Helena hercegnő – az ápolók segítője
Helena gyermekkora
Viktória királynő harmadik lánya 1846. május 25-én született a Buckingham-palotában, majdnem születésnapi ajándékként, hiszen édesanyja az előző napon töltötte be a 27. életévét.
Nem volt egyszerű szülés, a királynő sokkal hosszabb ideig és többet szenvedett, mint az előző szüléseinél, s hosszabb ideig tartott a felerősödése is. A kislány teljesen elkékülten jött a világra, de hamarosan jobban lett. Ahogyan Albert herceg bátyja mondta néhány nap múlva “nagyon kéken jött erre a világra, de most már elég jól van”.
Helena Augusta Victoria a nevét az orleansi hercegnőről, a cambridge-i hercegnéről és természetesen édesanyjáról kapta.
A kis Helena élénk és szókimondó gyermek volt, aki nagyon nehezen tűrte az igazságtalanságot. Amikor nagyobb testvérei piszkálták, akkor több esetben is egyszerűen orrba vágta a zaklatót.
Nagyon sokoldalú volt, hiszen tehetségesen rajzolt, magas színvonalon zongorázott, érdekelte a tudomány és technika, de szívesen lovagolt és csónakázott is.
Talán ő volt édesapja kedvenc gyermeke, bár Louise születése után kissé háttérbe szorult. A szeretet kölcsönös volt, ahogyan egy édesapja halála után írt leveléből kiderült: “Imádtam Papát, jobban szerettem őt, mint bármit a földön, szava a legszentebb törvény volt, és ő volt a segítségem és tanácsadóm … Ezek az órák voltak életem legboldogabbjai, és most oda az egész. “
Szerelmi kalandok
Édesanyja azonban megbízhatatlannak tartotta, így Alice mellé (aki afféle titkára volt Viktóriának) nem ő, hanem Louise került asszisztensnek, aki édesanyja napi munkáját segítette. Fél évvel később mégis változott a helyzet, hiszen Alice férjhez ment, így ő került oda.
Ebben a szerepben aztán egy kis kacérkodás is akadt, hiszen közeli kapcsolatba került Carl Rulanddal, akit Stockmar báró ajánlására alkalmaztak 1859-ben könyvtárosként. A fiatal könyvtáros németül tanította a walesi herceget, de talán többet foglalkozott Helena hercegnővel, mint kellett volna. Végül ezt a királynő is megtudta, így 1863-ban Ruland távozni kényszerült a királyi udvarból.
Viktória királynő elhatározta, hogy férjhez adja lányát, de választása politikailag eléggé kínosra sikerült. A poroszok és osztrákok legyőzték a dánokat, s Ausztria a Schleswig és Holstein hercegségeket Krisztián schleswig-holsteini herceg családjának visszakövetelte. Közben azonban a poroszok megszállták a területet, így azok poroszokká lettek. A walesi herceg felesége, Alexandra a dán király lánya volt, akiknek szintén érzékeny pont volt a terület hovatartozása.
Ha ezek hozzávesszük, hogy a porosz trónörökös felesége Viktória legnagyobb lánya volt, akkor talán érthető milyen diplomáciai bonyodalmak voltak. Ha ezt még lehet fokozni, akkor a leendő vőlegény majdnem kétszer annyi idős volt, mint a menyasszony, s egyébként harmadunokatestvérek is voltak. A vőlegény egyébként Alexandra hercegnőnek harmadunokatestvére is volt. A feszültség olyannyira tapintható volt, hogy a királynő maga írta le “Bertie a legkedveltebb és legkedvesebb, de Alix semmiképpen sem az, aminek lennie kellene. Hosszú lesz, ha valaha, míg visszanyeri a bizalmamat. “
Helena esküvője
A walesi herceg el sem akart menni az esküvőre, de végül Alice rábeszélte, s a húgát Viktória királynő és a walesi herceg kísérte nyolc koszorúslány kíséretében. A vőlegény még idősebbnek nézett ki a koránál.
Az esküvő 1866. július 5-én volt a windsori kastélyban, majd az első éjszakát az Osborne-házban töltötték. Nászútra Párizsba, Svájcba és Genovába mentek.
Az ifjú pár csendes életet élt, s a Buckingham-palota egyik lakosztályában éltek. A hercegnő 30.000 font hozományt kapott, s Viktória kiegészítette 100.000 fontnyi külön juttatással, amelynek évi 4000 font kamata volt. A parlament a királynő személyes kérésére 6000 fontnyi évjáradékot szavazott meg a hercegnek.
A herceget próbálták bevonni a mindennapi udvari életbe, de ő jobban szeretett a kutyájával játszani, galambjaival foglalkozni vagy vadászni.
A párnak összesen hat gyermeke született, két fiú majd két lány, akik megérték a felnőttkort, valamint később egy csecsemőkorban elhunyt kisfiú és halva született kisfiú.
Helena az anyja közelében maradt és segített Beatrice-nek, aki időközben édesanyja bizalmasa, titkára lett.
A hercegnő eleinte sokat betegeskedett, s többféle kór ellen, valamint az ópium és laudanum ellen is küzdött.
Talán az egészségügyi problémáknak köszönhető, hogy a hercegnő elkezdett érdeklődni a gyógyítás és ápolás iránt.
Helena hercegnő – az ápolók segítője
1870-ben a Brit Vöröskereszt Hölgyek Bizottságának alapító tagja lett, s aktív szerepet játszott a nővérek toborzásában a francia-porosz háború idején is. Később a Brit Ápolók Egyesületének elnöke lett, míg az új királyné fel nem szólította a poszt átadására számára. Helena nem akart vitát, így engedett Alexandrának.
Eközben sokat foglalkozott a kézimunka népszerűsítésével, létrehozta a Művészeti Kézimunka Iskolát is, de számos karitatív rendezvényen is vett részt. Ingyenes vacsorákat szervezett a rászorulóknak, emiatt egy kortárs szerző szavai alapján “a windsor szegényei imádták”.
Másik kedvelt foglalatossága az írás volt, amelynek keretében már 1867-ben megírta apja első életrajzát, s egy kortárs szerint meglepő hűséggel fordította le apja német leveleit angolra. később több egyéb művet is lefordított pusztán szórakozásból.
Anyja halála után eltávolodott a királyi udvartól, ahol olykor megjelentek, de ez már nem volt túlságosan jellemző. Az első világháború kirobbanása után újra az ápolásnak szentelte az életét. A helyzetet bonyolította, hogy Albert nevű fia a poroszok oldalán harcolt. Férje 1917 októberében hunyt el 87 évesen, nem sokkal az ötvenedik házassági évfordulójuk után.
A hercegnő végül 77 éves korában hunyt el, s előbb a Szent György kápolnában temették el, majd később a Frogmore-ban helyezték el.
Sokan, sokféleképpen értékelték mind megjelenését, mint jellemét, de lánya Marie Louise hercegnő, aki valószínűleg elég jól ismerte, így jellemezte anyját: “Nagyon kedves, hullámos barna hajjal, gyönyörű, egyenes orral és gyönyörű borostyánszínű szemekkel … Nagyon tehetséges volt: kiválóan zongorázott, külön tehetsége volt a vízfestékkel való rajzoláshoz és festéshez … hűséges volt a barátai iránt … Ragyogóan okos volt, csodálatos üzleti érzékkel rendelkezett…”
