Artúr herceg, Viktória királynő kedvenc fia – aki két világháborúban is járt
Viktória királynő hetedik gyermeke és harmadik fia, 1850. május 1-én született a Buckingham-palotában.
Keresztszülője Vilmos porosz herceg (később I Vilmos német császár), Ida Karolina német hercegnő (a nem sokkal korábban elhunyt Adelaide királyné húga) és Wellington herceg volt. A kereszteléskor az Arthur William Patrick Albert nevet kapta, nem véletlenül. A kisfiú a waterloo-i győztesről kapta az első (legfontosabb) keresztnevét, akinek egyébként szintén május 1-én volt a születésnapja, a másik keresztapjáról a második keresztnevét, s édesapja után a negyediket. A harmadik keresztnév az íreknek tett gesztus volt az előző évi vendéglátásért. A fő keresztneve tehát Artúr lett (ahogyan Wellington keresztneve is Artúr), s ezek után az is természetesnek tűnik, hogy katona lett.
Viktória nagyon megkedvelte az idős hadvezért, aki ekkor már átvette Lord Melbourne szerepét, s a kor egyik kedvelt festője meg is örökítette a két Artúr 1851. évi születésnapi találkozását.
 |
 |
A királynő kedvenc gyermeke lett, aki küllemében nagyon hasonlított apjára, s engedelmes, lelkiismeretes és fegyelmezett volt. Viktória egy bejegyzése szerint: “Ez a gyermek kedves, kedvesebb, mint a többiek együttvéve, a legkedvesebb és legdrágább nekem a földön.”
Artúr herceg, a katona
Keresztapja szellemiségének megfelelve, már gyermekkorában érdeklődött a hadsereg iránt, így 16 éves korában beiratkozott a Woolwichi Királyi Katonai Főiskolára, ahol két évvel később hadnagyként végzett.
Eközben apja halála után egy krími veterán, Howard Elphinstone kapitány irányítgatta az életét, mint afféle pótapa. Ettől kezdve közel negyven éven keresztül katonáskodott a birodalom legkülönbözőbb térségeiben, Dél-Afrikában, Kanadában, Írországban, Egyiptomban vagy Indiában is.
Szolgált a Red River lázadás alatt Kanadában, részt vett az Urabi-lázadás leverésében Egyiptomban, de fontos szerepe volt a Tel El-Kebir csatában is, majd 1886-90 között a bombayi hadsereg főparancsnokaként szolgált.
Folyamatosan haladt előre a ranglétrán, s 1893. április 1-én tábornokká léptették elő. Azt remélte, hogy ő lesz a brit hadsereg főparancsnoka, George cambridge-i herceg helyett, aki nyugdíjba vonult, de legnagyobb sajnálatára nem így lett.
Kanadában nagyon jó benyomást kelthetett az irokézekben, hiszen 1869. október 1-én megkapta a Hat nemzet vezetője címet és arra is lehetőséget kapott, hogy a törzsi tanácsban szavazhasson. Ő lett a tanács 51. tagja, amely egy évszázados hagyomány megtörése volt, hiszen addig mindig csak 50 tag lehetett. Az akkori kanadai főkormányzó felesége, Lady Lisgar azt írta a királynőnek, hogy a kanadaiak remélik, egyszer visszatér főkormányzónak. Eközben 1870 januárjában találkozott Ulysess S. Grant amerikai elnökkel is, majd részt vette a kanadai parlament megnyitóján, a királyi ház tagjai közül elsőként. Nagyon szeretett ott élni, amelyet nővérének írt levele is bizonyít, amelyet akkor írt, amikor Louise férjét főkormányzónak nevezték ki Kanadába.
1879. március 13-én a Szent György-kápolnában vette feleségül Lujza Margit porosz hercegnőt, s összesen három gyermekük született, Margit, Artúr és Patrícia. Ezzel a döntésével kicsit bosszantotta anyját, mert Viktória a menyasszony családját nem találta megfelelőnek. A hercegnő szülei boldogtalan házasságban, s külön éltek. Ez azonban nem zavarta Artúrt. Az anyja szerint szürke kisegér feleségének pedig két gyönyörű lánya született, akiket egész Európában csodáltak.
1899-ben megörökölte volna a szász-koburgi és gothai hercegséget, de lemondott róla unokaöccse javára.
1911-ben lett Kanada főkormányzója, ahová feleségét és kisebbik lányát is magával vitte, aki nagyon népszerű lett a kanadaiak között. Egy évvel később újabb amerikai elnökkel, William Howard Taft-tal találkozott. Az első világháború kitörése után újra felvette egyenruháját, amelynek a politikusok nem nagyon örültek, felesége pedig a Vöröskeresztnél és más szervezeteknél tevékenykedett.
A kanadaiak nagyon szerették és tisztelték, egy újságíró így jellemezte: „… egy herceg méltóságával, egy demokrata szimpátiájával és egy angol úr eleganciájával alkotta meg magát”, aki összekapcsolja a „méltóságot és a demokratikus érzést”
1916-ban lejárt a főkormányzói megbízatása, s ezután már nem töltött be közhivatalokat.
Visszatért a hadseregbe és a következő két évben katonaként szolgált. Eközben felesége, 1917. március 14-én elhunyt influenzában.
A herceg 1928-ban teljesen kivonult a közéletből, de a második világháborúban jelképesen szintén felvette egyenruháját, s a fiatal katonák felnéztek a már majdnem kilencvenéves tábornagyra.
1942. január 16-án hunyt el, majdnem kilencvenkét évesen.
