DJP-blog

Hydna, a görög Búvár Kund

Hydna, a görög Búvár Kund

Hydna egy görög hivatásos búvár lánya volt, aki maga is kitűnő búvár és úszó, valamint búvároktató volt Halkidikiben.

Miután a spártaiak ie. 480-ban (majdnem győzelemmel felérő) vereséget szenvedtek a perzsáktól a thermopülai szorosnál, I. Xerxész katonái Athén felé vonultak, a haditengerészetük pedig a part mentén hajózott. Eközben vihar tört ki, s a perzsák horgonyt vetettek a Pelion-hegy közelében, ahol Hydna is lakott.

Miközben a perzsák az elemekkel harcoltak Hydna és az apja (Scyllis) elindult a perzsa horgonyok felszedésére, amelyhez összes körülbelül 16 km távolságot kellett leúszniuk a viharos öblön keresztül. Késeiket fogaik között vitték magukkal, majd a hajókhoz érve aztán óvatosan a víz alá merültek, hogy ne vegyék őket észre és apránként elvágták a hajók horgonykábeleit.

Sikerrel jártak, így a perzsa hajóhad teljesen tönkrement.

Pausanias görög író és geográfus szerint a hálás görögök szobrot állítottak a tiszteletükre a delphoi szentélyben, amelyet aztán az őrült Néró ellopott tőlük.

Az igazat megvallva azonban Hydnára és apjára csak egyetlen forrás hivatkozik, de nem szerepelnek pl. Hérodotosz történeteiben. Emiatt kérdéses, hogy egyáltalán léteztek-e, s az is felmerült, hogy I. Artemisia görög megfelelője lett volna, aki szintén szerepelt a szalamaszi csatában.

 

Kapcsolódó posztok

 

Exit mobile version