Európa divatdiktátora – Eugénia, az utolsó francia császárné

Európa divatdiktátora – Eugénia, az utolsó francia császárné – Történelmi cikkek a honlapon

Eugénia grófnő származása

III. Napóleon felesége, Maria Eugenia Ignacia Augustina Palafox de Guzmán Portocarrero y Kirkpatrick vagyis Eugenia de Montijo a spanyol királyságban, Granadában született 1826. május 5-én Teba (és Montijo) grófjának lányaként, aki Napóleon alatt a francia hadseregben szolgált tüzértisztként. Édesanyja félig skót, félig spanyol volt, anyai nagyapja pedig az Egyesült Államok malagai konzulja volt – innen ered a spanyol nyelvterületen kissé szokatlan Kirkpatrick név. Eugénia ereiben még magyar királyi ősök vére is folyt, hiszen 20. generációs leszármazottja volt V. István magyar királynak is. (Franz Xaver Winterhalter: Empress Eugénie – 1854)

Eugénia felváltva használta a Teba grófnője és a Montijo grófnője címet (lévén mindkettő volt) egészen a házasságkötéséig.

Távolban egy császári korona

1834. július 18-én a kis Eugénia, nővére és édesanyja társaságában elhagyta addigi lakóhelyét, mert Madridban kolerajárvány tört ki és az éppen zajló polgárháború is egyre erősebb lett. A házuk előtt tanúi voltak egy gyilkosságnak, amelytől megrettentek, s Párizsba mentek. Eugénia és nővére 1836-ig a Sacré Cœur-székesegyház zárdájában nevelkedett, amely igen népszerű volt a főnemesek között. A zárdában igen alapos római katolikus neveltetésben részesültek. A következő évben a Gymnase Normal, Civil et Orthosomatique-ba jártak, egy rövid ideig egy lányok internátusába jártak a Royal York Crescenten. Később egy rövid ideig Cliftonban és Bristolban tanultak angolul. Eugéniát vörös haja miatt “Sárgarépának” csúfolták, s (afféle Jules Verneként – akinek éppen ekkortájt támadt hasonló ötlete) megpróbált elszökni Indiába egy hajó fedélzetére mászva. A lányok 1837 augusztusában tértek vissza Párizsba. Az iskolai oktatás mellett Miss Cola és Miss Flowers angol nevelőnőktől is tanultak, de olyan magántanáraik is voltak, mint Prosper Mérimée és Henry Beyle.

Édesapjuk halála után, 1839 márciusában hazatértek Madridba, majd felváltva éltek Granada és Madrid között. Eugénia elég mozgalmas életet élt, minden tekintetben, hiszen eléggé önfejű volt, hogy számtalan sportágban kipróbálja magát. Egyszer majdnem megfulladt, majd kétszer öngyilkosságot kísérelt meg különböző szerelmi csalódások miatt. Tizenkét éves korában egy tenyérjóslással foglalkozó cigányasszony azt mondta királynő lesz. Tíz évvel később Brudinet apát Párizsban már a császári koronát látta a kezében.

III. Napóleon és Carmen

Juan Valera regényíró úgy jellemezte: “Ördögi lány, aki gyermeki kacérkodással üvöltözik, zakatol és végig csinálja a hatéves kisfiú minden bohóckodását, ugyanakkor e város és az udvar legdivatosabb fiatal hölgye, és olyan kevéssé rövidkedvű és olyan főnökös, tehát szereti a torna gyakorlatokat és a jó megjelenésű urak tömjénezését, végül olyan imádni valóan rossz modorú, hogy szinte-szinte biztos lehet abban, hogy leendő férje mártír lesz ennek az égi, nemes és mindenekelőtt nagyon gazdag lénynek.”

Mérimée feltehetően Eugénia édesanyjától hallott történet alapján mintázta Carmen figuráját, aki később Bizet operájában lett világhírű. Ugyanakkor sokat beszélgetett a fiatal lánnyal a romantikus szerelemről. Talán nem véletlen, hogy Mérimée 1853-ban szenátor lett és a császárnő egyik legfőbb bizalmasa és tanácsadója évi 30.000 frank fizetéssel. (Apró megjegyzés, hogy ettől kezdve Victor Hugo nem beszélt Mérimée-vel, aki addig a barátja volt.)

Eugénia és a politika

Nagyon érdekelte a politika, különösen azért, mert Eleanore Gordont, Louis Napóleon volt szeretőjét is megismerte, aki a bonapartisták irányába terelte az érdeklődését. Édesanyja komoly társadalmi életét élt, így lánya megismerkedhetett II. Izabellával és Ramón Narváez miniszterelnökkel is. Mivel anyjuk már férjhez akarta adni őket, ezért Itáliában, Franciaországban és Németországban is többször jártak, míg végül 1850-ben Párizsban telepedtek le. (Franz Xaver Winterhalter: III. Napóleon császár – 1855)

Louis Napóleon köztársasági elnökké választásának tiszteletére 1849 április 12-én egy nagy bált rendezett az Élysée-palotában. Eugénia az édesanyjával együtt megjelent s Matilda Bonaparte hercegnő révén találkozott a későbbi császárral is, akinek megtetszett a fiatal lány, s meg is környékezte. Meghívta egy vidéki kastélyba, amikor egy reggeli lovaglásból visszaérve meglátta az ablakán éppen kitekintő Eugéniát meg is környékezte. Mivel kevéssé ismerte a kastélyt, a lányt kérdezte a szobája elhelyezkedéséról. Ekkor játszódhatott le a híres jelenet, amelyben a leendő császár, akit elbűvölt Eugénia szépsége megkérdezte, hogy “Látnom kell önt. Hogyan juthatok el önhöz?”, mire a lány kissé gunyorosan azt válaszolta “A kápolnán keresztül, uram, a kápolnán keresztül.” – utalva a házasságra. Napóleon tizenegy hónapon keresztül ostromolta, de ekkor azonban még más házassági tervei voltak. Olyan feleséget keresett, aki révén a legmagasabb körökbe emelkedhetett volna, végül is egy lemondott császár unokaöccse volt.

III. Napóleon házassági tervei

Elsődleges célpontjává Adelaide von Hohenlohe-Langenburg hercegnő vált, aki Leiningeni Feodora hercegnő lánya volt, s egyben Viktória királynő unokahúga, mivel Viktória és Feodora édesanya egyaránt Viktória hercegnő volt. (Franz Xaver Winterhalter: Adelaide von Hohenlohe-Langenburg hercegnő  – 1854)

Feodora és Adelaide szerette volna a házasságot, de szerették volna Viktória királynő és férje Albert herceg támogatását is megnyerni, akik viszont nem akartak egy politikai ügybe beleavatkozni, hiszen a franciák nem túlságosan régen űzték el a királyukat, így lett köztársasági elnök Napóleon. A szülők megriadtak a királynő hallgatásától, s végül nemet mondtak Napóleonnak, így került szóba Eugénia hercegnő.

Napóleon, aki majdnem két évtizeddel idősebb volt, mint leendő felesége, korábban már kérte a lányt, hogy legyen a szeretője Adelaide mellett, de Eugénia ezt érhető okokból elutasította, most visszatért hozzá.

Eugénia a francia császárné

Napóleon végül 1852. december 2-án császár lett (a franciák nosztalgiája a “nagy” Napóleon után sokat segítette – bár Victor Hugo megjegyzése nyomán őt “kis Napóleonnak” nevezték) és pár nappal később megkérte Eugénia kezét, amelyet 1853. január 22-én egy trónbeszédében be is jelentett: “Olyan nőt választottam, akit szeretek és tisztelek, nem pedig azt, akit nem is ismerek, és akivel a szövetség az előnyök mellett áldozatokkal is járna.“

Ez tulajdonképpen a menyasszony lenézése volt, amelyet a The Times kellő szarkazmussal kommentált is – ezek szerint a királyi vérből (is) származó, rendkívül művelt és intelligens Eugénia alig felelt meg Napóleon ízlésének.

A házasságkötés egy héttel később volt, 1853. január 29-én tartották a polgári szertartást a Tuileriákon, majd 30-én a Notre Dame-ban a grandiózus egyházi szertartás volt. A rózsaszín szatén ruhás polgári szertartás este nyolckor volt, az egyházi pedig másnap reggel.

Szinte azonnal belopta magát az emberek szívébe, amikor a többezer párizsi polgár felé fordulva kissé meghajolt a császári diadémmal a fején, amire a franciák hangos éljenzéssel válaszoltak. Ezt tetézte azzal, hogy hatszázezer frankot felajánlott fel jótékonysági célra, s alapított a szegény lányok számára egy menedékotthont.

Eugénia császárné gyermekvállalása

Eugénia (Viktória királynőhöz hasonlóan) nagyon félt a gyermekvállalástól, s az első vetélése után, amely néhány hónappal a házasságkötése után következett be, nagyon nehezen szánta el magát egy újabb terhességre, s ráadásul újra elvetélt. A császár (talán valóban szerette) várt egy ideig, de Eugénia nem nagyon engedte a közelébe. A császár pár hónappal később visszatért szeretőihez, egyrészt mert Eugénia nagyon visszautasító volt vele, másrészt pedig életcélja volt a minél több nő meghódítása.

A gyerekvállalás nehézségeit mutatja, hogy a gyermekvállalástól (Sarolta walesi hercegnő halála miatt) kifejezetten félő mégis kilenc gyermeket megszülő Viktória királynő is tanácsot adott neki “Nézd Eugenia, miért nem használsz bizonyos testhelyzeteket, amelyek jól jönnek a későbbi terhességed során … miért nem teszed a párnákat az hátad alsó részére, és talán szerencséd lesz!” – elképzelhető, hogy milyen közvetlen viszony volt a két nő között, ha ezeket is megbeszélték 🙂

Ez a módszer talán segített, mert három évvel később, hosszú és fájdalmas vajúdás után, megszületett egyetlen gyermekük. A császárnő úgy gondolta, megtette a kötelességét, s talán sohasem engedte III. Napóleont a hálószóbája közelébe.

A trónörökös

A császár mégis nagyon örült, s trónra lépése évfordulóján 1856. december 2-án amnesztiát hirdetett számtalan üldözött számára. A párizsi nép örömét mutatja, hogy hatszázezer fő (minden második párizsi) készített ajándékot a császárnőnek, valamint a fiú születését követő nap reggelén száz díszlövés jelezte az ifjú herceg érkezését. A császár úgy döntött, hogy minden törvényes (házasságon belül született) újszülöttnek ő maga lesz a keresztapja a fia születésnapján – ez közel háromezer gyermek volt.

A kisfiú nemcsak a császár és Franciaország fia volt, hanem az egyház fia és a pápa keresztfia is, hiszen éppen virágvasárnap született, s bölcsője fölött a Szenatya áldása lógott. (Londres: A trónörökös herceg – 1878)

(1856. március 16-án tehát megszületett egyetlen gyermekük Napóleon Eugène Louis Jean Joseph Bonaparte császári herceg volt, aki azonban alig huszonhárom évesen Viktória királynő legkisebb lányának jegyeseként elesett önkéntes brit tüzértisztként egy zulukkal vívott összecsapásban.)

Eugénia a tanácsadó császárné

A császár hamar rájött, hogy milyen jó üzletet csinált, mert (a szexuális életük hiányosságai mellett) Eugénia nagyon okos és nagyon átgondolt tanácsokat adott neki a legbonyolultabb ügyekben is, ráadásul szépsége és eleganciája, visszafogott stílusa nagy mértékben hozzájárult a császárság fényének emeléséhez. Szépsége legendás volt, még Ferenc József osztrák császár is elragadóan nyilatkozott róla, holott az ő felesége, Erzsébet császárnő (Sisi) volt a korszak másik meghatározó szépsége.

Eugénia igazi divatdiktáror volt, akit szinte egész Európa követett, s intelligenciájával szinte mindenhol barátokat és szövetségeseket szerzett. Az ő udvarából indult hódító útjára az abroncsos szoknya, s az ő mintájára kezdett kimenni a divatból egy évtizeddel később. Neki köszönhető a legendás divattervező, Charles Frederic Worth,karrierjének felívelődése és Louis Vutton divatossá válása is. (Eugenia császárnő)

Nagyon érdeklődött a kivégzett Marie Antoinette királyné iránt és újra divatba hozta a neoklasszicista bútorokat és egyéb berendezési tárgyakat – az empire stílust. Ugyanakkor sokszor rettegett, hogy a kivégzett királyné sorsára jut. A későbbi események azt mutatták, hogy talán nem is minden ok nélkül.

Eugénia császárné közéleti szerepe

Komoly közéleti tevékenységet folytatott, számtalan esetben képviselte férjét, Egyiptomba utazott, hogy megnyissa a Szuezi-csatornát (amelynek egyik fő támogatója volt, s közben a pletykák szerint romantikus kapcsolatba került Ferdinand Lessepssel, akivel egyébként unokatestvérek voltak). Támogatta a kultúrát, a művészeteket és számtalan árvaházat, menedékházat és kórházat alapított a szegények számára. Támogatta Pasteur kutatásait és támogatta a női egyenjogúságot. Nyomást gyakorolt az Oktatási Minisztériumra, hogy adja át az első érettségi oklevelet egy nőnek (Julie-Victoire Daubié), s próbálta rávenni a Francia Akadémiát, hogy válassza tagjai közé George Sand írónőt. Sikertelenül, ugyanakkor az ő közbenjárására iratkozhatott be az orvosi egyetemre az első nő (Madeleine Brès) és kapta meg a Becsületrendet az első nő (Rosa Bonheur). (Mindezek alapján jól látható milyen álszent volt III. Napóleon válasza Gustave Flourens-nek, hogy nincs kompetenciája az Oktatási Minisztérium felett.)  (Franz Xaver Winterhalter: Miksa mexikói császár – 1864)

Napóleon sokra becsülte véleményét és távollétében három alkalommal is régenssé hatalommal ruházta fel (1859, 1865, 1870), s 1860-ban férjével Algírba látogathatott. Sokan őt (is) hibáztatták férje világhódító tervei miatt, s őt hibáztatták (talán nem ok nélkül) Miksa mexikói császár kivégzéséért, valamint Sarolta császárné megőrüléséért. Való igaz, biztosan támogatta férjét ezekben az ügyekben, de a császár is minél nagyobb birodalmat akart az uralma alá hajtani.Ebben leginkább Eugénia nógatta, így közvetve ő okozta a császárság bukását is

A francia-porosz háború

A francia-porosz háború kitörésekor Eugénia régensként Párizsban maradt, míg férje a fronton harcolt. Az első vereségek híre 1870. augusztus 7-én érkezett Párizsba, amelyet hihetetlenkedve és megdöbbenve hallottak a franciák. Többen miniszter lemondott, s a császár vissza akart térni Párizsba, de Eugénia távírón azt válaszolt neki – “Ne gondoljon a visszatérésre, hacsak nem akar szörnyű forradalmat felszabadítani. Azt fogják mondani, hogy dezertált a hadseregből, hogy elmeneküljön a veszély elől.”

A császárnő próbálta a helyzetet menteni, próbált erőt mutatni és különböző intézkedéseket hozott férje helyett, s utolsó hivatalos dokumentumaként, ekkor írta alá Lesseps kérésére egy fiatal francia író Jules Gabriel Verne, Becsületrenddel való kitüntetését, annak legújabb regénye (Húszezer mérföld a tenger alatt) megjelenése alkalmából.

Szeptember 3-án megérkezett Párizsba a kapituláció híre is, s Eugénia nagyon dühös volt a férjére. A tömeg megtámadta a palotát, s a császárné nem akart a tömegbe lövetni, így egy amerikai fogorvos, Thomas W. Evans segítségével elmenekült Deauville-be, ahonnan szeptember 7-én egy brit tisztségviselő jachtja Angliába vitte. Az út szinte regénybe illő volt, hiszen 12 óra alatt tették meg az utat a viharos tengeren egy 15 méteres jachton.

A császár eközben fogságban volt a Wilhelmshöhe-kastélyban. Eugénia inkognitóban Németországba utazott, hogy láthassa férjét, aki egészen 1871. március 19-ig volt fogságban. Végül elengedték és Eugénia barátnője, Viktória királynője biztosított nekik menedéket.

A császár és császárné száműzetésben

Angliába érkezve a Christie aukciós ház segítségével 1872. június 24-én egy nagy árverést szervezett. Nem írta ugyan le a nevét, de mindenki tudta, hogy kinek az ékszerei kerülnek árverésre. A 123 tétel (diadám, nyaklánc, karkötő, gyöngysor …) összesen 1,125,000 frank bevételt eredményezett. Az ékszerek nagyobb részét Charles Lewis Tiffany amerikai ékszerész vásárolta meg, aki később amerikai hölgyeknek adta el.

A császárság bukása után is kitartott férje mellett, s Viktória királynő kegyeként a kenti Chislehurstben találtak menedéket. A császár halála után 1885-ben a hampshire-i Farnborough-ba költözött. Később vett egy villát a francia Riviérán (Cap Martinben). Egészségügyi állapota romlani kezdett s egy időt a királyi rezidencián, az Osborne House-ban is töltött a Wight-szigeten. (Viktória királynő)

Viktória királynővel mindig jó kapcsolatot tartott fenn. Talán nem véletlen, hogy ő lett a keresztanyja Viktória legkisebb lányának Beatrice hercegnőnek (aki majdnem Eugénia menye lett) az 1887-ben született kislányának, Viktória Eugénia battenbergi hercegnőnek. Ő később (milyen a sors) spanyol királyné lett, s az ő tiszteletére nevezte 1990-ben Eugéniának második kislányát András yorki herceg.

Az első világháborút lezáró békekötés után 92 évesen, rezignáltan jelentette ki, hogy “ez nem béke, hanem a következő háború magvainak elvetése”.

Hosszú életet élt, s bár az utolsó évtizedeiben nyilvános fellépése kevés volt, Viktória királynő udvarába gyakorta ellátogatott. 1920 július 11-én hunyt el egy spanyolországi látogatás során és halála után Farnborough-ban temették el férje és fia mellé a Szent Mihálynak szentelt Császári Kriptában.

 DJP