Viktória hercegné – a királynő édesanyja
A hercegnő gyermekkora
Marie Louise Victoire vagyis Viktória szász-coburg-saalfeldi hercegnő, Viktória brit királynő édesanyja 1786. augusztus 17-én született Coburgban, Ferenc szász-coburg-saalfeldi herceg és Auguszta reuss-ebersdorfi grófnő hetedik gyermekeként. Apja hercegsége ekkortájt már régen csődbe jutott, s még 1773-ban egy császári adósságkezelő bizottság vette át a pénzügyi irányítást. (kép – Sir George Hayter: Viktória kenti hercegné -1835)
Viktória hercegnő alig múlt tizenhét éves, amikor 1803. december 21-én, Coburgban, feleségül ment a huszonhárom évvel idősebb Károly leinengeni herceghez. A hercegnek ez már a második házassága volt, de felesége, Henrietta Sophie reuss-ebersdorfi grófnő, aki egyébként Viktória hercegnő édesanyjának legkisebb húga volt, 1801. december 3-án elhunyt. Károly és Henrietta egyetlen gyermeke Friedrich Karl Heinrich Ludwig volt, de ő 1800 február 22-én, alig hétéves korában szintén elhunyt.
Viktóriának és Károlynak két gyermeke született, 1804. szeptember 12-én Károly, aki édesapja halála után leinengeni herceg lett, s 1807. december 7-én Feodóra, akiről már korábban is szót ejtettünk.
Károly leinengeni herceg 1814. július 4-én elhunyt, alig ötvenévesen, így a hercegnő huszonnyolc évesen két gyermekkel özvegyen maradt, s régensként irányította a hercegséget fia helyett.
Lipót herceg, a nagybácsi
Két év múlva, 1816. május 2-án, Viktória hercegnő bátyja, Lipót herceg (kép – Franz Xaver Winterhalter: Lipót herceg) feleségül vette Sarolta hercegnőt, III. György angol király unokáját, a későbbi IV. György egyetlen (törvényes) gyermekét, aki pár hónap múlva első terhességéből elvetélt. A coburgi rokonok ott töltötték a karácsonyt, s talán itt találkozott Viktória hercegnő Sarolta nagybátyjával, György kenti herceggel. Pár hónap múlva Sarolta újra teherbe esett, s ez nagy izgalommal töltötte el a közvéleményt is. A király már idős volt, s bármikor várható volt, hogy Sarolta apja kerül a királyi trónra. A gyermeket október 19-re várták, de még november első napjaiban sem érkezett. Több napos vajúdás után november 5-én este kilenc órakor egy halott fiút szült meg. Pár óra múlva a hercegnő hirtelen rosszul lett, hányt és hasi fájdalmakra panaszkodott, s folyamatosan vérzett. Végül, nem tudták elállítani a vérzést, s hercegnő elvérzett. Ekkor már Stockmar, Lipót orvosa sem tudott semmi érte, igaz korábbi tanácsait sem fogadták el az angolok.
Az egész királyság gyászba borult, s két hétig zárva voltak az üzletek és zárva volt a Tőzsde is.
III. György számtalan gyermekének nem maradt törvényes örököse, s legfiatalabb gyermeke is negyven fölött volt már.
A házasság egy királyi herceggel
Ebben a helyzetben szállt be az utódnemzési versenybe Eduárd kenti herceg (kép – Sir William Beechey: Eduard kenti herceg), aki eddig nem is gondolt a trónöröklésre. A szeretőjét (Julie de St. Laurent) elbocsátva házassági ajánlatot tett Viktória hercegnőnek. A kenti hercegnek két jelöltet ajánlottak, s ő a badeni hercegnő helyett választotta Viktória hercegnőt, akivel már 1814-ben is szóba hozták. Az angol közvélemény nem nézte jó szemmel, hogy a kenti herceg német feleséget választott, s ez nem kevés problémát okozott a későbbiekben is.
Nem volt azonban egyedül, többen is pályáztak a trónra, Clarence hercege és Cumberland hercege is.
Az esküvőre először 1818. május 29-én Amorbach-ban került sor, de 1811. július 11-én a Kew-palotában is megismételték a szertartást egy dupla esküvő keretében, ahol Clarence hercege feleségül vette szász-meiningeni Adelaide-ot.
A trónörökös születése
A hercegi pár hamarosan Németországba költözött, hiszen ott sokkal olcsóbb volt az élet, s az angol parlament nem sokban járult hozzá a költségeikhez. Az esküvő után azonban a hercegnő teherbe esett, s 1819. május 24-én megszületett Alexandrina Viktória, a leendő Viktória brit királynő. A születésekor azonban már újra Angliában voltak, hogy első gyermekük ott születhessen. Így 1819. április 23-án Doverből Londonba érkeztek, s a Kensington-palotába költöztek, ahol a kis Viktória megszületett. Elkísérte őket Viktória hercegnő nagyobbik lánya Feodóra is, ugyanakkor Károly Leinengenben maradt.
Pár hónappal később a kenti herceg hirtelen elhunyt, majd nem sokkal később a király is. Így a kislány harmadik lett a trónutódlási sorban, de ez még mindig nem tűnt túl nagy esélynek a körülmények ismeretében, hiszen a későbbi IV. Vilmos és Adelaide is próbálkozott az utódnemzéssel.
IV. György és a yorki herceg közben elhidegült a feleségétől, így már csak Clarence hercegétől függött a trón.
A kenti herceg halála után a hercegné hatalmas adósságot örökölt, ezért segítséget kért a brit kormánytól, hogy a trónörököst megfelelő körülmények között nevelhesse fel. Otthon, Németországban fényes palota és nyugodt élet várta volna őket, de ő Angliában szeretett volna élni az éves 6000 fontnyi évjáradékból.
A kormány kiutalt a számára egy lakosztályt a meglehetősen leromlott állapotú Kensington-palotában, így nem csak itt született, de itt is nőtt fel a leendő királynő egészen tizennyolc éves koráig.
A kis Viktória gyermekkora
E szűkmarkúság oka elsősorban elhunyt édesapja korábbi pazarló életvitele volt. Az özvegy így leginkább bátyjára, Lipót hercegre támaszkodott, aki az elhunyt Sarolta hercegnő férjeként évi 50.000 fontos évjáradékot kapott a brit kormánytól. Mindez csak akkor változott meg, amikor az öt gyermekét eltemető IV. Vilmos trónra lépett, s a kis Viktória már első számú trónörökös volt. A brit kormányra nézve kellemetlen volt, hogy az ország trónjának várományosa milyen körülmények között él, s az is, hogy egy idegen ország uralkodója (az éppen Belgium trónjára lépett Lipót) támogatja. Ennek következtében jelentősen megnövelték a támogatást, amelyet az is segített, hogy mind a király, mind a királyné nagyon szerette a kis Viktóriát. Mivel saját gyermekeik korán elhunytak, valamennyire sajátjuknak érezték.
Viktória hercegné azonban nagyon szigorú neveltetési rendszert épített ki, hogy lányát “megvédje” a nemkívánatos személyektől. Ide értve az elhunyt apa rokonságát, s magát a királyt is. Ebben elsősorban Sir Conroy segítette, aki minden részletre kiterjedően kidolgozta a Kensington-rendszert, amely a kis hercegnő mindennapjait alapvetően meghatározta.
Conroy fogságában
A rendszer lényege az lett volna, hogy a király korai halála esetén Viktória hercegné legyen a régens, így tulajdonképpen szürke eminenciánsként Conroy mozgathatta volna a szálakat.
Conroy korábban a kenti herceget szolgálta, s az ő ötlete volt az is, hogy térjenek vissza Angliába a gyermek születése előtt. Conroy a kenti herceg halála után került a hercegné szolgálatába, mint néhai férje munkatársa. Teljesen elbűvölte modorával a hercegnét, aki hamarosan minden tekintetben alávetette magát a férfi elképzeléseinek. Hivatalosan személyi titkára volt, de nem kizárt, hogy akár szexuális kapcsolat is volt közöttük, bár erre közvetlen bizonyíték nincs. A Kensington-palotában mindenesetre Conroy diktált. A király egyik naív húga révén sok belső információhoz is hozzá jutott, amelyeket ügyesen forgatott. A közel két évtized alatt majdnem kétszázezer fontnyi összeget szerzett a királyi háztól. Viktória hercegné azonban mindezeket nem látta vagy nem akarta látni, s mindenben követte a férfi óhaját, sőt Conroy kedvéért elbocsátotta Spath bárónőt is, aki 25 éven keresztül szolgálta.
1828-ban a legidősebb lánya, Feodóra férjhez ment, így eltávozott a palotából, s így a kis Viktória még jobban előtérbe került. (kép – William Ross: Feodóra hercegnő)
Feszültség a családban
Az 1830-as években egyre feszültebb lett a viszony a királyi udvar és a Kensington-palota között. Viktória hercegné semmilyen beleszólást nem engedett lánya nevelésébe. Azt is megakadályozta, hogy a fiatal lány részt vegyen a király koronázási ünnepségén, sőt az évi többezer fontnyi pluszt apanázst is visszautasította a nevében. A király többféleképpen próbálkozott, de mindannyiszor kudarcot vallott. Egyre romló egészségi állapota miatt azon aggódott, hogy idő előtt (vagyis Viktória hercegnő nagykorúsága előtt) meghal. Ennek a feszültségnek az egyik csúcspontja volt az a botrány, amelynek során egy 1836 augusztusi születésinapi banketten nyilvánosan összeszólalkozott Viktória hercegnével és tulajdonképpen vérig sértette.
Az előzmények közé tartoztak azok a körutak, amelyeket 1832-35 között szervezték Anglia és Wales területére. Ezek úgy lettek megtervezve, hogy a lehető legtöbb ember találkozhasson a fiatal hercegnővel.
A botrányos bankett
A király meghívta Viktória hercegnét és lányát a születésnapi ünnepségekre, amelyeket Windsorban tartanak (13-án a királyné, 21-én a király volt az ünnepelt). A kenti hercegnő válaszként megírta, hogy a saját születésnapját ünnepli 17-én Claremontban, de aztán ráér.
A király engedett, de amikor a hercegné éppen úton volt, váratlan látogatást tett a Kensington-palotába. Ott megállapította, hogy a hercegné 17 olyan szobát is elfoglalt, amely a királynak volt fenntartva. Estére visszaérkezett Windsorba és nagyon mérges volt az ügy miatt.
A másnapi születésnapi vacsorán a hercegnét a király jobbjára ültették, a kis hercegnőt pedig vele szembe. A vacsora elfogyasztása után a kissé illuminált király már nem udvariaskodott.
Viktória hercegnő sírva fakadt, a hercegné haza akart menni, de végül Wellington herceg meggyőzte, hogy éjszakára maradjon, ha nem akar nagyobb botrányt.
A királynő anyja
1837. május 18-án Lord Conygham bejelentkezett a Kensington-palotába, ahol a fiatal hercegnővel találkozott. Conroy és a hercegné nem volt elég éber, így Lord Conygham Viktória kezébe nyomta a levelet, amelyben a király jelezte, hogy nagykorúsága elérésekor évi harmincezer fontnyi jövedelmet kér számára a parlamenttől. Saját udvartartást tarthatott volna.
Conroy (kép – Henry William Pickersgill: Sir John Conroy) és a hercegné megijedt, s arra akarták kényszeríteni a fiatal hercegnőt, hogy fogadja el Conroyt magántitkárának, de Viktória ellenállt.
Conroy Lord Liverpoolhoz fordult segítségért, aki addig példátlan módon, négyszemközt beszélt a fiatal lánnyal. Lord Liverpool minden oldalról elmagyarázta a helyzetet. Azt javasolta a fiatal hercegnőnek, hogy nem szabad kineveznie Conroyt semmilyen pozícióba – nem hiszem, hogy ezért hívta ide Conroy 🙂
Ehelyett azt javasolta, hogy ha királynővé válik, azonnal küldessen Lord Melbourne-ért.
Conroy nagyon dühös volt, s kényszeríteni akarta, de Viktória ellenállt.
Később a királynő azt írta, akkor tizennyolc éves lányának, hogy „Soha nem voltam boldog tizennyolc éves koromig.”
A hercegné olyannyira Conroy hatása alatt állt, hogy azt is elnézte neki, hogy a férfi lenézte, semmibe vette és sokszor megalázta a fiatal lányt. Sokan úgy gondolták, hogy a kis Viktória biológiai apja valójában Conroy volt, ezért tűrte a hercegné ezt a fajta viselkedést. Ennek azonban valószínűleg nincs igazságalapja.
A kis hercegnő édesanyja szobájában aludt egészen trónra lépéséig és soha nem lehetett egyedül. Az anya mindenben igyekezett segíteni, ugyanakkor Conroy hatalma alatt állt. Komolyan azt hitte, hogy a kislánynak jó, amit a férfi akar.
Viktória trónra lépése után első intézkedései között volt, hogy anyja lakosztályát a Buckingham-palotában a sajátjától a legmesszebb jelölte ki. A fiatal királynő anyját is felelőssé tette Conroy viselkedése miatt.
Az unokaöccs és vej egyszemélyben
Albert megjelenése és a házasságkötés még távolabb helyezte anyát és lányát. A királynő másik palotát jelölt ki édesanyja számára, hogy minél ritkábban lássa.
Albert azonban, miután eltávolította Lehzen bárónőt (kép – Carl Friedrich Koepke: Lehzen bárónő – 1842) a királynő környezetéből, s Lord Melbourne is nyugállományba vonult, lassan elkezdett közvetíteni anya és lánya között. Mindezt segítette, hogy a házasságkötés után szépen sorban jöttek a gyerekek, s a hercegné igyekezett sok időt tölteni az unokáival. Így aztán, élete utolsó éveiben odaadó nagymama lett. Sokkal közelebb került lányához mint előtte, de a királynő mindig tartott valamennyi távolságot tőle.
1861. március 16-án Viktória hercegné 74 korában elhunyt, s a lánya édesanyja holmija között olyan leveleket és egyéb iratokat talált. Ezek bebizonyították számára, hogy édesanyja sokkal jobban szerette annál, mint ahogyan ő gondolta.
A királynőt megviselte a tudat, hogy nem kellőképpen bánt édesanyjával, s mire valamelyest megnyugodott, következett élete legnagyobb vesztesége, hiszen 1861. december 14-én férje, Albert herceg (kép – Franz Xaver Winterhalter: Albert herceg – 1841) is elhunyt.
