Gustave Flourens a tudós forradalmár és kalandor
Gustave Flourens, a tudós
A XIX. század francia történelme telis-tele van korszakalkotó figurákkal, zsenikkel, forradalmárokkal és világhírű tudósokkal. Sokuk neve közismert, de akadnak közöttük kevésbé ismertek is – akik azonban ugyanúgy fontos szerepet játszottak a korban – ahogyan Gustave Flourens is. (a fotón Gustave Flourens)
Gustave Flourens francia tudós és forradalmár 1838. augusztus 4-én született Párizsban és rövid élete alatt is sikerült komoly hírnevet szereznie, mint aki harcolt a lengyel felkelésben (1863-64) és a krétai felkelésben (1866-67) is, támogatta az ír nacionalistákat és aktív volt a francia politikában is. Rövid életéből éveket töltött száműzetésben Viktória királynő Angliájában és Lipót király Belgiumában, s ő számított Verne nagy sikerű műve (Húszezer mérföld a tenger alatt) főszereplőjének (Nemo kapitány) a mintájául.
Édesapja a híres fiziológus, Marie-Jean-Pierre Flourens volt, aki elismert szaktekintélynek számított és professzor volt a Collège de France-nál. Gustave is tudományos pályán kezdte a tevékenységét és olyan ismert műveket írt, mint Histoire de l’homme (1863; „Az ember története”), a Ce qui est possible (1864; „Mi lehetséges”) vagy a Science de l’homme (1865; „A humán tudomány”).
Egy 1863. november 7-én kelt miniszteri engedéllyel, pár nappal később édesapja nevében az emberiség történetéről tartott egy előadást, amelyben Darwin nem sokkal korábban megjelent elméletét is elemezte, ezzel számtalan ellenséget szerezve a bonapartisták és a papság világában. Olyannyira, hogy megakadályozták a további előadások tartását. Gustave-ot ez nagyon zavarta, s lázadó vére külföldre hajtotta
Gustave Flourens a forradalmár
Nem teljesen tisztázott, hogy részt vett-e a lengyel felkelésben (1863-64), de ha járt is ott, csak nagyon rövid ideig tartott, majd 1864 decemberében újra távozott Franciaországból, s két hónapos londoni tartózkodás után Brüsszelben telepedett le.
1865 decembere és 1866 márciusa között Görögországban és Törökországban járt, többek között Konstantinápolyban, amely lenyűgözte. Két hónappal távozása után, májusban kitört a krétai forradalom, így rövid hezitálás után Flourens november 14-én újra hajóra szállt, s hat nappal később négyszáz görög és negyven külföldi önkéntes társaságában partra szállt Krétán. Fél évig (1866 november és 1867 májusa között) harcolt a lázadók mellett, majd 1868 áprilisa és májusa között újra visszatért. Talán nem véletlen, hogy Nemo kapitány éppen ebben az időben nyújtott segítséget a harcoló krétaiaknak, s az üzenetet is (feltehetően) görögül írta az aranyrudakat tartalmazó ládára.
Flourens hazatérésének oka édesapja (Marie-Jean-Pierre Flourens a fotón) súlyos betegsége volt, amelynek következtében 1867. december 6-án el is hunyt. Gustave szerette volna apja helyét elfoglalni a Collège de France-n, ezért levelet intézet a császárhoz ennek érdekében (amely abban az időben szokásos eljárás volt, édesapja is így került a Collège de France-ba még Cuvier javaslatára). A császár válaszában megírta, hogy nincs kompetenciája a kérdésben, s továbbította kérését a közoktatási miniszterhez, aki viszont elutasította a kérést. Flourens 1868 április 16-án visszaindult Krétára, s ott nagyon tisztelték a visszatérése miatt. Krétai állampolgárságot kapott és a forradalmi nemzetgyűlés tagja lett. Májusban elhagyta Krétát, majd a görög hatóságok (francia nyomásra) május 29-én az ország elhagyására is kényszerítették és megfigyelés alá vonták. Franciaországba toloncolták, de amint Marseille-be ért és elengedték, azonnal visszahajózott Görögországba, de amikor már látta, hogy tulajdonképpen már semmit nem tud elérni, Olaszországba távozott.
A menekült és fogoly
Nápolyban egy cikk miatt rövid időre bebörtönözték, majd 1868 végén innen is menekülnie kellett, így újra hazatért Franciaországba, ahol (személyes sértettsége okán is) nagy hévvel szállt bele a hazai politikába a republikánusok pártján a császár ellen.
1869 márciusában letartóztatták és három hónap börtönre ítélték. Éppen ekkor jelent meg a Húszezer mérföld a tenger alatt első része, s Verne számtalan publikációban és politikai cikkben találkozhatott Flourens nevével. A címszereplő alakját feltehetően jelentősen formálta Flourens személye.
A börtön megakadályozta, hogy Flourens részt vegyen az 1869 májusi választásokon, de szabadulása után még hevesebben vett részt a császár elleni küzdelemben. Ennek eredményeképpen 1869 augusztus 5-én párbajt vívott Paul de Cassagnac fanatikus bonapartista jobboldali újságíróval, s majdnem életét vesztette.
Gyógyulása alatt részt vett egy befolyásos baloldali hetilap (Marseillaise) szerkesztésében, s 1870. február 7-én megpróbált egy forradalmat szervezni (megszervezte a “barikádok éjszakáját” Párizsban), de kudarcot vallott. Megvádolták egy III. Napóleon (a fotón) elleni merénylet szervezésével, így újra menekülnie kellett. Fourens előbb Hollandiába, majd ismét Angliába menekült, ahol megismerkedett Karl Marx-szal és feleségével, s onnan csak a császárság bukása után tért haza. Távollétében, 1870 augusztusában hat év börtönre ítélték. (a kép – Alexander Cabanel: III. Napóleon – 1865)
III. Napóleon bukása vagyis 1870 szeptember 4. után visszatért Párizsba, de kormány elleni tevekénységeiért (az 1870. október 31-i zavargás egyik fő szervezője volt) újra fogságba került Créteilben december 7-én. 1871. január 21-én éjjel szabadították ki a Nemzeti Gárda tagjai, barátja, Amilcare Cipriani vezetésével.
Újra forradalmár
1871-ben a Thiers irányította forradalmi kormány aláírta a fegyverszünetet a poroszokkal, elfogadva Elzász-Lotharingia elvesztését és a hatalmas kárpótlás fizetését a győztes Németország számára. A párizsi lakosság dühösen reagált a megalázó kapitulációra és német győzelmi felvonulásra. Flourens dühös röpiratban támadta a megegyezést. Március 18-án csatlakozott a lakossági felkeléshez, ahol március 26-án beválasztották a Párizsi Kommün tanácsába, s tábornoknak nevezték ki. Kinevezték a Nemzeti Gárda 20. légiójának parancsnokává és a katonai bizottság tagjává is. A felkelés egyik legaktívabb vezetője volt, amikor egy összecsapás után a Chatou és Rueilt elválasztó híd közelében lévő fogadóba menekült. Itt a csendőrök elfogták és lefegyverezték, majd Jean-Marc Démerat csendőr százados (későbbi békebíró) meggyilkolta.
A Párizsi Kommün alatt kulcsszerepet játszott a forradalomban, a 19. kerület küldöttjeként részt vett a forradalom vezetésében és komoly szerepet játszott a háborús feladatok ellátásában. Végül így Karl és Jenny Marx barátja, a kommün tábornokaként halt meg. (a fotó Sarah Bernhardt)
Fiatal kora ellenére kiterjedt kapcsolatokkal rendelkezett, így halála sokakat meglepett. Ismerte a kor híres színésznőjét, Sarah Bernhadtot, aki naplójában is megemlékezett a haláláról, sőt Victor Hugo is azt írta a naplójába “Flourens-t megölték. Nagyon bátor és kissé őrült volt. Sajnálom a halálát.”
Ha tetszett a poszt – oszd meg!