A viktoriánus Anglia karácsonyi szokásai alapozták meg a mai szokásokat, s ez jórészt három (na jó – négy) személynek volt köszönhető.
(A poszt előző változata már megjelent a victorian.blog.hu oldalon, de ott egyelőre nem tervezek újabb posztokat publikálni, ezért lassan itt is megjelennek majd az ottani posztok.)
Ezek közül kettő, a XIX. század nagyobb részében uralkodó Viktória királynő és férje Albert herceg volt. A királynő nem is titkolta, hogy számára a karácsonyi időszak volt a legboldogabb, minden évben, ahogyan ezt egy 1841. december 25-i naplóbejegyzésében is olvashatjuk: “A karácsonyt mindig legboldogabb időszaknak tekintem, ahogyan Albert is, aki természetesen még jobban élvezhette ezt gyermekkorában, ami nekem, gyermekként nem volt biztosítva. Öröm, hogy ez az áldott ünnep, az ember legboldogabb napjaihoz kapcsolódik.”
Viktória királynő, hogy ahogyan férje Albert herceg, német származású volt. A hagyomány szerint a karácsonyfa díszítését ő vezette be a királyi udvarba, aztán a királyi családot utánozva így terjedt el az országban.
A viktoriánus Anglia előtti időszak karácsonyi szokásai
Valójában az elsőség, Viktória szintén német származású – azelőtt mecklenburgi-strelitzi hercegnő – nagymamájáé volt, aki III. György feleségeként a jó Sarolta királyné nevet érdemelte ki az angoloktól. Akkortájt az emberek úgy emlékeztek meg a karácsonyról, hogy egy bevittek az otthonukba egy magyal vagy fagyöngy ágat, amit felfüggesztettek.
Sarolta királyné éppen 220 éve, 1800 decemberében állította fel az első ismert angol karácsonyfát Windsorban (egy tiszafát egy hatalmas cserépben), a palota egyik legnagyobb termében. Olyannyira szívén viselte az ügyet, hogy udvarhölgyei kíséretében ő maga is díszítette. A királyné hatalmas partit szervezett a windsori családok gyermekeinek, s hirtelen ötlet alapján a tiszafát édességekkel, mandulával, mazsolával, gyümölcsökkel, ajándékokkal és kis viaszgyertyákkal rakta tele. Így állította a Queen’s Lodge szalon közepére. A megérkező gyerekek teljesen elbűvölten nézték a feldíszítés után viaszgyertyák által megvilágított fát.
Körbeülték és énekeltek, majd különböző ajándéktárgyakat adtak egymásnak – leggyakrabban ruhákat, ékszereket, játékokat, édességeket és dísztárgyakat. Az angol nemesség számára mindez eléggé meglepő volt, mivel még sohasem láttak hasonlót. Dr. John Watkins, a királyné egyik életrajzírója szerint (aki maga is részt vett a partin) “mindenki elégedetten tért haza”.
Ennek alapján a következő években egyre több főrangú család kezdett karácsonykor fákat állítani. Amikor Sarolta királyné 1818-ban elhunyt, a szokás már gyökeret vert a nemesség körében, s lassan tovább virágzott. Mindez azonban, csak egy szűk rétegben terjedt el.
Viktória hercegnő karácsonya
1832 december 24-én a kis Viktória hercegnő megjegyezte naplójában, hogy “Vacsora után az ebédlő közelében lévő teázóba mentünk át. Itt két hatalmas kerek asztalon két fa állt, ezeket tele aggatták égőkkel és cukordíszekkel. Az ajándékokat körülöttük helyezték el…”
“Mamától egy szép kis lila csomagot kaptam, és egy kis tasakot, mindkettőt maga készítette. Kaptam egy csodálatos opál brosstűt és egy fülbevalót, könyveket, egy lila szaténruhát. Zsófia néném egy maga varrta ruhát ajándékozott nekem, Mary néném egy pár ametiszt fülbevalót.”
A viktoriánus Anglia karácsony szokásai megszületnek
Albert herceg 1840 decemberében néhány lucfenyőt hozatott Coburgból, s ez valódi újdonságot jelentett a nemesség számára, majd pár évvel később, már a sokak által olvasott folyóiratok, mint az Illustrated London News, a Cassell’s Magazine és a The Graphic is elkezdték ábrázolni és aprólékosan leírni a királyi karácsonyfákat, így lassan a tömegeket is elérte a karácsonyi szellem, s megszokottá vált a fenyőfa is.
Mindezek mellett azonban még szükség volt valakire, aki a karácsonyi szeretet hatalmáról írt, s ezt az akkortájt legjobban elismert angol író, Charles Dickens tette meg. 1843. december 19-én megjelent Karácsonyi ének című regényével közel hozta az embereket a karácsony szellemiségéhez. A kötet hatezer példányban jelent meg, s mind el is fogyott pár nap alatt, sőt a következő egy évben még tizenegy kiadás jelent meg. Az akkoriban éppen pénzügyi nehézségekkel küzdő író, aki ötödik gyermekének születését várta, éjszakánként hatalmas (20-30 km-es) sétákat tett meg Londonban, s tulajdonképpen fejben írta meg a történetet, s amikor hajnaltájt hazaért, már csak leírta, amit kitalált.
Így tehát – Viktória, Albert, Dickens és persze Sarolta királyné a “felelősek” a karácsonyi hangulat és a karácsonyi szokások elterjesztéséért.
A viktoriánus Anglia karácsonyai szokásai
Az angolok számára egy új ünnep született, s a gazdagabb rétegek számára lehetőség volt arra, hogy az év végéhez közeledve szabadnapot vegyenek ki, s két napon keresztül a családjukkal ünnepeljenek. Ekkortájt kapta a nevét a Boxing Day (amely azóta is ilyen néven maradt, s amely 1871-től már hivatalos munkaszüneti nap is lett), amikor a szegényebb emberek kinyitották azokat a dobozokat, amelyek a gazdagoktól kapott pénzt és egyéb ajándékot rejtették, másrészt a papság Szent István napján alamizsnát osztogatott a szegényeknek. Közben az olyan új találmányok, mint a vasút, azt is lehetővé tették, hogy a messzebb dolgozókból egyre többen hazatérhessen a karácsonyi időszakra a családjukhoz. Ez az ünneplési mód, 1860 körül már általánossá vált szinte az egész országban.
A gyerekjátékokat ekkortájt kézzel készítették, ezért drágák voltak, de lassan, a gyárak megjelenésével, megindult a tömegtermelés, ezáltal a szokásos ajándékok (játék, baba, könyv, óra …) olcsóbbá váltak. Ezek már megfizethetőek voltak a középosztály gyermekeiknek is. A szegény gyerekek harisnyájában, amely 1870 körül vált népszerűvé, azonban továbbra is csak alma, narancs és néhány dió volt.
A szokások változása
1843-ban jelent meg az első karácsonyi képeslap is, Sir Henry Cole megbízott egy művészt, akinek rajzán egy embercsoport látható egy vacsoraasztal és egy karácsonyi üzenet mellett. Összesen ezer darabot jelentetett meg egy schillinges áron, s az új termék pár év alatt óriási sikert futott be.
Ekkortájt már, az általában este kilenckor kezdődött ünnepi karácsonyi vacsora része volt a csirke vagy a pulyka. Ezt azonban a legtöbb család nem engedhette meg magának. Észak-Angliában a sült marhahús volt elterjedt, Londonban és Dél-Angliában pedig a liba, a legszegényebbek viszont sokszor nyúlhúst ehettek. A királynő karácsonyi étlapja (1840-ben) marhahúst tartalmazott és természetesen egy-két sült hattyút. Olykor azonban akadt szal
onka, medve vagy vaddisznó is. A század végére már általánossá már vált a pulykahús, amelyek jórészt a norfolki farmokon nevelkedtek.
Tom Smith londoni édességgyártó 1846-ban jelentette meg díszes és színes papírcsomagolásb
an a különböző édességeket. Ezekhez még apró ajándékokat is adott – apró játékokat, s megszületett a karácsonyi keksz is.
A királyi családról 1848. december 23-án Illustrated London News-ban megjelent metszet, kicsit később megjelent a Sarah Josepha Hale által szerkesztett Godey Lady’s Book című amerikai folyóiratban is (kissé megszerkesztve, hiszen eltávolították Albert bajuszát és Viktória tiaráját), amelyre 1860-ban már 160.000 előfizető volt, így óriási hatással volt az amerikai középosztálybeli nőkre, akik közül számtalan próbálta utánozni az angol királyi családot. (az amerikai változat – Godey Lady’s Book)
Viktória családi karácsonya
Ami talán meglepő, hogy a királyi család, Albert hatására, szentestén ajándékozta meg egymást, német szokás szerint. Manapság az angoloknál 25-én reggel szokás. Viktória királynő, a férje miatt még inkább tartotta a német szokásokat, sőt, gyakran németül beszéltek a családban, hiszen mindenki megtanult németül. A herceg többször feldíszített fákat küldött a Windsor környékén lévő iskolákba és laktanyákba is. A családi fákon (mindenkinek külön karácsonyfája volt, amelyek részben a mennyezetről lógtak alá) Viktória és Albert valóban a saját kezükkel rakták fel a mézeskalácsdíszeket és gyújtották meg a viaszgyertyákat. Olykor egyéb meglepetéseket is okoztak a gyerekeknek, ahogyan Viktória királynő naplójából 1856. december 24-én kiderül.
– Albert meglepetést rendezett a gyerekeknek. Németországban egy régi mondás szerint, Szent Miklós virgáccsal jelenik meg a szemtelen gyerekeknek, a jó gyerekeknek pedig mézeskaláccsal, és ezt már Arthur is hallhatta. Ennek megfelelően Albert felöltözött Szent Miklósnak, s félelmetesnek látszott, hóval borított, hosszú, fehér szakállával és vörös orrával, óriási termetével! Megkérdezte a gyerekeket, akik kissé féltek és aggódtak: „Te jó gyerek vagy, és mézeskalácsot és almát kapsz?”.
A karácsonyi készülődés mellett számtalan családi szórakozásra is sort kerítettek, különösen Albert, aki kitűnően korcsolyázott, s így kísérte a királynőt.
A királynő azonban, Albert 1861-ben bekövetkezett halálát követően, elvesztette érdeklődését a karácsonyi ünnepek iránt. 1862 decemberében azt írta: “A karácsony, amely korábban olyan kedves boldog idő volt, olyan szomorúan érkezett el.”
Az unokák azonban lassan visszaadták az ünnep iránti szeretetét, és a karácsonyfák ismét megvilágították a királyi udvart, akárcsak Albert idején.
Queen Victoria’s Christmas Feast
