DJP-blog

Egy walesi hercegnő boldog, de rövid házassága

Sarolta walesi hercegnő boldog, de rövid házassága

A hercegnő gyermekkora

A leghosszabb ideig uralkodó brit király, III. György az utolsó éveiben már nem igazán volt uralkodásra képes, így fia, a későbbi IV. György (lent) látta el mellette a régensi feladatokat.

Mindez komoly feszültséget okozott, hiszen Wales hercege rendkívül költséges életet élt, s hatalmas adósságba verte magát, amelyet a brit kormány fogcsikorgatva ugyan, de jórészt kifizetett. Ezzel az élettel az is párosult, hogy még fiatal korában morganatikus házasságot kötött egy színésznővel, a tőle idősebb Maria Fitzherberttel, s két gyermekük is született.

Ezt persze a brit kormány és a király (ha éppen mentálisan megfelelő állapotban volt) nem fogadta el, hiszen a leendő királynak törvényes örökösre volt szüksége, így megszervezték számára az esküvőt Caroline brunswicki hercegnővel.

A walesi herceg az adósságainak a kifizetése fejében feleségül vette a hercegnőt, de a kettőjük közötti intim kapcsolat csak arra az időszakra korlátozódott, amíg a hercegnő teherbe nem esett.

Hamarosan megszületett Sarolta, a brit trón várományosa, így a walesi herceg úgy gondolta, hogy “megtette amit a haza megkövetelt”.

Sarolta hercegnő magányosan, család nélkül nőtt fel, a szülei szinte alig foglalkoztak vele, a nevelőnők jelentették számára “az igazi családot“. Talán nem véletlen, hogy Sarolta makacs, önfejű, engedetlen és szelidíthetetlen volt, ugyanakkor elbűvölő is tudott lenni.

Tizenkét évesen ismerte meg Mercer Elphinstone-t (a fenti képen jobbra), Lord Keith admirális hasonló korú lányát, akivel aztán elválaszthatatlanok lettek. Nagyon vágyott arra, hogy kikerüljön az apja irányítása alól, aki ugyan nem volt vele, de valódi aranykalitkába zárta, hiszen teljesen elszigetelte a társasági élettől.

Sarolta udvarlói

Persze férjhez akarták adni, s persze olyan jelöltekhez, akiket ő nem akart. A korától érettebbnek látszó hercegnőnek számos udvarlója volt, s az is lehetséges, hogy még Lord Byronnal is volt egy (igaz plátói) kapcsolata. Az apja mindenáron a holland trónörököshöz akarta férjhez adni, amely hoszú ideig úgy tűnt sikerül is, de végül Sarolta felbontotta az eljegyzést.

Aztán egy alkalommal, amikor az apja tudta nélkül akart egy szállodából távozni, egy fiatal ‘orosz’ tiszt segítségét kérték, akinek aztán be is mutatták a hercegnőt. Sarolta hercegnő ekkor találkozott először Lipót herceggel, s nagyon leszidta, hogy nem árulta el azonnal, hogy herceg. (a fenti képen)

A fiatal lány egyre többször gondolt a jó kiállású cári tisztre, Lipót szász–coburg–saalfeldi hercegre, s végül rávette apját, hogy fogadja. Lipót szinte lenyűgözte a walesi herceget egy 1816 február 26-i vacsorán, s pár héttel később, március 14-én bejelentették a fiatal pár esküvőjét.

A brit közvélemény rendkívül boldog volt, hogy szeretett hercegnőjük férjhez megy, s biztosnak tűnik a monarchia jövője.

A királyi esküvő

Az esküvőre 1816. május 2-án került sor, a londoni Carlton House-ban, amikor is este 21 órakor ott állt Sarolta egy gyönyörű fehér és ezüst színű kagylókkal és csokrokkal díszített, kissé áttetsző ezüst laméval hímzett selyem szaténból készült ruhában, amelyet egy londoni varrónő, Mrs Triaud készített a számára. A boldog menyasszony gyémánt nyaklánccal, fülbevalóval és karkötővel felékszerezve és gyémántokkal a hajában állt az oltár előtt. A vőlegény brit tábornoki ruhában volt, amelyet először viselt, s amely bizonyosan furcsa volt számára a cári egyenruha után. Az örömapa, a régensherceg pedig brit tábornagyi ruhában volt.

Az esküvő egyetlen különleges eseménye a menyasszonyhoz fűződik, aki halk, de jól hallható kuncogással hallgatta, hogy az elszegényedett Lipót megígéri neki, hogy minden földi javát megosztja vele. Persze ez nem rosszindulat volt, hanem Sarolta féktelen természete mutatkozott meg, amikor a 10.000 fontot érő ruhájában hallgatta ezt az ígéretet. (Persze két évtizeddel később Viktória királynő is hasonlóan járt Albert herceggel.)

A szertartáson jelentős számú vendégsereg volt, a menyasszony nagynénje és nagybátyjai (III. Györgynek összesen 15 gyermeke született, bár akkor már csak 12 élt), de politikusok, államférfiak és királyi vendégek is.

Két olyan hiányzó volt, akit bizonyosan észrevett az ifjú feleség, hiszen édesanyja nem tért vissza Angliába az esküvőre, a nagyapjának (a királynak) pedig éppen újabb őrültségi rohama volt.

Az esküvő napján azonban hatalmas tömegek özönlötték el Londont

Az ifjú pár York hercegének a surrey-i rezidenciáján, az Oatlands Palace-ban töltötte a nászútját, amely kevéssé tetszett nekik, mert mindenhol érezték a herceg kutyáinak a szagát. Ennek ellenére a hercegnő azt írta a barátnőjének, hogy Lipót “a tökéletes szerető“.

Sarolta halála

Két nappal későbbb meglátogatta őket a walesi herceg is, aki kifejezetten jó hangulatban volt, majd az ifjú pár visszatért Londonba a társasági szezonra. Mindenhol nagy szeretettel, ovációval és nagy tapssal fogadták őket, a színházi társulat pedig a “God Save the King” című dallal.

Nagy riadalmat keltett, amikor néhány hónap múlva Sarolta a színházban rosszul lett, de kissé megnyugodtak, amikor kiderült, hogy nem beteg, csak elvetélt. Amikor pedig újra teherbe esett, egy egész ország várta a nagy napot.

Mindezek miatt keltett nagy megdöbbenést, amikor a csecsemő halva született, sőt a hercegnő is belehalt a szülésbe. Az új trónörökös ‘keresése’ szinte azonnal megkezdődött – aztán megszületett Alexandrina Viktória, vagyis Viktória királynőForrások

Ha tetszett a poszt – oszd meg!

 Források – djp

Kapcsolódó posztok

Exit mobile version