Egy tejesüvegnyi energia – korlátlan mennyiségben

Energia – korlátlan mennyiségben

Az 1950-es években Argentína egy új típusú energiaforrás, a Thermotron nevére keresztelt fúziós erőmű felé fordult. A koncepciót egy cseh származású, de osztrák tudós, Ronald Richter találta ki, aki (saját bevallása szerint) korábban Hitler egyik nukleáris kutatója volt, s aki már 1948-ban eljuttatta ötletét Juan Peron elnökhöz. Peron látott benne fantáziát, így 1949 végén elkezdődött az építkezés a patagóniai San Carlos de Bariloche várostól tíz percnyi hajóútra, az Andok hegység lábánál egy Huemul nevű szigeten. Richter terveiben csupa egyszerűen előállítható és olcsó anyag szerepelt (pl. hidrogén, lítium, deutérium vagy nehézvíz) és korlátlanul előállítható energiát ígért. (Huelma szigete)

Az építkezes többszöri átépítéssel és hatalmas költségekkel, végül 1951 elejére készült el, s Richter (állítása szerint) már 1951. február 16-án olyan magas hőmérsékletet mért a kísérletek közben, amely arra utalt, hogy a fúzió megvalósult.

Március 24-én Peron hivatalosan is bejelentette, hogy a kísérlet sikerült, s a létrejövő energiát, tejespalack méretű kiszerelésben, nagyon olcsón, esetleg ingyen fogják biztosítani.

A poltikai visszhang

A politikusok nagy érdeklődéssel, a  tudósok pedig szkeptikusan fogadták a bejelentést, mert rendkívüli kevés információt találtak a kísérletekről. Számos országból érkeztek újságírók, de az erőműbe senkit sem engedtek be. Peron megkezdte a kísérletek kivizsgálását, s a jelentések semmilyen pozitívumról nem számoltak be, így a kísérletsorozat, 1952-ben befejeződött. Öszességében, mai áron számolva, közel 300 millió USA-dollárnyi összeget emésztett fel a kísérlet. (Richter munka közben)

1952 és 1956 között Richtert Peron házi őrizetben tartotta, de ez csak elég laza őrizet volt, azonban amikor 1955 szeptemberében Peron megbukott, Richtert már nem védhette tovább. Ennek következtében az osztrák tudós 1955. október 4-én éjjel letartóztatásra került a csalás miatt. Rövid ideig börtönben volt, majd kiengedték, s utazgatni kezdett, végül visszatért Argentinába és 1991-ben ott hunyt el. A sziget előbb katonai gyakorlótér, majd 1995-ben turisztikai látványosság lett. (egy laborépület maradványa)

A világ tudósainak véleménye megoszlott Richter tevékenységéről, talán Teller Ede fogalmazta meg a leginkább találóan 1956-ban: „Richter ötleteinek egyik sorát olvasva azt kell gondolnunk, hogy zseni. A következő sort olvasva rájövünk, hogy őrült.”

Közben azonban a világ számos részén hozzákezdtek a fúziós eneria kutatásához, amely azóta is lassan, de  azért halad előre.

Két magyar királylány

Források

Ha tetszett a poszt – oszd meg!

 djp

Hogy tetszett a poszt?

Kattins a megfelelő csillagra!

Vélemény, hozzászólás?