Szaladin – aki száműzöttből szultán lett

Szaladin – aki száműzöttből szultán lett

Szaladin származása

Yusuf ibn Ayyub ibn Shadhi vagyis Szaladin (Salah ad-Din vagyis ‘A hit igazsága‘), az Ajjubid-dinasztia megalapítója, azon kevés muszlim uralkodók egyike, aki kivívta az európai ellenfelei tiszteletét is, pedig jóformán a semmiből indult, s lett a Közel-Kelet történetének egyik leglegendásabb alakja.

Szaladin hivatalosan Tikrit városában született, de tulajdonképpen soha nem lakott a városban, mert a születésekor a helyi hatóságok éppen száműzték a (feltehetően kurd származású) apját és családját, mert a bátyja megölte a kormányzó egyik közeli barátját.

Szaladin (a krónikák szerint) éppen azon az éjszakán született, amikor a család örökre elhagyta Tikrit városát.

Sokkal inkább nevezhette otthonának Damaszkuszt, Szíria legszebb városát, ahol a gyermekkorát töltötte. Ott a matematika, a jog és a vallás érdekelte, de amikor a keresztények elfoglalták Jeruzsálemet, akkor kénytelen volt kardot ragadni.

Abba kellett hagyni a tanulmányait és háborúzni ment, majd amikor 26 éves volt, Damaszkusz uralkodója, Nur ad-Din elküldte Szaladin nagybátyját, egy prominens tábornokot, hogy Egyiptomban segítsen egy szövetségesnek, s Szaladin is vele tartott.

Amikor a veszélybe került szövetséges visszakerült a hatalomba, haza akarta őket küldeni, de kiderült, hogy Nur ad-Dinnek más tervei vannak.

Szaladin, a vezír

Megmentették ugyan Egyiptom uralkodóját, de hamarosan ellene fordultak, főként mert Egyiptom vezírje szövetkezett egy csoport európai keresztes lovaggal. Szaladin ekkor találkozott először a keresztényekkel, sőt keresztény lovagokkal, de korántsem utoljára.

Nur ad-Din serege tehát összecsapott az egyiptomi/keresztes sereggel a ma már legendássá vált al-Babein csatában, amelyről egy tudós azt írta, hogy „a feljegyzett történelem egyik legfigyelemreméltóbb győzelme”. A damaszkusziak zseniálisan vezették félre az ellenfelet, s bár nem ők voltak az esélyesek, mégis győztek.

Szaladin egyszerű katonaként ment Egyiptomba, de öt múlva hirtelen elkezdtek a dolgok felgyorsulni és változni. Először Egyiptom vezírjét, Shawart ölte meg, majd hirtelen az új vezírnek kinevezett nagybátyja is távozott az élők sorából.

Ekkor Egyiptom uralkodója, al-Adid, mindenki megdöbbenésére azt a Szaladint nevezte ki vezírnek, aki az elődjét megölte. Állítólag a tanácsadói azt mondták neki, hogy Szaladin fiatal és befolyásolható, vagyis csak egy hasznos báb lesz.

Szaladin azonban, ha már szembe jött a hatalom, nem akarta elfecsérelni, így a vezír szerepét nagyon komolyan vette, persze ezzel sok ellenséget szerzett magának. Pár hónap múlva felfedett egy tervet, amely az ő meggyilkolásáról szólt, s amelyet a palotájából szerveztek meg, így keményen és határozottan lépett.

A határozott vezető

Sokan nem tudták, hogy Szaladinnak ekkor már kiterjedt hírszerző hálózata volt Egyiptomban, így gyorsan megtudott mindent. Az összeesküvés vezetőjét (aki a nagyhatalmú Mu’tamin al-Khilafa volt) elfogatta és 1169. augusztus 20-án kivégeztette, amely egyértelmű jelzés volt mindenki számára.

Ez azonban csak a kezdet volt, mert másnap azok az egyiptomi katonák lázadtak fel ellene, akik korábban sokáig ellene harcoltak. Persze nem mindenki, de azért akadt úgy ötvenezer lázadó.

Szaladin azonban gyorsan felmérte a helyzetet, s mindössze két nap alatt olyan határozottan leverte a lázadást, hogy ezután már nem igazán mertek ellene fellépni.

Nem volt azonban könnyű úgy uralkodni, hogy minden sarokból ellenség leselkedhetett rá, s a ruhája alatt szinte mindig páncélt viselt.

Azzal, hogy vezír lett egyiptomban, al-Adid kalifa alatt ő még mindig Damaszkuszhoz volt hűséges. Tudta, hogy sok egyiptomi nem bízik benne, így aztán szépen lassan, s olykor titokban, sokakat kivégeztetett. A kalifa csak kapkodta a fejét a sok befolyásos halott láttán, akikről csak annyit mondott neki Szaladin, hogy árulók voltak.

Egyiptom uralkodója

A kalifa aztán hamarosan meg is halt (egyesek szerint öngyilkos lett, mások szerint meggyilkolták), így Szaladin már majdnem korlátlan úr volt. Felszámolta a kalifátust és kinevezte magát Egyiptom legfőbb uralkodójának – s még 40 éves sem volt.

Ehhez képest még mindig egyszerű életet élt, s egy kicsi, dísztelen házban lakott.

Közben az apja meghalt egy lovasbalesetben, majd alig egy év múlva Nur ad-Din is megbetegdett és meghalt, aki a mentora és fő támogatója volt.

Szaladint megviselte mindkét csapás, ugyanakkor életében először azt tehetett, amit akart.

Megjelent a lehetőség, hogy hazatérjen, s közben egy nagyhatalmú aleppói emír birodalmat akart alapítani, s ehhez meghódítani Damaszkuszt is. A városlakóknak így szükségük volt Szaladinra, aki így diadalmasan hazatért.

Nur ad-Din halála után sok közeli város fellázadt Damaszkusz hatalma ellen, de amint szaladin hazatért, a környező településeket visszahódította.

Közben Aleppóban egy Gümüstekin nevű eunuch aki Aleppo és a környező területek kormányzója volt, rájött, hogy Szaladin hamarosan hatalmas fenyegetést jelent számára, így megkereste a hírhedt Asszaszínok Rendjét, hogy távolítsák el az útból.

Egy éjszaka egy csoport belopakodott Szaladin táborába azzal a szándékkal, hogy megöljék, de alábecsülték Szaladin katonáit. Az őrök azonban felfedezték a támadókat, pillanatok alatt levágták őket.

Szíria meghódítása

Közben Saif al-Din, a félelmetes Zengid-dinasztia uralkodója, aki egész Szíriára vágyott, így útjában volt Szaladin, szépen lassan elkezdte meghódítani az országot, emiatt aztán Aleppó és Moszul egyesített serege Szaladin ellen indult.

Szaladin hamar rájött, hogy serege nem képes az egyesített sereggel felvenni a harcot, így megpróbált békét kötni a Zengidekkel, s a Damaszkusztól északra lévő területet átengedte volna nekik. Ezt azonban visszautasították, s visszaküldték volna Egyiptomba.

Az ellenfelek azt felejtették el, hogy bár többen voltak, mint Szaladin katonái, de ők sokkal harcedzettebbek voltak. Emiatt aztán szétverték a hatalmas sereget, s visszakergették őket egészen Aleppó falaiig. A Zengidek elismerték a vereséget, Szaladin pedig arra kényszerítette őket, hogy elismerjék a hódításait, így Damaszkusz és Szíria nagyobb része már az övé volt.

Szaladin ekkor már “Egyiptom és Szíria Szultán”-jának nevezte magát. 1179-ben új ellenség után nézett, s meg is találta őket a keresztesek személyében.

 folyt. köv.