Imre herceg szentté avatása és annak nehézségei
Imre herceg származása 
I. István király a német támadások visszaverése után már abban gondolkodott, hogy trónját a férfikorba lépő fiára hagyja. Ekkortájt a (valószínűleg) 1007-ben született Imre herceg már huszonnégy éves lehetett, s Gellért püspöktől, valamint édesapjától megtanult mindent, amire uralkodóként szükségesnek tünt.
A németek elleni, II. Konrád támadását követő hadjárat azt mutatta, hogy katonai vezetőként is megállja a helyét, az utána következő béketárgyalások a Német-Római Birodalommal, pedig a diplomáciai érzékéről is vallottak, hiszen megszerezte a Lajta és Fischa közötti területet.
Valószínűleg nem ő volt a király egyetlen fia, de egy vagy két fiútestvére még kiskorában elhunyt, a lánytestvérei pedig (akikből vélhetően három is volt) nem számíthattak a magyar trónra az akkori szokások alapján.
Igaz, egyik lánytestvéréből majdnem angol királyné lett, hiszen Ágota hercegnő férje egy angol herceg volt, akit később Hitvalló Edvárd hívott Angliába örököseként. Ágota fia, Edgár azonban a hastingsi csata után angol király, lánya, Skóciai Szent Margit skót királyné, unokája Edith vagy Matilda pedig angol királyné lett.
A herceg halála
A nagy reményű, intelligens herceg távozott tehát az élők sorából, amely nagy veszteség volt a családjának és az országának egyaránt. A király sohasem tudta kiheverni szeretett fia halálát.
A halálával megszakadt az öröklési lánc a főágon, így I. István halála után unokaöccsei, Péter és Aba Sámuel követték a trónon, majd a megvakíttatott Vazul leszármazottai.
Azt, hogy Imre egy vadkan miatt halt meg, csak egyetlen forrás említi, s a források abban sem egyértelműek, hogy ez Veszprém mellett, Visegrád környékén vagy Biharban történt – talán ez utóbbi a legvalószínűbb, hiszen ott alapítottak a tiszteletére monostort.
A szentté avatás ötlete
Imre halála után fél évszázaddal került a magyar trónra I. László, a lovagkirály, aki visszatért az államalapító által kijelölt útra, s valódi magyar szenteket is akart, így szorgalmazta I. István, Gellért püspök és mások szentté avatását. Persze ez, az ő legitimációját is erősítette volna.
Akkortájt a szentté avatás még oly módon folyt, hogy a püspökök kijelölték a tetteik alapján érdemes személyeket. 1073-ban került viszont a pápai trónra VII. Gergely, aki számos rendelkezése között, magához vonta a szentté avatás jogát is.
Ahhoz, hogy valakit szentté avathassanak kiemelkedő tevékenységet ellátnia a vallás terjesztésében, vagy életvitelében kellett ezt kiérdemelnie, esetleg mártírnak kellett lennie. MIndezek mellett persze a csodák is szükségesek voltak. Ezek után egy bizottság legendát készített a szenthez, a pápa pedig ezt szentesítette a szentté avatáskor.
Ez azonban egyelőre nem mehetett zökkenőmentesen, hiszen a magyar király számára VII. Gergely úgy engedélyezte a szentté avatást, hogy csak az elveket fogalmazta meg, neveket nem jelölt ki, így tulajdonképpen I. Lászlóra bízta a döntést.
Ennek persze jórészt gyakorlati okai lehettek, hiszen IV. Henrik császár 1081-től éveken keresztül Észak-Itáliában tartózkodott, s több ízben is Rómáig hatolt. Ez megnehezítette a pápa és a magyar király közötti kapcsolatfelvételt, azonban I. László nemcsak Lombardián keresztül, hanem Dalmácián keresztül, a tengeren is közlekedett.
A pápát zavarta a császár jelenléte, aki a nagyböjti zsinatot is megakadályozta. Ettől persze a magyar király követei eljutottak a pápához, de a szentté avatandók életrajzait nem tudták a zsinaton felolvasni. A pápa azonban igyekezett jó kapcsolatot tartani a magyar királlyal, akitől támogatást remélt. Ezt bizonyítják a levelei is, ráadásul a magyar király apósa, Rudolf német ellenkirály volt, aki éppen IV. Henrikkel hadakozott a trónért. Emiatt engedélyezhette VII. Gergely általánosságban a szentté avatást.
Így sor kerülhetett a két szerzetes (Zoerard-András és Benedek), majd I. István és Gellért esetében a szentté emelésre, azonban Imre esetében hiányzott a szükséges csoda.
Ekkor azonban közbeszólt a sors.
Imre herceg szentté avatása
Egy Konrád nevű német lovag, aki bűnös életére kért feloldozást VII. Gergelytől, nem pontosan azt kapta, amire számított. A pápa olyan bűnösnek találta a lovagot, hogy páncélt rakatott rá, amit öt lánccal erősített meg és ellátta egy olyan pápai viaszpecséttel lezárt írással, amely Konrád bűneit sorolta fel. Kijelentette, hogy ő nem tudja feloldozni, a bűnei alól csak akkor nyer feloldozást, ha valamelyik szent megkönyörül rajta, leválasztja láncait és a bűneit tartalmazó írásból eltünteti a betűket.
Konrád mindent megpróbált, még Jeruzsálembe is elzarándokolt, de nem nyert bűnbocsánatot. Utolsó reménységként hallott az akkortájt szentté emelt István királyról, akinek sírjához elzarándokolt.
Buzgón imádkozott az elhunyt magyar királyhoz, de a csoda nem akart megtörténni. A fáradtságtól azonban álomba szenderült, s álmában megjelent előtte Szent István. A magyar király azt mondta, hogy ő nem tud segíteni, de menjen el a fia sírjához, aki Isten előtt kedvesebb, mint ő.
A lovag felriadt és azonnal felkereste a fehérvári templomban nyugvó Imre herceg sírját és ott imádkozott tovább. Az imádságok hatására a láncok szétszakadtak, s a páncél darabokra törve hullott le testéről. A zajra kisietett Fábián kancellár, a prépost, aki a lovag kérésére feltörte a pápa levelét, de semmilyen írást nem talált rajta.
I. László hamar értesült az esetről, s mivel megtörtént a várva várt csoda, zsinatot hívott össze, majd háromnapos böjtött tartott és 1083. november 4-én (vagy 5-én) megtörtént Imre herceg szentté emelése.
A legenda összeállítása azonban már jórészt utódjára, Könyves Kálmánra maradhatott.
