A második augsburgi csata – a vereség
Az előzmények
Bő fél évszázaddal a honfoglalás után, s szűk fél évszázaddal a királyság megalapítása előtt, egy komoly csata zajlott Augsburg közelében a magyarok és németek között. A csata jelentőségét jelzi, hogy a németek azóta is a legjelentősebb ütközetek között tartják nyilván, Ottó számára pedig a legfontosabb volt az uralkodása alatt.
Az előző évtizedekben az ilyen összecsapásokban jórészt a magyarok győztek, sőt már Augsburg mellett is, szűk fél évszázaddal korábban. Most azonban másképpen alakult az élet. Ekkortájt Európa népei úgy imádkoztak, hogy “Mentsd meg Uram a magyarok nyilaitól (Sagittis Hungarorum Libera, Domine!), mert a magyarok elképesztő hatékonysággal támadtak.
Húsz évvel korábban ugyan egyszer már elvesztettek egy csatát Merseburg közelében 933. március 15-én, ahol Madarász Henrik volt az ellenfél, a keménykezű német király.
Henrik azonban három évvel később meghalt, s utódja a nagy reményű, de még kissé tapasztalatlan Ottó lett a király. Ottó persze már ekkor igyekezett kiérdemelni a később megkapott Nagy jelzőt. A diplomáciában is jeleskedett, így feleségül vette Nagy Alfréd fiának, I. Edvárd wessexi királynak a lányát.
955 tavaszán magyar küldöttség érkezett Ottóhoz, akiknek az elsődleges (de titkos) célja az lehetett, hogy kipuhatolják az előző évek belső harcai mennyire gyengítették meg az országot. Az eredmény felemás lehetett, de amikor a küldöttek távoztak, hamarosan megjelentek a magyar seregek. 955-ben a magyarok elsősorban Bajorországban portyáztak. Július közepén léptek be Bajorországba, majd pár hét múlva Augsburg alatt egyesültek, hogy a várat megostromolják.
Augsburg ostroma
Előbb rohamokkal és lerohanásokkal próbálták a várost bevenni, de nem sikerült, ezután augusztus 8-án tömeges támadással próbáltak a városba bejutni. A várostrom ellenkezett a magyar szokásokkal, s nem is volt benne nagy sikerük, hiszen a nem túl erős augsburgi várat sem sikerült elfoglalni, igaz a keleti kaput Ulrich püspök személyesen védte, aki már harminc évvel korábban is sikeresen védekezett a magyarok ellen.
Másnap a püspök apácákat vonultatott végig a városon, hogy imádkozzanak, de a magyarok újra ostromra gyűltek. Éjszaka minden oldalról ostromgyűrűbe fogták a várost és felállították az ostromgépeket is.
Ekkor az egyik, korábban Ottó ellen lázadó katona jelezte nekik, hogy egy frank hadsereg közeledik. Ottó egy jelentős sereggel tartott a város felé, így az ostrom helyett a csatára kezdtek el felkészülni. Ottó seregében bajor, frank, szász és cseh katonák is voltak, s a király meg akarta lepni a magyarokat. A magyarok azonban, amikor hallották a közeledtét, átkeltek a Lech-folyón és a németek hátába kerültek.
Az augsburgi csata
A csata, 955. augusztus 10-én, Szent Lőrinc emléknapján volt (legalábbis akkor kezdődött), amely egy reggeli viharral indult, s csak délben kezdődött el maga a csata.
A magyarok gyorsan lerohanták a hátvédet alkotó cseheket és elrabolták a málháikat. Ennek hallatán Ottó rájött, hogy a meglepetés kútba esett, s a vejét, Vörös Konrád herceget küldte a magyarok ellen egy erős lovas csapattal együtt. A gyors reagálás miatt kézitusa alakult ki, amely a nehézfegyverzetű lovagoknak kedvezett. Ráadásul a nagy meleg és a reggeli eső miatt a magyar íjak sem voltak megfelelő állapotban, így a nyílzápor sem fenyegette a németeket.
A közelharcban azonban ádáz küzdelem folyt, s a németek is súlyos veszteségeket szenvedtek el, maga Konrád herceg is elesett, de a magyarok számára szokatlan harcmodor végül az egyesült sereg győzelmét hozta.
Amikor nyilvánvalóvá vált a vereség, a magyarok hátrahagyták a zsákmányt és elmenekültek. A nagy esőzések miatt azonban a folyók megáradtak, így nem lehetett rajtuk könnyen átkelni. A magyarok így szétszóródtak, de ezzel nagyobb esélyt adtak az őket támadóknak, akik lesben állva várták őket. Még két napon keresztül folyt a hajsza a magyarok ellen.
A veszteség nem volt hatalmas, hiszen a sereg nagyobb része hazatért, de az újabb kudarc megingatta az újabb zsákmányszerző körút esélyét.
A következmények
A veszteségeket jelentősen megnövelte, hogy több vezér is fogságba esett, s Ottó Regensburgban kivégeztette Bulcsút, Lehelt és a hazatérőben fogságba esett Súrt is. A két sereg létszámáról elég bizonytalan adatok állnak rendelkezésre, hiszen egy Augsburgi Gerhard nevű szerzetes beszámolója alapján az egyesített német sereg tízezer fős, a magyar százezer fős volt. Ez eléggé valószínűtlen, s ahány forrás, annyi létszám, de talán négyezer fős lehetett a lovagok serege, s hat-nyolcezer fős a magyaroké.
A győzelem jelentősen megerősítette Ottó helyzetét, így a nem túlságosan szent életű XII. János pápával 962-ben császárrá is koronáztathatta magát, megalapítva ezzel a majd ezer évig fennálló Német-római Birodalmat. Mindezt alátámasztja, hogy a csata után megkapta a “pater patriae” (a haza atyja) címet, s tulajdonképpen sokan ehhez a csatához kötik a német nemzet születését.
A magyarok oldaláról pedig elkezdődött az útkeresés, amelynek révén Géza fejedelem nyugaton keresett előbb szövetségeseket, majd a fiának feleséget. Géza halála után pedig Vajk (István) feladata volt, a kereszténység felvétele, a királyság megalapítása és az ország megszervezése. Ebben méltó társa volt Gizella, az akkortájt uralkodó II. (Szent) Henrik császár húga, aki a nagy I. (Madarász) Henrik dédunokája volt. II. Henrik egyébiránt az egyetlen olyan német-római császár volt, akit szentté avattak.
