Viktória és Albert házasságkötése – Az előzmények
A házasság ötlete
Egy angol uralkodó esküvője mindig kiemelt esemény, különösen ha királynőről van szó, s kiváltképpen, ha a Brit Birodalom aranykorának uralkodója, Viktória királynő megy férjhez. (Hayter: Viktoria királynő és Albert herceg esküvője)
Persze ez korántsem volt új ötlet, hiszen még alig voltak néhány hónaposak, amikor Viktória és Albert közös nagymamája (hiszen unokatestvérek voltak) azt írta Viktória kenti hercegnének, hogy el lehet gondolkodni a kis Drina (Viktória kislánykori beceneve) és Alberrinchen házasságán, ahogyan az abban a korban divatban volt, hiszen pár évtizeddel később pl. Ferenc József és Erzsébet is unokatestvérek voltak, azután ezen gondolatát egy 1821-ben írt levelében is megemlítette, de különösebb következmény nélkül.
Ahogyan múlt az idő, a kis hercegnő esedékes házassága IV. Vilmos figyelmét is felkeltette, aki a holland király kisebbik fiát nézte ki, aki el is ment Angliába, de különösebb eredmény nélkül távozott.
Így lett Viktória tizenhét éves, amikor Lipót belga király, mindkettőjük nagybácsija, elintézte, hogy a fiatalok találkozzanak. Persze ezt gondos előkészületek előzték meg, hiszen előbb elküldte Stockmarkot, hogy alaposan ismerje meg Albertet. Amikor a báró kedvező véleményt adott a fiatal hercegről, azonnal javasolta a kenti hercegnének a meghívását. (Nicaise de Keyser: I. Lipót belga király – 1856)
A fiatal pár találkozása
Albert és bátyja összesen egy hónapot töltöttek a Kensington-palotába, így a fiatalok alaposan megismerték egymást. Mivel Viktória kedvezően nyilatkozott Albertről Lipótnak, így a mesterterv tovább folytatódhatott.
Viktória trónra lépésekor Albert azt írta a fiatal királynőnek “Most te vagy Európa leghatalmasabb országának királynője” – s nem igazán reménykedett a házasságkötésben.
Ezt követően Lipót írt Viktóriának, aki azt válaszolta, hogy pár évig nem szándékozik férjhez menni. Számos fiatal herceg látogatta meg, sokszor egyértelmű házassági szándékkal, de Viktóriát ez nem különösebben érdekelte, pedig porosz herceg, a francia király fia és egy orosz cárevics is szóba került, ahogyan a holland herceg is.
Ekkor következett be a Hastings-botrány, amely alaposan megtépázta a királynő támogatottságát, s szeretett volna az anyja felügyeletétől is valamelyest megszabadulni. 1839. május 3-án hirtelen megjelent Sándor nagyherceg, akivel 11-én meglátogatták az operát, s nagyherceg folyamatosan közeledett Viktóriához, amikor a cár hirtelen hazarendelte, így május 28-án elhagyta Londont.
Viktóriát kétségek gyötörték, így levelet írt Lipótnak, amelyben Albertről és terveiről érdeklődött, valamint újra kifejtette, hogy 2-3 évig nem tervez esküvőt – talán Sándor cárevics jelenléte zavarta meg érzéseit.
A fiúkérés
Heteken keresztül vívódott – jórészt magában, mit tegyen, s augusztus 26-án már azt írta Lipótnak, hogy teljesen elveszettnek érzi magát. Ekkor már magányosnak érezte magát, ezért amikor Lipót egy 1839 szeptember 25-i látogatásán, amikor felmerült Albert újabb látogatása, elfogadta a javaslatot. Teljes mértékben megbízott Lipótban, hiszen eddigi életében még sohasem csalódott benne, s tudta, hogy sokan tisztelik és becsülik. (Franz Xaver Winterhalter : Albert herceg – 1842)
Azt szerette volna, ha Albert már 30-án megérkezik, s legalább néhány napig marad, hogy jobban megismerhessék egymást. Albert kissé idegenkedett a “meghívótól” és félt a találkozástól, ezért habozott, majd október 1-én írt Viktóriának, hogy 6-a előtt nem indulhat el. Albert és bátyja végül október 10-én érkezett Windsorba, ahol a királynő éppen tartózkodott, s ahová magukkal hozták Lipót levelét is, amelyben méltatja őket. Viktória maga fogadta őket este fél nyolckor, majd a vacsora után a szalonban Lord Melbourne azt mondta neki, hogy erős hasonlóságot tapasztal közte és Albert között, s ezzel el is volt döntve a dolog – hiszen a számára két legfontosabb tanácsadó, Lipót nagybácsi és a drága Lord M. is támogatta a házasság ötletét Albert és közötte. De mégsem akart elhamarkodottan dönteni, kicsit kivárt.
A következő négy napban Viktória folyamatosan figyelte vendégeit, s gondolkodott, hogyan történjen a “fiúkérés”. A következő nap estéjén egy közös tánc végeztével Viktória megajándékozta Albertet egy szál virággal a virágcsokrából, de ő nem a gomblyukába tűzte, hanem felhasította egyenruháját, hogy „a virágot a szívére helyezhesse”. Viktóriának ez nagyon romantikus gesztus volt, s másnap megkérdezte Albertet, hogyan tetszik neki Anglia, amelyre ő azt felelte “nagyon”. Másnap újra megkérdezte, amelyre Albert azt felelte “túlságosan is“. A harmadik napon Viktória azt kérdezte tőle kissé elpirulva és lesütött szemmel, hogy szeretne-e Angliába élni, amelyre szintén azt mondta Albert, hogy “nagyon”, Viktória pedig úgy felelt, hogy “rajtad múlik, hogy az otthonod lesz-e“. (Viktória és Albert)
A döntés közlése
A királynő a válaszoktól megnyugodva 14-én közölte Lord Melbourne-nel, hogy döntött a házasság kérdésében. Másnap, egy keddi napon, mikor Albert délben hazaért a kora hajnali vadászatról, fél óra múlva magához kérette, s egy pár perces “bemelegítő” beszélgetés után közölte szándékait Alberttal, aki egy királynőt nem kérhetett feleségül a szokásjog miatt. Viktória egyáltalán nem örült ennek az eseménynek (hogy neki kellett a kérdést feltennie), de nem tehetett mást – “Nagyon idegesítő volt” – mondta Gloucester hercegnének, az egyik nagynénjének. Így aztán a három-négy év helyett másfél év lett a szabadsága.
Mindketten nagyon boldogok voltak, hiszen ízlésük és gondolkodásmódjuk nagyon sok tekintetben hasonló volt. Mindketten szerették a művészeteket, különösen a zenét, s az elkövetkező két évtizedben számtalan alkalommal zenéltek együtt, sokszor németül énekelve. Albertnek kifinomult zenei ízlése és nagyon jó hangja volt, ráadásul kitűnően zongorázott. Ügyesen és szívesen rajzoltak is, ahogyan a fennmaradt ceruzarajzok ezt jól bizonyítják.
Az előzmények ismerete
Mindketten csonka családban nőttek fel, hiszen Viktória édesapja elhunyt, amikor pár hónapos volt, míg Albert édesanyja, még a férfi kiskorában elhagyta a hercegi udvart – így mindketten igyekeztek saját házasságukban megadni mindazt gyermekeiknek, amelyet ők nem kaptak, nem kaphattak meg.
Lipót, gondos nagybácsiként igyekezett az utat megkönnyíteni, így anélkül, hogy tudott volna arról Viktória hogyan döntött, levelet írt a dowager királynénak a fiatalokkal kapcsolatban: “Albert nagyon kedves társ. A modora annyira csendes és harmonikus, hogy az ember szereti, ha a maga közelében van. Mindig így találtam rá, amikor Velem volt, és azt hiszem, az utazásai még tovább javíttatták. Tele van tehetséggel és szórakozással, és okosan tervez … Bízom benne, hogy Albert képes lehet tövis nélküli rózsákat rakni jó Viktóriánk életútjába. Képes erre!“
Lipót terve tökéletesen sikerült…
Az első nyilvános megjelenésük Windsorban volt, november 1-én egy katonai szemlén. Két hét múlva (november 14-én) Albert visszatért Coburgba, a királynő pedig másnap bejelentette szándékát a családtagjainak. Sir Robert Peel, aki látta a dowager királynénak írt levelét, úgy fogalmazott, hogy a királynő “úgy tele van szeretettel, mint Júlia“.
Viktória nagyon érezte Albert hiányát, így a zenéhez menekült, azokat a darabokat játszotta, amelyeket együtt is játszottak, énekeltek. November 20-án Windsorból visszatért a Buckingham-palotába és összehívta a Tanácsot egy rendkívüli tanácskozásra. (John Partridge: William Lamb – 1844)
A házasság terve a Titkos Tanács előtt
A tanács tagjai közül szinte mindenki megjelent november 23-án a palotában, s délután kettőkor a királynő kissé izgatottan megjelent előttük. Hirtelen azt sem tudta ki van ott és ki nincs, egyedül Lord Melbourne-t kereste a szemével, aki kissé távolabb állt tőle, de láthatóan könnyes szemmel kedvesen rámosolygott. Ettől Viktória kissé megnyugodott és néhány bevezető mondat után közölte a tényt, amiért összehívta a tanácsot. Amikor a királynő felolvasta nyilatkozatát a házasságkötés tényéről, kissé remegő kézzel, csillogó szemekkel, ragyogó tekintettel és kis pírral az arcán nézett a Tanács tagjaira.
Nagyon megörült, amikor túlesett rajta és amikor a Titkos Tanács nevében Lord Lansdowne arra kérte, hogy tegyék nyilvánossá a közleményt, érezte, hogy ez már visszavonhatatlan és az engedély után elhagyta a helyiséget. Az egész örökkévalóságnak tűnt, pedig alig volt összesen három perc. Cambridge hercege követte a királynőt és sok boldogságot kívánt neki.
A toryk között azonban nem aratott osztatlan sikert a bejelentés, lévén a herceg evangélikus volt ugyan, de több rokona felesége katolikus volt, említve itt Lipót belga királyt, akinek második felesége Lajos Fülöp francia király lánya volt és Ferdinánd herceget, aki felesége a portugál királynő lett. Mindez természetesen álságos volt, hiszen az ellenzők között is számtalan katolikus feleséggel rendelkező főnemes volt.
A következő problémakör a herceg jogkörét és juttatásait illette, amelyben Lord Melbourne azt a véleményt képviselte, hogy Albert jogainak meg kell egyezni György dán herceg jogaival, aki Anna királynő férje volt.
A Parlament és a házasság
Viktória 1840 január 27-én jelentette be hivatalosan a Parlamentben házassági szándékát, s kérte ehhez a támogatásukat “Alázatosan kérem” – mondta. A parlamenti ülést személyesen nyitotta meg, s miközben a Parlament épülete felé haladt, sok ünneplő emberrel találkozott, a nép nagyon várta a házasságkötést. Viktória királynő Albert herceg honosítását kérte és megfelelő rangot, elsőbbséget és évjáradékot.
Lord Melbourne évi 50.000 fontnyi évjáradékot javasolt a hercegnek, amely összeget mind a tory, mind a whig oldalon vitatták – kevesebbet szerettek volna adni. A helyzet azért volt kissé kínos, mert ugyanezt az összeget kapta a már említett György herceg, valamint II. György, III. György és IV. Vilmos házastársai is, vagyis ez volt a “megszokott”, sőt ennyit kapott Lipót is, amikor a tragikusan elhunyt Sarolta walesi hercegnő férje lett.
Lord Melbourne javaslatát elvették, de azt a radikális javaslatot is, amely 21.000 fontot ajánlott. Végül a toryk következő javaslata győzött, amely 30.000 fontról szólt, ezt összesen 104-es többséggel megszavazták.
A vita közben számtalan komoly összetűzés volt, olykor személyeskedéssel tűzdelve, s Lord John Russell szerint ez az összeg sértéssel ér fel a királynő számára – s valóban így is volt.
Sir Robert Peel ezt tagadta, de újabb arculcsapás következett, amikor a toryk azt javasolták, hogy a királynő halála esetén a herceg veszítse el az évjáradékot – utalva Sarolta hercegnő korai halálának következményeire, amikor évekig fizették Albertnek az évjáradékot, később ezt finomítva, csak akkor ha katolikussal házasodik vagy nem tartózkodik évi hat hónapot Angliában. Ezt már Peel is sokalta, így elutasította a szavazást is erről a témáról.
A juttatások ügye
A királynő nagyon dühös volt a Parlament döntései miatt, s azt írta „Szegény drága Albert, milyen kegyetlenül használják ki a legkedvesebb Angyalt! Önök, toryk, megbüntetésre kerülnek. Bosszú! Bosszú!“
A házasság előzményei
A herceg már úton volt Angliába, amikor meghallotta, hogy juttattásait lefaragták és az elsőbbséget nem biztosítják számára – ebből arra következtetett, hogy a házasság nem túl népszerű Angliában. Ebben talán volt egy kis igazság, de a köznép Albertről nem sokat tudott, azon kívül, hogy német herceg. De mivel az uralkodóházuk német eredetű volt, s a szeretett Sarolta walesi hercegnő férje is német volt, ez nem rendítette meg őket különösebben – az már annál inkább, hogy Albert egy szegény hercegség hercege – jobbat szerettek volna Anglia királynőjének.
Albert február 7-én érkezett Angliába és 8-án érkezett Londonba, de ezek a félelmei elszálltak, mert Doverben és Londonban is hatalmas tömeg fogadta, láthatólag lelkesen. Amint megérkezett a Buckingham-palotába, letette az állampolgári esküt a lordkancellár előtt.
Korábban Albert azt kérte Viktóriától, hogy csak makulátlan jellemű családokból válasszon koszorúslányt, amely felbolygatta volna a nemességet, ezért a királynő így válaszolt: “Mindig azt gondolom, hogy mindig engedékenynek kell lennie más emberek iránt, mint ahogy mindig is gondolom, ha nem lettünk volna jól felnevelve és gondozva, akkor tévútra is kerülhettünk volna.” Vagyis a koszorúslányok nem tehetnek családjaik tetteiről.
A nagy nap
A királynő február 10-én kelt bejegyzése alapján nagyon várta a nagy napot
Már kora reggel írt Albertnek egy levelet:
“Kedvesem, hogy vagy ma és jól aludtál? Nagyon jól pihentem, és nagyon jól érzem magam […] Milyen időjárás! Hiszem, hogy az eső megszűnik. Küldj egy szót, amikor te, a legkedvesebben szeretett vőlegényem készen állsz. Az örökké hűséges, Victoria R. ”
S grafománként ezt folytatta a naplójában
“Utoljára aludtam egyedül. Negyed kilenckor ébredtem és fél kilenckor megreggeliztem. A mama korán jött és Nosegay narancsvirágot hozott. Legkedvesebb Lehzen adott egy nekem egy kis gyűrűt. Naplót írtam, majd Lord Melbourne kedvéért megcsinálták a hajamat és feltették a narancsvirág koszorút. Ekkor láttam utoljára egyedül drága Albertemet, amint vőlegénynek öltözött. Legkedvesebb Albertem korábban indult, én 12.12-kor indultam. Fehér szatén ruhát viseltem, Honiton csipkével díszítve, mély kivágással. A török gyémánt nyakláncomat és fülbevalómat viseltem, valamint Angyalom gyönyörű zafír brossát.” (Franz Xaver Winterhalter: Viktória királynő – 1847)
