II. Vilmos német császár bukása és halála
Viktória királynő unokája
II. Vilmos, az utolsó német császár és porosz király, Viktória királynő legidősebb gyermekének, Viktória királyi hercegnőnek a legidősebb gyermeke, s egyben az angol királynő legidősebb unokája volt. (a képen II. Vilmos)
Vilmos 1859. január 27-én született Berlinben, Friedrich Wilhelm Viktor Albert néven, így nevében benne volt édesapja (a későbbi III. Frigyes) és édesanyja, valamint nagymamája (hiszen a Viktor a Viktória férfi alakja) és anyai nagyapja (Albert) neve is.
Sajnos a kisfiú a születésnél megsérült, amelynek nyomait egész életében viselte – egyik karja lebénult. Ez, valamint spártai nevelése eléggé embertelenné tette a gyermekkorát, amely kihatott későbbi életére.
Összesen nyolcan voltak testvérek – négy fiú és négy leány, akik közül többen is fontos szerepet játszottak az európai történelemben.
II. Vilmos német császár
Apja halála után, 1888. június 15-én lett császár és király és eléggé militarista felfogásban uralkodott. Ferenc Ferdinánd meggyilkolása után az orosz mozgósításra válaszul belépett a háborúba, s tulajdonképpen ezzel szélesedett ki a háború.
Vilmos egyébiránt rokonságban állt az orosz cárral és a brit királlyal is, Viktória királynő gyermekei révén.
A világháború utolsó napjaiban a német forradalmi megmozdulások hatására 1918. november 6-án kérték, hogy mondjon le, amelyre ő nem volt hajlandó – időhúzásra játszott. Másnap jelezték számára, hogy ha nem mond le, akkor komolyabb forradalom lesz, Vilmos azonban azt mondta, hogy a forradalmat “utálja, mint a bűnt”.
November 9-én reggel általános sztrájk kezdődött Berlinben, Max von Baden kancellár pedig közölte a császárral, hogy le kell mondania. Némi hezitálás után Vilmos végül november 10-én este lemondott és Hollandiába utazott, ahol menedékjogot kért és kapott.
Először Amerongenben telepedett le, majd megkésve, de végül november 28-án nyilatkozatot adott ki a lemondásról, amely véget vetett a Hohenzollern dinasztia félévezredes uralkodásának. Vilmos azt írta a nyilatkozatában, hogy feladta a követeléseit „Poroszország trónjára és a hozzá kapcsolódó német birodalmi trónra”.
A lemondással együtt felmentette katonáit és tisztviselőit az esküjük alól, majd egy vidéki házat vásárolt Doorn-ban, ahová 1920. május 15-én költözött be. (a képen Huis Doorn – a rezidencia)
Unokatestvére, V. György brit király a történelem legrosszabb bűnözőjének nevezte és sok más nemzet vezetőjével együtt kérte a kiadatását, sőt sokan tervezték az akasztását is. Végül nem így történt, ezért Vilmos viszonylag nyugodtan élhette az életét Hollandiában.
1922-ben a lemondott császár kiadta emlékiratainak első kötetét (egy eléggé vékony kötetben) s kitartott a vélekedésében, hogy nem bűnös a Nagy Háború kirobbanásában – s ezt a véleményét élete végéig megtartotta.
Gyakran fogadott vendégeket és figyelte a politikai eseményeket is, de szemmel láthatóan megváltozott. György királyhoz és Miklós cárhoz hasonlóan szakállt növesztett és hagyta, hogy kackiás bajusza is belesimuljon. (a képen az idősebb császár)
A császár bukása
Megtanult hollandul és érdeklődött a régészet iránt. Sisi 1898-as meggyilkolása után megvásárolta a császárné egykori rezidenciáját és gyakran tartózkodott a korfui Achilleionban. A legfőbb szenvedélye azonban a vadászat volt, s több ezer állatot ölt meg a száműzetése alatt. (a képen a korfui palotában)
Élete végéig reménykedett, hogy visszatérhet a trónjára, a nagy reményt fűzött Hitler személyéhez is, de csalódnia kellett. Hitler szempontjából csak szimbolikus jelentősége volt a személyének. Amikor meghalt, Hitler Berlinbe akarta vitetni a holttestét, hogy egy állami temetésen bemutassa, hogy a Harmadik Birodalom közvetlenül a Német Birodalomból eredeztethető.
Vilmos azonban azt kívánta, hogy csak akkor térjen haza, ha a monarchia helyreáll, s azt ígérték, hogy a kívánságát tiszteletben tartják. Valóban így is történt az 1941. június 4-én bekövetkezett halála után. (a képen a császár a halotti ágyon)
A megszálló németek végül katonai temetést biztosítottak neki néhány száz fő részvételével. Vilmost egy mauzóleumba temették el, amely azóta is a német monarchisták zarándokhelye.
