilmos, a Tengerészkirály.

Két évnyi kiképzés után a HMS Euryalus fregattra került, amellyel szorgalmasan járta a világot Észak-Amerikától Fokvárosig. Amerikában kapta a hírt édesapja haláláról, aki Alfrédet a kedvenc fiának tartotta.

A görög királyválasztás

Hazatérése után sem unatkozott, hiszen a görög nemzetgyűlés, amely éppen elűzte az előző uralkodót, I. Ottó görög királyt, elsöprő többséggel választotta meg, a népszavazáson 95%-os eredményt elért Alfrédet görög királynak. El kellett azonban utasítania a koronát egy 1832-es nagyhatalmi egyezmény miatt, így végül, sógornője testvére, Vilmos dán herceg lett a görög uralkodó, I. György néven.

Főként mert anyja, Viktória királynő hevesen ellenezte a királlyá választását, s erőltette a korábbi egyezmény figyelembe vételét. Ekkortájt Viktória, mint a legerősebb birodalom uralkodója, már bírt akkora diplomáciai erővel Európában, hogy nem lehetett nem figyelembe venni a véleményét.

Alfréd ehelyett a Haditengerészetnél folytatta pályafutását, s közben 1863-65 között Edinburgh-ben majd Bonnban tanult az egyetemen. Az egyetem után meglátogatta nagybátyát II. Ernő szász-koburgi és gothai herceget, akinek már 1852-től örököse volt (lévén a hercegnek nem lehetett gyermeke a szifilisze miatt, apja és bátyja pedig lemondott a javára) és úgy döntött Coburgba költözik.

A merénylet

Édesanyja (talán a görög trón miatt kárpótlásként) kinevezte Edinburgh hercegének évi 15.000 fontnyi juttatással és így bekerült a Lordok Házába is. 1867-ben kapitánnyá nevezték ki, s a HMS Galatea fregatt parancsnoka lett, amellyel világkörüli útra indult.

Gibraltár és Fokváros után Ausztráliában kötött ki, ahol nagyon ünnepelték, hiszen ő volt a királyi család első tagja a kontinensen. Az ott tartózkodása azonban kissé elhúzódott, mert egy nyilvános eseményen, 1868. március 12-én az ír Henry James O’Farrell rálőtt egy pisztollyal.

A merénylőt szinte azonnal elfogták, s alig menekült meg a lincselés elől. Napokig tartottak nagygyűléseket a merénylő ellen, akit végül április 21-én felakasztottak.

A herceg a hátán sérült meg, de szerencsére gyorsan felépült, s hajója folytathatta útját s miután a nagy körúton Indiát, Ceylont, Hongkongot, Japánt, Hawaiit és Új-Zélandot is érintette, 1868. június 26-án kötöttek ki Nagy-Britanniában. Ő továbbra sem tudott nyugton maradni, így előbb Máltán majd Cipruson szolgált.

Alfréd herceg családja

Mindig kötelességtudó és megfontolt volt, aki ráadásul kivételes taktikai érzékkel rendelkezett, de hasonlóan Viktória nevű nővéréhez, makacs és határozott egyéniség volt, amely a házasságában is megmutatkozott.

1862-ben anyja azt írta bővérének, Viktória hercegnőnek, hogy örülne, ha Alfréd feleségül venné Dagmar dán hercegnőt, aki egyébként a walesi herceg feleségének húga volt, s a már említett Vilmos dán herceg (későbbi I. György görög király) nővére. Dagmar végül III. Sándor orosz cár felesége, s II. Miklós, az utolsó cár édesanyja lett.

Aztán Olga Konstatinova orosz nagyhercegnőt, II. Sándor cár unokahúgát nézte ki a  számára, aki azonban (a már többször is említett) I. György görög király felesége lett.

Alfrédot azonban kevéssé zavarta mit szeretne az anyja, hiszen jobban érdekelte a hajózás a házasságtól.

Egészen addig, amíg nem találkozott 1868 augusztusában Mária Alekszandrovna nagyhercegnővel, II. Sándor orosz egyetlen felnőttkort megélt lányával, akivel nagyon jól megértették egymást, s a következő találkozáskor (három év múlva) már el is határozták, hogy házasságot kötnek egymással.

Ezt sem Viktória királynő, sem II. Sándor nem akarta, de némi bonyodalmak után a fiatal pár végül mégis összeházasodott Szentpétervárott.

A házasság azonban nem igazán volt boldog, bár összesen hat gyermekük született, s öt megélte a felnőttkort is. (a képen a két legnagyobb gyermekükkel láthatóak)

Egy élet vége

Ernő herceg 1893. augusztus 22-én elhunyt, így Alfréd uralkodó herceg lett, ezért lemondott az évi 15.000 fontnyi apanázsról, csak a házasságkötéskor megítélt évi 10.000 fontnyi összeget tartotta meg.

Éppen a huszonötödik házassági évfordulójukat ünnepelték, amikor egyetlen fia a szeretőjével együtt öngyilkosságot kísérelt meg. Túlélte, de anyja Meranba küldte gyógykezelésre, ahol két héttel később meghalt. Alfréd úgy megharagudott a feleségére, hogy (egyes hírek szerint) el is vált tőle. Az egyedüllét azonban nem tartott sokáig, mert bő egy évvel a fia halála után, 1900. július 30-án, testvérei közül másodikként, még az anyja életében, Alfréd herceg is elhunyt torokrákban.

A herceg nagyon szerette a zenét és lelkesen hegedült is, bár kevés sikerrel, nem volt meg benne a nővérei művészi tehetsége. Mindezek mellett szívesen gyűjtötte az üveg- és kerámiaárukat, amelyek értékét félmillió márkára becsülték halálakor.

 Források – djp