Amikor a már régóta halott Cromwellt kivégezték – Cromwell posztumusz kivégzése

Amikor nem volt királyság

Az elmúlt egy évezredben Angliában két olyan korszak volt, amikor a királyi hatalom nem igazán volt egyértelmű – már ha volt egyáltalán. Az első ilyen korszak I. Henrik halála után következett be, aki Vilmos nevű fiának elvesztése után egyetlen törvényes gyermekére, Matildára hagyta a trónt, aki végül hosszú harcot vívott a hatalomért Blois Istvánnal – ez volt az Anarchia kora.

Matilda, az angolok Úrnője és Szent István ükunokája » DJP-blog

A másik ilyen korszak a Stuart-korban volt, amikor I. Károlyt kivégezték és 11 évre megszünt a királyság létezni, míg vissza nem hívták II. Károlyt 1660-ban. Ebben az évtizedben egyértelműen Oliver Cromwell volt az, aki a legfőbb szerepet játszotta, előbb kimondatlanul, majd Lord Protectorként, kimondva is.

Cromwell

Cromwell 1599. április 25-én született és majdnem hatvanévesen hunyt el 1658. szeptember 3-án egy húgyúti fertőzést követő vérmérgezésben. Utódja fia lett, aki azonban közel sem volt olyan karizmatikus, mint ő, így hamarosan visszatért a Stuart-korszak.

A királyság visszatérése után néhány hónappal tartották meg, a már évekkel korábban elhunyt Cromwell kivégzését. Így a Lord Protector azon kevés személy közé tartozik, akiket haláluk után ítéltek halálra.

ocromwell.jpg

Cromwellt 1658-ban a Westminster-apátságban temették el hatalmas pompával VII. Henrik kápolnájában, azonban 1660-ban, amikor a királypártiak visszatértek, árulónak minősítették. II. Károly ugyan amnesztiát adott a polgárháborúban harcolóknak, de ez nem vonatkozott azokra, akik részt vettek I. Károly kivégzésében. Cromwell pedig eléggé tevékeny szerepet játszott.

cromwell.jpg

Cromwell kivégzése

Valóságos hajtóvadászat indult a kivégzésben részt vevő személyek ellen, különösen a hóhér személyét szerették volna tisztázni. Mivel azonban a kivégzésen nem látták az arcát és nem is szólalt meg, csak gyanúsítottak voltak. Leginkább William Hulet került szóba, azonban nem voltak biztosak abban, hogy valóban ő volt-e, ezért csak néhány évnyi börtönt kapott.

Cromwell azonban erősen támogatta a kivégzést és tevékenyen részt vett a király elítélésében, így a neve a harmadik helyen volt a kivégzendők listáján. Mindez úgy, hogy a kivégzés időpontjára szilárd alibije volt. II. Károly úgy döntött, hogy a már halott Cromwellt is kivégzik.

Ennek megfelelően a holttestét exhumálták, ahogyan John Bradshaw és Henry Ireton holttestét is. Előző a Legfelső Bíróság elnöke, utóbbi a köztársasági hadsereg vezetője volt.

A három halott kivégzésének időpontja éppen 12 évvel I. Károly kivégzése után volt, vagyis 1661. január 30-án.

cromwell-kivegzes.jpg

A hóhérok a testeket felakasztották, majd az ‘akasztás’ után lefejezték és a fejnélküli testeket egy jeltelen tömegsírba dobták. A fejeket karóba húzták és kitűzték a Westminster Hall tetejére, ahol jó 20 éven át voltak közszemlére téve. Akkor sem a királyon múlt, de egy vihar 1685-ben eltörte a karókat és a fejek szanaszét gurultak. Cromwell bebalzsamozott és mumifikálódott koponyáját ezután többször adták-vették, majd 1960-ban a cambridge-i Sidney Sussex College-ban temették el.

   Források – djp

 

Kapcsolódó posztok

Matilda, az angolok Úrnője és Szent István ükunokája

A herceg, akinek halála miatt polgárháború tört ki

Az utolsó katolikus angol király dicstelen uralkodása és menekülése

Amikor a karácsony tiltott volt

Az angol királynő, aki elűzette apját a trónról

A király, aki 66 évig nem uralkodott

I. Károly – a halálraítélt és kivégzett angol uralkodó

Hogy tetszett a poszt?

Kattins a megfelelő csillagra!

Vélemény, hozzászólás?