A leghosszabb brit királyi házasságok

erzsebet-fulop-nyito.jpgA leghosszabb brit királyi házasság

II. Erzsébet királynő és Fülöp herceg 1947. november 20-án kötött házasságot, így most lett volna a házasságkötésük 74. évfordulója, de ezt a herceg már sajnos nem élhette meg.

A boldog házasságban együtt eltöltött több mint 73 év is nagyon hosszú idő, hiszen ez több, mint a magyar férfiak várható átlagos élettartama 2020-ban.

II. Erzsébet jelenleg a leghosszabb ideje regnáló brit uralkodó, aki így természetesen a leghosszabban uralkodó nő is, s az ő nevéhez fűződik a leghosszabb házasság is az angol és brit uralkodók között.

Talán nem meglepő, hogy ezzel a több mint hét évtizedes házassággal messze megelőznek az angol vagy brit trónon ülő bármely uralkodópárt.

A dobogósok

A Royal Heraldry - A ROYAL HERALDRY

A második leghosszabb ideig III. György, az “őrült király” és Mecklenburg-Strelitz Sarolta házassága tartott, akik 57 évig voltak házasok, bár ebből a király hosszú évekig már magáról szinte semmit nem tudva élt elzárva a külvilágtól.

A házasságuk első évtizedei azonban boldogan teltek, amelyet kilenc fiúk és hat lányuk is jól mutat. Az ő unokájuk volt Alexandrina Viktória vagyis Viktória királynő.

III. György lányai – nagyobb fiai – kisebb fiai

A harmadik leghosszabb ideig VII. Edvárd és Alexandra házassága tartott, 47 évig. Edvárd, Viktória királynő és Albert herceg legnagyobb fia volt. A hosszú házasság alatt szeretők tucatjait tartotta, a házasságuk mégis boldognak volt mondható. Alexandra mindig megbocsátott és szerette a férjét, aki szintén szerette (a maga módján) így hat közös gyermekük is született.

John Jabez Edwin Mayall (1813-1901) - King Edward VII and Queen Alexandra, when Prince and Princess of Wales, in their wedding clothes

A helyezettek

A következő helyen V. György és Mária házassága áll, akik összesen 42 évig éltek együtt, pedig Viktória királynő eredetileg György bátyjának Albert Viktornak szánta Máriát. A herceg azonban egy influenzajárványban elhunyt és a gyászoló jegyes, valamint a vőlegény öccse együtt szomorkodtak. Hamar kialakult közöttük egy harmonikus kapcsolat és hamarosan jegyesség, majd házasság lett a barátságból.

György nem követte apja nagyvilági életét, hanem a családjának és hobbijának szentelte idejét. Ez szinte egész életében így maradt, s az uralkodása alatt is unalmas, otthonülő életet folytatott.

Az ötödik helyen szintén egy hosszú ideig regnáló angol király és felesége áll, 41 évnyi házassággal.

A lista ötödik helyén III. Edvárd és Hainault-i Filippa található a 14. századból. Edvárd 14 évesen került a trónra fél évszázadra, bár eleinte csak báb volt anyja és Robert Mortimer kezében. Nem sokkal később azonban a kezébe vette az irányítást és a családi élete is megpezsdült, hiszen összesen 13 gyermeke született, akik között ott volt a híres Fekete herceg is. Már életében is példátlan népszerűségnek örvendett, s az egyik krónikaíró szerint “Artúr király napjai óta nem volt párja”. A királyi pár őszintén szerette egymást és gyermekeiket is ebben a szellemben nevelték.

Marriage contract that brought down Edward II for sale | News | The Times

djp

Hogy tetszett a poszt?

Kattins a megfelelő csillagra!

Vélemény, hozzászólás?