A szabadságharc költője – Petőfi Sándor kicsit másképp
Az 1848-as forradalom és szabadságharc vitathatatlanul egyik legszínesebb személyisége volt Petőfi Sándor, aki a XIX. századi, de talán az egész magyar irodalom egyik legnagyobb és legismertebb egyénisége volt. (a képen Orlai Petrich Soma: Petőfi Sándor Debrecenben)
A Petrovics Sándor néven született költő édesanyja, Hrúz Mária szlovák származású, édesapja pedig szerb vagy szintén szlovák származású volt, ő azonban magyarnak tartotta és vallotta magát.
Arany János szerint Hrúz Mária csak asszonykorában tért át a magyar nyelv használatára, s bár „nem mindig ejtette tisztán a magyar szót, de folyvást beszélte”.
Apja egyik őse, Petrovics Márton, 1667. május 30-án nemességet nyert I. Lipót német-római császártól és magyar királytól, amely nemesi levél még 1835-ben is megvolt Petrovics István mészárosmesternél. (a képen I. Lipót)
Petőfi Sándor születése
A szilveszter éjjelén született költő, születésekor olyan gyenge volt, hogy „spirituszban fürdették, hogy megmaradjon”. Ha a születési időpont egyértelműnek tűnik is, a helyszín már korántsem, hiszen az Kiskőrös, Szabadszállás, Félegyháza, Kunszentmiklós vagy Dunavecse is lehetett. Ebben még kortársai és barátai sem tudtak egyezségre jutni, sőt maga a költő is többféle helyszínt íratott különböző okmányaiba
Ebben az évben kezdték megjelentetni verseit, amelyek közül A borozó volt az első, de az még Petrovicsként. A következő közel ezer versét már jórészt Petőfiként írta alá – ebből közel 850 vers maradt fenn.
A költészetének a kifinomultságát jól jelzi, hogy Vörösmarty Mihály a második nyomtatásban megjelent versét (Hazámban) olvasva azon tűnődött, hogy melyik ismert költő álneve lehet a Petőfi Sándor. A verseinek olyan nagy sikere volt már az életében, hogy számos költeményét megzenésítettek. S hogy ez nem “magyar betegség” volt, jól mutatja, hogy Nietzsche (bár már Petőfi halála után) húszévesen egy egész dalciklust készített négy Petőfi-vers feldolgozásával, karácsonyi ajándékként édesanyja és nővére számára.
A magyar irodalomban ő volt az első költő, aki meg tudott élni a költészetéből, amely akkortájt nagyon nem volt jellemző. Ebben persze nagy szerepe volt Vörösmartynak és Bajzának, akiket Petőfi felkeresett és Pönögei Kis Pál néven bemutatkozva véleményeket kért a verseiről – elnyerte a támogatásukat. (a képen egy Arany János által hitelesnek tartott képmás a költőről)
Az egyébként balkezes költő szépen tudott írni mindkét kezével (ahogyan láthatjuk) és kitűnően rajzolt, de kiválóan vívott és remek evezős és úszó is volt. Egy ízben csak az ő ügyességének volt köszönhető, hogy egy régi ismerőse, Szűcs János rektor, nem fulladt bele a Dunába.
A németül, olaszul és franciául is jól beszélő költő nagy hasznát vette nyelvtudásának az irodalomban, de a szabadságharcban is. Több esetben is fordított szépirodalomi műveket, s bár az angolt nem beszélte igazán jól, mégis Shakespeare volt a kedvence.
Bem apóval franciául társalgott, hiszen a lengyel tábornok nem beszélt magyarul, ő pedig nem tudott lengyelül. A remek kapcsolatteremtő képességgel megáldott Petőfit szinte fiaként szerette a tábornok, de azért nem mindenki volt ennyire szívélyes hozzá. Klapka és Petőfi társalgása minden alkalommal komoly vitával zárult, s egy alkalommal a költő még házi őrizetbe is került, ahonnan végül Görgey Artúr szabadította ki.
Persze sok barátja és támogatója volt, akik sokszor mentették meg a nélkülözéstől és sok esetben segítettek a verseinek kiadásában is. Közéjük tartozott Vörösmarty Mihály is, aki akkortájt az ország egyik legelismertebb embere volt, de a legszorosabb és legkülönlegesebb barátság Arany Jánoshoz fűzte. Átvitt értelemben ő okozta Arany halálát is, hiszen Arany János 1882. október 15-én egy Petőfi-szobor avatásán kapott tüdőgyulladást, s egy hét múlva bele is halt.
Szerelem és házasság
Petőfi meglehetősen hiú lehetett, aki szerette a feltűnést, hiszen a zsinóros attila és kucsma mellett gyakran hordott fokost a kezében, s nem a járdán, hanem az út közepén közlekedett. Eközben demokráciát akart, nem pedig másik trónra lépő uralkodót, így később, Ferenc József sem nyerte el a tetszését.
Színész akart lenni, de nem ért el túl nagy sikereket – talán furcsa hangja vagy figyelmetlensége miatt, így lett végül színész helyett költő, ahol nem mások szövegeit adta elő, hanem ő maga írt másoknak szövegeket. Ez sokszor nagyon gyorsan ment, hiszen a János vitézt hat nap és hat éjszaka alatt alkotta meg. Persze nem volt igazán sikeres mások szövegeinek tanulásban, hiszen az utolsó színészi fellépésén is sikerült tévesztenie.
1844. október 12-én lépett fel utoljára a Szökött katona című népszínműben, ahol azt kellett volna mondania „Julcsa kisasszony a menyasszony?”, de ehelyett ezt sikerült „Julcsa kisasszony a vőlegény?”, majd érezve a tévedést rátett egy lapáttal – „Gergely úrfi a menyasszony?”
A színészi pályafutását itt be is fejezte.
Élete nagy szerelme Szendrey Júlia volt (a képen), akivel egy nagykárolyi bálon ismerkedtek meg, de több alkalommal hiába kérte meg a lány kezét. Közben amikor azt hallotta, hogy Júlia más felesége lesz, majdnem feleségül vette Prielle Kornélia debreceni színésznőt – első felindulásból. A szükséges papírok híján aztán a frigy nem köttetett meg, majd Júlia apja végül igent mondott, de szigorú feltételekkel.
Végül több hónapos várakozás után, 1847. szeptember 8-án összeházasodhattak, s bő egy évvel később, 1848. december 15-én megszületett egyetlen gyermekük, Zoltán. Ekkor már javában zajlott a szabadságharc, amelyben többféle eszközzel harcolt.
Petőfi Sándor halála és emlékezete
Élete végéről semmi bizonyosat nem tudni, 1849. július 31-én eltűnt a segesvári csatában, a fehéregyházi dombok között, de számos teória van, amelyek között van olyan, amely szerint megmenekült és Szibériába került – de nem tudni az igazságot. (a képen a fehéregyházi emlékmű)
Az viszont bizonyos, hogy világszerte ismert, akinek emléket állítottak Kínában, Bulgáriában, Lengyelországban, Ukrajnában vagy Szlovákiában is, de megszámlálhatatlan módon emlékezhetünk rá a mindennapi életben is.
