Albert, Aki Viktória helyett uralkodott
Albert születése
Viktória a Hastings-botrány után lépéskényszerbe került, hiszen népszerűsége meredeken zuhant és egy kisebb kormányválság is kialakult, ráadásul Conroy és Cumberland hercege, valamint a Hastings-család hónapokig napirenden tartotta az ügyet. Valami olyasmire volt szükség, amely elterelte az emberek figyelmét. A királynő figyelme a dinasztikus ügyek felé fordult, s elhatározta, hogy férjhez megy. A szerencsés kiválasztott Albert szász-coburgi herceg, édesanyja testvérének a fia, vagyis az egyik unokatestvére volt.
Albert, teljes nevén Francis Albert Augustus Charles Emmanuel von Sachsen-Coburg und Gotha 1819. augusztus 26-án született Coburgban, a Rosenau-kastélyban. Vagyis néhány hónappal fiatalabb volt, mint Viktória. Mindkettőjük születésénél Marian Theodore Charlotte Heidenreich von Siebold volt a szülésznő. Ő két évvel korábban szerzett szülészeti diplomát a giesseni egyetemen, s akit az első német nőgyógyásznak tekintenek.
Albert édesapja III. Ernő szász-koburgi herceg volt, édesanyja Louise szász-koburg-altenburgi hercegnő, aki még alig múlt 18 éves a születésekor. Igaz, már tizenhat évesen férjhez ment III. Ernőhöz, aki egy orosz nagyhercegnő helyett vigasztalódott a “fiatal, okos és gyönyörű” lánnyal. Alig tizenhét évesen megszületett első fiúk, Ernő, majd egy évvel később Albert.
Majdnem egy hónap telt el, mire Albertet megkeresztelték a kastély márványtermében, szeptember 19-én.
Albert gyermekkora
Gyermekkorában nagyon szoros kapcsolat alakult ki bátyja és közötte, amelyet csak szüleik viharos házassága zavart meg. Ennek oka elsősorban a herceg hűtlensége volt, de amely miatt 1824-ben az anyát száműzték a hercegi udvarból. A hercegnő ezután valószínűleg soha nem látta gyermekeit, s 1826. március 31-én hivatalosan elvált a hercegtől. 1826. október 26-án titokban feleségül ment egy katonatiszthez, Alexander von Hanstein báróhoz (későbbi grófhoz). A házasság 1831 februárjában kitudódott, s így véglegesen eltiltották a gyerekeitől. Nemsokára, alig harminc évesen, 1831. augusztus 30-án daganatos betegségben elhunyt. Viktória visszaemlékezéseiben azt írta nagynénjéről, hogy “a hercegnőről azt írják, hogy nagyon jóképű, bár nagyon kicsi; tisztességes, kék szemű; és Albert herceg állítólag rendkívüli módon hasonlított rá”. A hercegnő, halála után majd harminc évvel, bekerült a hercegi család mauzóleumába.
Albert apja, feleségül vette unokahúgát, Marie hercegnőt, aki fiai unokatestvére volt. A házasságuk eléggé felületes volt, s Marie-nak nem volt jelentős hatása a kis herceg életére.
A fiúk előbb egy magántanítótól (Johann Christoph Florschütz) tanultak, majd nagybátyjukhoz, Brüsszelbe mentek. Ott többek között a kor jelentős tudósa, Lambert Adolphe Jacques Quetelet is tanította őket (az ő nevéhez fűződik többek között, a BMI vagyis a testtömeg-index meghatározása). Ezután Albert a bonni egyetemen jogot, politikai gazdaságtant, filozófiát és művészettörténetet tanult, vagyis igen széleskörű érdeklődése volt. Mindezek mellett kiválóan vívott és lovagolt, de több más sportágat is űzött, valamint zenélt is. Albert nem akart tudományos fokozatot szerezni az egyetemen, csak a látókörét akarta szélesíteni.
Házassági tervek
Viktória és Albert házasságát már elég korán tervbe vették, mert születésük után két évvel Saxe-Coburg-Saalfeldi Dowager hercegnő, aki mindkettőjük apai nagymamája volt, egy levelében már 1821-ben megfogalmazta a frigyet, aztán másfél évtized csend után I. Lipót belga király vesse fel újra az ötletet, aki egyébként mindkettőjük nagybátyja volt, Viktória édesanyjának, és Albert édesapjának a testvéreként.
Lipót a tettek embere is volt, így a gondolat megfogalmazása után megszervezte, hogy a két fiatal találkozhasson 1836 májusában. Viktória ekkor már első számú trónörökös volt, így a király is bele akart szólni a dinasztikus ügyekbe. Ő az orániai herceg fiát, Sándort szerette volna férjként látni. Viktória találkozások után így értékelte a hercegeket: “[Albert] rendkívül jóképű; a haja körülbelül ugyanolyan színű, mint az enyém; a szeme nagy és kék, gyönyörű orra és nagyon édes szája van, finom fogakkal; de arcának varázsa arckifejezése, amely a legszebb. “ [Sándor] nagyon egyszerű”, s hogy teljes legyen a kép, a fiatal hercegnő úgy egy levelében írt a találkozásról Lipótnak, hogy “nagy boldogság, amelyhez hozzájárultál a kedves Albert személyében. Ő minden olyan tulajdonsággal rendelkezik, amelyet kívánhatok, hogy tökéletesen boldoggá váljak.” – ez viszonylag egyértelművé tette a dolgot, bár hivatalos eljegyzés nem történt, mindenki úgy vélte ez csak idő kérdése.
Viktória 1837. június 20-án trónra lépett, s továbbra is élénken foglalkoztatja Albert személye, bár még nem akart férjhez menni. Pár hónap múlva azonban, elbűvölve Lord Melbourne személyétől, már nem foglalkozott Alberttel, aki csak 1838 tavaszán értesül nagybátyja terveiről. Ekkorra a királynő már csak hűvösen válaszol a leveleikre, olyannyira, hogy 1839 tavaszán azt írta Lipótnak, hogy nem tartja magát Albert jegyesének. Lipót azonban kért egy személyes találkozást Albert számára, amely hosszas alkudozás után valósult meg.
A házasságkötés
Végül Albert és bátyja 1839 októberében utaztak Londonba meglátogatni a királynőt (nem titkoltan a házasság miatt). Október 10-én érkeztek az udvarba, s a (a Hastings-botrány során) Melbourne-ben már kissé csalódott királynőt hamar elbűvölte Albert, így október 14-én már a házasságkötés időpontjáról egyeztetett a miniszterelnökkel, s Viktória végül október 15-én javasolta a házasságot Albertnek, aki egy királynőt mégsem kérhetett feleségül. Aznapi naplóbejegyzése szerint – „Én vagyok a legboldogabb ember”.
A királynő november 23-án jelentette be hivatalosan a házassági szándékát a Titkos Tanácsnak, amely elfogadta a választottját.
A házasságkötés 1840. február 10-én zajlott le a Royal Chapel-ben és a St. James-palotában.
Albert helye és szerepe
A Tanács ugyan tudomásul vette a döntését, hiszen Albert egy tekintélyes család tagja volt, ugyanakkor nem túl vagyonos és német, amely nem aratott osztatlan sikert. A közemberek többsége a németsége miatt nem különösebben kedvelte, az egyház pedig azért, mert ugyan protestáns volt (evangélikus), de a családjának egy része római katolikus volt. Lord Melbourne (a már említett botrányok következtében) éppen kisebbségi kormányt vezetett, így nem tudta megakadályozni (s kérdés persze, hogy valóban akarta-e), hogy a Parlament csökkentse az uralkodó házastársának járó évjáradékot 50.000 fontnyi összegről (ennyi járt 23 évvel korábban Lipótnak, aki a trónörökös férje volt) 30.000 fontnyi összegre – s ez természetszerűleg nem esett jól Albertnek.
Szintén nem akartak neki angol főnemesi címet adni – amelyre válaszul a herceg azt válaszolta, hogy “az szinte egy lépés lenne lefelé, mert Szászország hercegeként sokkal többnek érzem magam, mint York vagy Kent hercege”. Így maradt a HRH Albert herceg (Ő királyi fensége Albert herceg) egészen 1857. június 25-ig, amikor Prince consort lett. Viktória a döntések miatt, annyira megharagudott az ellenzék vezérére Wellington hercegre, hogy az esküvőre sem akarta meghívni, végül valóban csak összesen öt tory lehetett jelen a kápolnában. Albert ebből a helyzetből előnyt kovácsolt azzal, hogy nem lett elkötelezett, s hivatalos szerep nélkül, afféle civilként tevékenykedhetett, utóbb mindenki elégedettségére.
A férj és az úr
Viktória és Albert házassága tehát valódi szerelmi házasság volt, de elég sok buktatóval, ahogyan a herceg megfogalmazta “Nagyon boldog és elégedett vagyok, de nehézséget okoz, hogy helyemet megfelelő méltósággal töltsem be, most csak a férj vagyok, s nem az úr a házban.“
A királynő eléggé akaratos lány volt (neveltetése okán), amely okozott némi vitát az életükbe, s ott volt Lord Melbourne, akit Albert valamiképpen vetélytársnak érzett, valamint ott volt Lehzen, aki a legbizalmasabb személy volt Viktória körül, s akit Albert a “Ház sárkánya” címmel látott el sokak megrökönyödésére.
Viktória (ekkor még) nem engedett beleszólást semmibe, amely az angol ügyekkel volt kapcsolatos, mindent maga akart intézni, természetesen a helyzet lassan, de biztosan változott.
A házasságkötés után röviddel, Viktória teherbe esett, s Albert igazi idealistaként elkezdett közéleti szerepet vállalni, pl. a rabszolga-felszabadítás témájában, amelyet sokan nem néztek jó szemmel. Pár hónappal később viszont, egy júniusi napon, egy Edward Oxford nevű férfi merényletet kísérelt meg a várandós királynő ellen, amely kivédésében a férj kulcsszerepet vállalt. Ezzel Albert egycsapásra elnyerte a közvélemény és a nemesség nagy részének szimpátiáját és támogatását, amelynek szinte azonnal dokumentált nyoma is lett, hiszen augusztusban a Parlament elfogadta a Regent Act nevű törvényt, amely Albertet régenssé nevezi ki Viktória halála esetén, ameddig legnagyobb gyermekük el nem éri a nagykorúságot.
A trónörökösök
Ez a gyermek, Viktória hercegnő, hamarosan, 1840. november 21-én meg is született, s még nyolc másik követte. Az, hogy mind a kilenc gyermekük megérte a felnőttkort, szinte csodaszámba ment a korban, de ebben jelentős szerepe volt Albert gondolkodásmódjának is, aki nagyon odafigyelt a gyermekeikre. Első jelentős sikere az volt, amikor 1842 elején a kicsi Viktória betegsége után eltávolította Lehzent a gyerekek mellől, s nem sokkal később a bárónő az országot is elhagyta – Albert nagy örömére és megkönnyebbülésére. Persze ez nem ment könnyen.
Albert és Viktória között komoly vita robbant ki a kislány betegsége miatt, s a királynő szinte kiabált a férjével, aki csendesen távozott, majd egy levélben közölte, hogy Viktória anyaként és királynőként bármit tehet a lányával, de a felelősség egyedül őt terheli, ha a kislány meghal. Pár napig csak leveleztek egymással, majd a helyzet megoldásához külső segítséget kértek. Viktória Lehzen bárónőhöz fordult, Albert pedig Christian von Stockmarhoz, akit évekkel korábban Lipót küldött Viktória mellé tanácsadónak. A királynő tisztelte és szerette a bárót, aki kijelentette, hogy a következő ilyen jelenetnél elhagyja az udvart. Viktória megijedt és megvallotta Stockmarnak:
“Albertnek el kell mondania, mit nem szeret […], amikor ingerlékeny vagyok, ami, remélem, már nem gyakran fordul elő, nem kell elhinnie a hülyeségeket, amiket mondok, például, hogy kár volt, hogy valaha házasodtam stb., amit csak akkor mondok, amikor nem érzem jól magam. “
Albert győzött, Lehzen ment.
A királynőt egyre kevésbé érdekelte az uralkodás, idejének nagy részét kitöltötte az anyaság, hiszen az első hat év alatt öt gyermeke született. A munka legnagyobb részét lassan már Albert végezte, aki rendszeresen beszámolt az ügyek állásáról, de egyre inkább szabad kezet kapott.
A herceg egyre nagyobb szerepet kap
1841-ben Melbourne-t Peel váltotta a miniszterelnöki székben, akivel Albertnek nagyon jó kapcsolata volt. Olyannyira, hogy kinevezte a herceget egy bizottság élére, amely pár évvel korábban leégett Westminster-palota újjáépítésével foglalkozott. Albert itt sikeresen tudta kamatoztatni művészettörténeti és gazdaságtani tudását is.
1842-ben újabb sikertelen merényleteknek volt tanúja, amelyek szerencsére nem okoztak komoly gondokat.
1844 január 29-én Albert apja meghalt, ezért hazautazott a temetésre – egyedül, a felesége nélkül.
A sikeres gazdálkodás következtében a királyi család 1844-ben egy házat vásárolt a Wight-szigeten és egy olasz villára hasonlító házat építtetett Thomas Cubitt tervei alapján. Albert a többi királyi birtokot is német precizitással figyelte és fejlesztette, így folyamatosan növekedtek forrásaik, s ezzel vagyonuk is.
Közéleti tevékenység
Eközben ellenezte a gyermekmunkát és a rabszolgaságot, támogatta a kukoricatörvény eltörlését és ellátogatott az alsóházba is, hogy jelenlétével erősítse Peel mondandóját. Ekkortájt írta Charles Greville le róla, hogy “minden szempontból király”, hiszen ekkorra már hozzáfért a királynő teljes levelezéséhez és akár egyedül is tárgyalt a miniszterekkel – Viktória szinte csak aláírt.
A herceg 1847-ben Cambridge-i Egyetem kancellárja lett, ahol pár év alatt alaposan megreformálta az oktatást, kiterjesztette a tanultakat a modern történelemtudományok és természettudományok témakörével és a tantervek is átdolgozásra kerültek.
Ekkor szerezték meg Balmoralt, amely azóta is az egyik legkedvesebb angol királyi rezidencia a skót felvidéken.
Az 1848-as forradalmak Angliában kevés vihart kavartak, amelyben annak is volt szerepe, hogy az 1840-es években lassú, de folyamatos javulásnak indult az angliai életszínvonal.
Albert, az apa
Albert nagyot szeretett volna alkotni, így megszervezte az 1851-es világkiállítást, amely a királynő 1851. május 1-én nyitott meg. A tervnek számtalan ellenzője volt, akik a legképtelenebb vádakkal illették a herceget, de nem lett igazuk. A világkiállítás óriási siker volt – Viktória és Albert is boldog volt.
A herceg egyre inkább szerepet kapott a politikai életben is, ha nem is mindig sikerrel.
A gyerekek nevelésében ekkor már Lady Lyttelton játszotta a főszerepet, aki 1843 áprilisától volt nevelőnő, egészen 1850-ig. Ekkor egy családi tragédia miatt engedélyt kért és kapott az udvarból való távozásra, s a királynő szolgálataiért 800 fontnyi évjáradékot biztosított neki.
Albert nagyon szenvedélyes és szeretetteljes apa volt, akit nagyon bántott, hogy legnagyobb fia nem annyira tehetséges, mint szerette volna, de mindent megpróbált: “megpróbálta gyermekeit egyenrangúként kezelni; és ők képesek voltak behatolni merevségébe, mert ösztönösen rájöttek, hogy nemcsak szereti őket, hanem élvezi is jelenlétüket és szüksége van társaságukra” – írta Philip Magnus, a később királynak az életrajzírója.
A lelkes apa mindig megtalálta a módját hogy gyermekeit felvidítsa, lepkékre vadásztak, majd légysárkányokra. De hóembert is épített velük, vagy éppen szánkózott vagy korcsolyázott a gyerekekkel.
Mindezek mellett alapos volt, s komoly memorandumokat írt a neveltetésről. Edwardnak, az elsőszülött fiúnak 48 oldalas nevelési szabályzat íródott. A kicsi Viktória már másfél évesen franciatanárt kapott, majd három évesen németül tanult. A kis hercegnő minden tekintetben megfelelt a szülei igényeinek – szorgalmas, ügyes és intelligens volt. Öccse azonban sokkal nehezebb dió volt mindenki számára.
Albert eközben már olyan lakásokat tervezett a munkásoknak, amelyek tűzállóak voltak, vízvezetékkel és angol WC-vel rendelkeztek. Ennek nyomán kezdődött a szennyvízhálózat kialakítása, fejlesztése.
Sok minden mellett arra is volt ideje, hogy zenét szerezzen, s számos vokális művet hagyott hátra, sőt egy operát is.
A herceg halála
1859 augusztusában már komoly gyomorproblémái voltak, de ekkor még felépült, majd egy évvel később 1860 októberében kocsijával egy másik kocsinak ütközött, s ez komoly (elsősorban) lelki nyomokat hagyott benne, szinte halálfélelme volt.
1861 márciusában meghalt Viktória anyja, aki egyben Albert nagynénje is volt, s ekkor már szinte minden feladatot Albert látott el a gyászoló Viktória helyett, eközben krónikus gyomorproblémákkal küzdött.
Legnagyobb fia egy zűrös ügye miatt 1861. november 25-én Cambridge-be utazott, ahol komoly vitája volt a trónörökössel, majd egy brit-amerikai vitát igyekezett diplomáciai úton megoldani, de egyre gyengébb volt.
1861. december 9-én tífuszt diagnosztizáltak, majd december 14-én 22:50 perckor felesége és gyermekei jelenlétében elhunyt a windsori kastély Kék termében. Halála oka lehet Chron-betegség, veseelégtelenség vagy akár gyomordaganat is.
Halála után a királynő 40 éven keresztül gyászolt és számos (vagy inkább számtalan) dolgot neveztek el a férje tiszteletére az Albert-tótól az Albert herceg városáig.
Albert herceg nevéhez kötik a karácsonyfa elterjedését a brit szigeteken, s valóban, az Illustrated London News 1848-ban egy olyan képet közölt, amelyen királyi család a karácsonyfa körül áll.
Albertnek (és persze Viktóriának) kilenc gyermeke és 42 unokája született. Unokái között négy uralkodó és öt uralkodói hitves volt, így tulajdonképpen egész Európában megjelentek a trónon Európa nagymamájának és Európa nagypapájának a leszármazottai.
Ha tetszett a poszt – oszd meg!