Szent Margit – Skócia védőszentje

Az előzmények

Nagy Alfréd, Wessex királya elfoglalta Londont és uralma alatt egyesítette a kisebb államok többségét, de Margit születése előtt körülbelül 30 évvel, Angliába ismételten betörtek a dánok, s megfosztották trónjuktól Nagy Alfréd utódait, majd hosszan tartó háborúskodás és vérontás után az angolok elismerték uralkodójuknak a dán királyt, a keresztséget felvett Nagy Knutot. Alfréd király leszármazottai közül két ikertestvér, Edmund és Edward a XI. század elején előbb Norvégiába, onnan pedig tíz évvel később – amikor Knut leigázta Norvégiát is – Kelet Európába menekült. Edmund fiatalon meghalt Magyarországon, ikertestvéréről, Edwardról pedig a rendelkezésre álló első biztos adat az, hogy Magyarországon élt és ott feleségül vette Szent István királyunk (húgát vagy) leányát, Ágotát.

Kapcsolódó videó – A leghosszabb ideig uralkodó magyar királyok

Ebből a házasságból három gyermek született: Margit, Krisztina és Edgar. Margit 1047 június 10-én született Réka (Reska) várában, a Baranya megyei Mecseknádasd mellett.

unnamed.jpg

Visszatérés Angliába

Angliában eközben (1042 után) ismét a trónra kerültek Nagy Alfréd utódai és az egyetlen még tisztán angolszász főhatóság, a királyválasztásra egyedül jogosult Bölcsek Tanácsa kikényszerítette, hogy Alfréd utolsó még élő leszármazottját, Edwardot Magyarországról visszahívják Angliába. Az angolok küldöttséget menesztettek Magyarországra és velük együtt – valószínűleg 1057-ben – érkezett Edward a feleségével, Ágotával és három gyermekükkel vissza Angliába, ahol azonban Edwardot hamarosan meggyilkolták.

Sok bonyodalom után Edgár, a Bölcsek Tanácsa választására 1066-ban egy rövid időre (október 15–december 10.) angol király lett. II. Edmund angol király unokája és Hitvalló Edvárd jogos örököse volt, de nem koronázhatták meg, mert akkorra már Normandiai (Hódító) Vilmos bevonult Londonba és Aldred yorki érsek őt koronázta királlyá. Edgár részt vett egy Vilmos elleni felkelésben, majd az angolok elűzték. Özvegy édesanyja ekkorra már gyermekeivel Skóciába menekült, bár egyes történészek szerint véletlenül vetődött oda, mert egy tengeri vihar sodorta oda 1069 októberében.

Margit és Malcolm

Ágota lánya Margit, III. Malcolm skót királyt hamar meghódította szépségével és kedvességével, a család hatására a király második felesége lett – valószínűleg 1070-ben (az első feleség már pár évvel korábban elhunyt).

malcolm3canmore.jpg

Felesége hatására Véreskezű Malcom, aki félelmetes kegyetlenséggel állt bosszút az édesanyját meggyilkoló Machbet hívein, s miután megölte Machbet anyját, megszerezte a trónt is, fokozatosan megszelídült.

“Malcolm a legnemesebb családból vett magának feleséget, aki még nemesebb volt bölcsességében és jámborságában. Hatására a király elhagyta vad szokásait. Egész környezete megváltozott; előtte többé egy durva szót ki nem ejtettek” – olvasható életrajzában. A királyné hamarosan teljesen átalakította a királyi udvar életét, s férje mindenben kikérte intelligens és igen művelt felesége véleményét.

Jelentős egyházi reformok fűződnek Margit nevéhez: egységesítette a liturgiát, rendezte az egyházi visszásságokat; templomokat, kolostorokat építtetett.

Összehívta a skót egyházi zsinatot és megreformálta azt, sőt a teológiai kérdésekhez is hozzászólt – azt a nézetet képviselte a zsinat előtt, hogy ha valaki meggyónt, megbánta bűneit, megtette az elégtételt, és hittel járul a szentáldozáshoz, az a Szentírás szerint nem ítéletre, hanem bűnei bocsánatára méltó.

Mintaképe volt a tökéletes anyának és a hűséges feleségnek. Népének jótevője, a szegények segítője, az egyház pártfogója volt. Edinburgh-ben halt meg 1093. november 16-án bánatában, néhány nappal azután, hogy férje és legidősebb fia elestek az alnwicki csatában.

Szent Margit – Skócia védőszentje

A nép azonnal szentként kezdte el tisztelni és végül IV. Ince pápa 1261. június 19-én szentté avatta, maradványait kiásták és ereklyetartóban helyezték el az általa 1072-ben alapított dunfermline-i apátság Szentháromság-templomnak főoltárán, férje, Malcolm sírhelye mellett.

Maradványaikat a reformáció idején 1560-ban Spanyolországba (az Escoriálba) menekítették, majd 1862-ben visszavitték Skóciába.

1669-ben Skócia védőszentjévé emelték, s ünnepét 1673-ban vették fel a római katolikus naptárba előbb június 10-re, majd 1969-ben november 16-ra helyezték át. (Más vélemények szerint Malcolmot a tynemouthi zárdában temették el és mindmáig ott nyugszik, az apátságban pedig egy helyi földművelő teste van.)

Margit nagy hatással volt a korabeli Skóciára, és gyermekei közül többen skót királyok lettek, nagyobbik lánya  a szomszédos Anglia királynéja lett. Fia, Dávid, aki 1124-től uralkodott Skócia királyaként, kápolnát építtetett édesanyja emlékére Edinburgh-ben, s onnan is látszik igazán a nép tisztelete és szeretete, hogy amikor Robert Bruce 1314. március 14-én a várost elfoglalta, a kastély összes épületét elpusztíttatta, kivéve a kápolnát, sőt pár évvel később halálos ágyán 40 fontnyi (hatalmas) összeget hagyott a felújítására.

Fél évezreddel később, a skótokat mindig is kedvelő Viktória királynő is felismerte a nép érzelmeit egykori királynéjával szemben, így 1851-52-ben jókora összeggel támogatta a kápolna felújítását.

A királyi pár gyermekei

  • Eduárd, megölték 1093-ban az alnwicki csatában
  • Edmund (1070 körül – 1097 után)
  • Ethelred, Dunkeld apátja lett
  • Edgar (1074 körül – 1107. január 11.), Skócia királya 1097-1107
  • I. Sándor (1078 körül – 1124. április 23.) Skócia királya 1107-1124; nőül vette Normandiai Szibillát, de gyermekük nem született, törvénytelen fia, Máel Coluim
  • I. Dávid (1083 körül – 1153. május 24.) Skócia királya 1124-től 1153; nőül vette Matilda huntingdoni grófnőt 1113-ban (gyermekei: Malkolm, Henrik, Klarícia és Hodierna)
  • Edit (1080 körül – 1118. május 1.) Matilda néven I. Henrik angol király első felesége lett 1100. november 11-én (gyermekei: Eufémia, Matilda, Vilmos és Erzsébet)
  • Mária (1082-1116) III. Eusztáz boulogne-i gróf felesége (gyermeke: Matilda)

Skóciai Szent Margit legrégebbről fennmaradt, hitelesnek elfogadott életrajzát Dunfermline-i Turgot (Theodoricus) bencés szerzetes, Margit gyóntatója írta.

Két magyar királylány

Források

Ha tetszett a poszt – oszd meg!

 djp

Hogy tetszett a poszt?

Kattins a megfelelő csillagra!

Vélemény, hozzászólás?