Békemozgalmak – a pax Dei és a treuga Dei megjelenése
A Pax Dei és egyéb mozgalmak megjelenése
A pax Dei és a treuga Dei a kora középkor talán legfontosabb vallási mozgalmai voltak. Az első tömeges békemozgalmak voltak a történelemben, amelyekben a középkori katolikus egyház korlátozta az erőszakot és a vérbosszút, különösen a Karoling Birodalom összeomlása után. Az összeomlott birodalom helyén kisebb-nagyobb uradalmak jötték létre. Ezek gyakran harcoltak egymással és a papsággal, s egyre gyakrabban támadtak a vikingek is. A pax Dei (Istenbéke) alakult ki először. Ez azt jelentette, hogy a katonai erővel rendelkező földesurak megesküdtek, hogy megvédik az önvédelemre képteleneket. A treuga Dei (Isteni Fegyvernyugvás) azonban már minden fegyveres harcot tiltott.
Előzményeként, 494-ben I. Gelasius pápa Anastasius császárnak küldött levelében már hivatkozik arra, hogy a császár hallgasson az egyházra. 697-ben Iona Adamnan apát kihírdeti az Adamnan-törvényt (ártatlanság-törvény). Ez szankciókat írt elő a gyermekek, papok, papi hallgatók és parasztok papi földön történő bántalmazása ellen.
Természetesen ilyen rendelkezések később is voltak, hiszen Kopasz Károly frank uralkodó egyik 857-es rendeletében maga is előírta, hogy az egyházi személyek és javak mellett védelmet kell biztosítani az özvegyek, árvák és szegények részére is. 884-ben Karlomann megszigorította a fosztogatók büntetését és a püspökökre bízta a rendteremtést. A Karolingok eltűnése után azonban a széttöredezett országban a nemesek várakat építettek és hadakoztak egymással. A Capeting-dinasztia 987-ben trónra lépett, de sok helyen még nem volt erős a hatalma.
A két mozgalom jelentősen eltért egymástól és a különböző régióban, eltérő érdekektől vezéreltetve, különböző típusú korlátozásokat igyekeztek a lovagságra erőltetni.
Az egyház alkalmazkodása
Az egyház próbált alkalmazkodni a politikai helyzethez, s a 975-976-ban tartott (majd 990-994 között ismét összehívott) Le Puy melletti (Puy-en-Velay, Délkelet-Auvergne) gyűlés volt az első, amelyet a közbéke biztosítása érdekében hívtak össze. Az első békezsinatnak a 989-990-ben tartott charroux-i (Poitou) gyűlést is tekinthetjük, lévén a források hiányosak és ellentmondásosak.
A második zsinat néhány rendelkezése:
“Átok azokra, akik betörnek a templomokba: ha valaki betör egy szent templomba, vagy ha onnan bármit erővel el akar vinni, legyen kiátkozva – kivéve, ha nem teszi jóvá bűnét.”
“Átok azokra, akik elveszik a szegények jószágait: ha valaki elveszi a földművesek vagy egyéb szegények juhait, ökreit, szamarait, teheneit, kecskéit, kosait vagy sertéseit, legyen kiátkozva – kivéve, ha ez a szegény hibájából történt, és nem tette jóvá bűnét.”
valamint
“Átok azokra, akik bántalmazzák a klerikusokat: ha valaki megtámad, elfog vagy megver egy klerikust, diakónust vagy a papság más tagját, aki nem hord magával fegyvert (…), hanem csupán utazik, vagy valamilyen helységben tartózkodik, az szentségtörést követ el – kivéve, ha a klerikust a püspök valamilyen bűnben elmarasztalta. A szentségtörő nem lépheti át az Úr egyházának küszöbét, amíg jóvá nem teszi bűnét.”
A határozatok megengedik a hibák jóvátételét, így amikor pl. a limoges-i gróf elfogta a püspöki suffragáns elleni erőszak vétkeseit, La Marche urát és testvérét. Az egyik egy római zarándoklat után bűnbocsánatot kapott. A másik pedig – különös fordulattal – feleségül vette korábbi ellensége nővérét, a két család így kibékült egymással.
A dekrétumok második célja a katonák fosztogatásainak kitett köznépet megvédeni a legsúlyosabb csapásoktól. A kiátkozási formulákat a le puy-i esetben, számos kitétel enyhíti, az erőszakot a “szegény hibájából való” kártérítésnek beállítani nem lehetett túl nehéz.
Nemcsak a világi arisztokrácia nem tartotta meg a békét, hanem egyes esetekben maguk a békezsinatokon résztvevő püspökök is inkább feudális urakként magánháborúkat folytattak, mintsem saját határozataik szellemét követték volna.
A helyzetet tovább bonyolította, hogy ebben az időben volt Rómában a pornokrácia korszaka, ahol a pápaság erkölcsei a mélységekben voltak.
A pax Dei első évtizedei után a következő zsinatra csak 1021-ben kerül sor a burgundiai Verdun-sur-le-Doubs-ban. Az első szakaszban Aquitánia dominált, addig a másodikban inkább Burgundia és a Loire-tól északra fekvő francia területek.
Pax Dei a gyakorlatban
A Verdun-sur-le-Doubs-i béke hátterében az a politika áll, amelyet Jámbor Róbert király (996-1031) folytatott a burgundiai hercegségben: igyekezett leszakítani a hercegség területéről a sens-i és az auxerre-i grófságokat, ezért számos alkalommal vezetett hadjáratot az ellenálló bárók letörése érdekében. Igyekezett szövetségeseket találni, például az egyházi vezetők körében. Hugó, auxerre-i püspök, a békezsinat atyja éppen a király jóvoltából lett klerikus létére Châlon grófja is. Róbert másik legfontosabb pártfogoltjának számított Odiló, cluny apát (994-1049) volt, akinek spirituális befolyása a legjelentősebbek közé tartozott mindkét Burgundiában. A gyűlésen jelen volt a környék egyházi elöljáróinak színe-java: a lyoni és a besançoni érsek, a már említett Hugó, valamint Autun és Langres, Soissons és Orléans püspökei is. A határozatokat először fogalmazták meg eskü formájában, amelyet a megjelenő lovagoknak le kellett tenniük a zsinatra elhozott szent ereklyék előtt.
Róbert király már személyesen is részt vett a következőn, amelyet Héry-ben tartottak meg egy évvel a verduni után, 1024-ben.
“Nem foglalok el templomot semmilyen módon. Az immunitás [salvamenta] miatt nem lépek be a templom kerítésén belül található éléskamrába [cellaria, illetve atria] sem, kivéve, ha egy gonosztevő megtöri ezt a békét, vagy ha gyilkosság történt, vagy ha egy embert vagy egy lovat akarok ott elfogni. De ha ezen okokból belépek az éléskamrába, nem viszek el onnan egyebet, csak a gonosztevőt vagy annak felszerelését.”
“Nem támadok meg fegyvertelen klerikust vagy szerzetest, sem azt, aki a kíséretükben tartózkodik és nem hord dárdát vagy pajzsot. Nem veszem el a lovaikat, kivéve tettenérés esetén, de akkor is csak abban az esetben, ha az illető nem teszi jóvá bűnét a figyelmeztetésem utáni tizenötödik napon.”
“Az általa hajtott ökröt, tehenet, sertést [stb.] nem veszem el . Nem fogom el a parasztokat vagy a kereskedőket. Nem veszem el a dénárjaikat. Nem kényszerítem őket váltságdíj fizetésére. Nem döntöm romlásba őket oly módon, hogy elveszem a vagyonukat azzal az ürüggyel, hogy háborúban állok földesurukkal. Nem korbácsolom meg őket azért, hogy adják elő élelmüket.”
“Nagyböjt kezdetétől Húsvét végéig nem támadok meg olyan lovagot, aki nem hord fegyvert, nem veszem el tőle erőszakkal azt, amit magával hordoz.”
A treuga Dei szellemét előlegezik meg a dekrétumok.
A Treuga Dei
Az esküt a burgundiai változat szerint az egyházmegye valamennyi lovagjának (vagy inkább lovasának – caballarii) le kell tennie. Aki nem így cselekszik, vagy nem tartja be fogadalmát, azt kiközösítés fenyegeti.
A francia változatban nemcsak a lovagok, hanem a két püspök is esküt tesz (amit a korabeli egyház nem vett jó néven), és nagyon fontos különbség, hogy ezt a királynak teszik le a jelenlévők. A két szöveg címe is más: a burgundiait convenientia pacis-nak nevezik (utalva a dolog szerződés jellegére), míg a másikat sacramentum pacis-nak (amely viszont spirituális szempontból értékeli az eseményt).
Nem minden püspök fogadta el, pl. Gérard, Cambrai és Arras püspöke nem akarta szentesíteni, de valahogyan mégis rábeszélték 🙂
A douai-i határozatok megtiltják a háborúskodást szerda estétől hétfő reggelig, valamint a nagy keresztény ünnepeket (Karácsony, Húsvét és Pünkösd) megelőző böjt és megtisztulás időszakaiban. Ekkor senki sem hordhat fegyvert az egyházmegyében, csak az uralkodó, ha közérdekű katonai vállalkozáson vesz részt. Akik megszegik az esküt, azokat kiközösítik, és csak hét évi penitencia után fogadja őket vissza az egyház.
A treuga Dei tulajdonképpen a békefolyamat módosított célokkal és eltérő körülmények között elterjedő későbbi fázisa. A pax Dei az emberek bizonyos csoportjainak és javainak örökös (vagy legalábbis hosszú távú) védelmére szolgált. A treuga kísérletet jelentett arra, hogy mindenféle háborúskodást megtiltsanak egy meghatározott időszakon belül. Innentől kezdve az egyházi tilalmak már nemcsak a térre, hanem az időre is vonatkoztak.
A Karoling időkben vált általánossá, hogy a vasárnapot ilyen fegyverszüneti időszaknak tekintsék. Egyes békezsinatokon, például az 1027-es toulouges-in (a roussillon-i grófság területén) is emlékeztetnek rá, hogy a vasárnapnak általános treuga időnek kell lennie. Ez a tilalom még egyszerűen arra vonatkozott, hogy az Úr napjának méltóbb megünneplése érdekében meg kell akadályozni mindenfajta vérontást. A már említett burgundiai formulából és az északi határozatokból (douai) pedig az derül ki, hogy egy újabb időleges fegyverkorlátozás gyakorlata kezd elterjedni a korban: a Nagyböjttől Húsvét végéig terjedő időszaké. Az arles-i zsinat (1041-1042 k.) kiterjesztette a treugát csütörtöktől hétfő reggelig (mivel ezek a napok Krisztus szenvedését idézik fel), a nagyobb szentek ünnepnapjaira, valamint Advent és Nagyböjt idejére is.
Az északi és déli típusok
A déli és északi treuga tehát egyazon kezdeményezésből indult ki. Mindkettőnek az a célja, hogy a jelentős egyházi ünnepeken megszüntesse a háborúskodást, de vannak különbségek.
Az első változat a déli típus a hét négy napján és a nagy egyházi ünnepeken, valamint bizonyos szentek napjain való fegyverszünet.
A második változat az északi, vagy – francia – modell, nincs eskü, csak törvénykezés. Északon nem annyira a szegényekre és az egyházra nehezedő katonai erőszakot próbálták megakadályozni, mint a faidanak – a lovagi családokat megtizedelő vérbosszúnak véget vetni.
A 12. század legfontosabb jellemzője a francia királyi hatalom lassú, de fokozatos megerősödése, így a király veszi kézbe a béke ügyét is.
Néhány konkrét határozat:
- 1027-ben az elnei zsinaton határozták meg a Treuga Dei idejét (szombat délután 3-tól hétfő 9 óráig). Ezen belül minden hadakozást megtiltottak, megszegőit az egyház fenyítette
- 1041-ben a montriondi zsinaton a Treuga Deit az adventre és a nagyböjtre is kiterjesztették
- 1095-ben a clermont-i zsinat szerda estétől hétfő reggelig
- 1123-ban a lateráni egyetemes zsinat Advent első vasárnapjától Vízkereszt nyolcadáig és Hetvenedvasárnaptól Pünkösd nyolcadáig az egész keresztény világra kiterjesztette. A fegyvernyugvás nyomán a papság, szerzetesek, zarándokok, nők, földművelők és állataik, kereskedők állandó békét élveztek
Ha tetszett a poszt – oszd meg!