A múlt héten megismerhettük Sarolta walesi hercegnő életének első tizenhét évét, amelynek során, hosszú küzdelem után a régensherceg végre kezdte lányát felnőtt nőnek tekinteni.
Sarolta hercegnő első bálja
Ennek első jeleként 1813. február 5-én Sarolta végre részt vehetett az első bálján a Carlton Házban. Számára azonban mindez nagy csalódás volt. Az ezüsttel díszített fehér ruhájában, strucctollal a hajában kellemes látványt nyújtott, de a tánc vezetésére mégsem őt, hanem Mária hercegnőt kérték fel. Ráadásul nem sikerült táncolnia George, devonshire-i herceggel sem. A herceg nagyon tetszett neki, igaz, a 23 éves herceg nagyothallása révén nagyon visszahúzódó és félénk volt. Apjának egyáltalán nem tetszett még az ötlet sem, hiszen a herceg családja whig érzelmű volt. A fiatal herceg nélkül Sarolta csak nagybátyjaival és más, idősebb politikusokkal táncolhatott. Igaz, ebben az időben Londonban kevés igazán jó táncpartner volt, hiszen a társaság jórésze éppen Napóleon ellen harcolt, pl. Wellington seregében. A bál közben a régens részletesen kifaggatta Miss Knigh-ot az eseményekről és eléggé keményen megfeddte néhány esemény miatt.
Nyomozás a hercegnő után
A régens egyre erőszakosabbá vált a lányával kapcsolatban. Szinte mindenkit tiltott a lánya mellől, és Sarolta szinte sehová nem mehetett. Emiatt még az apjának szánt születésnapi ajándéka (egy festmény) sem készülhetett el. A hercegnő nem mehetett el a műterembe, a festő (George Sanders) pedig nem volt hajlandó a rossz fényviszonyok közepette festeni a kastélyban.
A régens titkosügynökei a hercegnő minden levelét kinyitották még a postán és egyéb módokon is megfigyelés alatt tartotta. Sőt néha hónapokra eltiltotta a barátnőitől (pl. Mercertől) is.
Igaz persze, hogy olykor az anya is eszközként használta, s ritka beszélgetéseik alkalmával szinte mindenről kifaggatta. Ezek a személyes információk, olykor megjelentek a lapokban is – Sarolta egyre többször csalódott az anyjában is.
Ekkortájt az apját tisztelte ugyan, de nem szerette, míg az anyját szerette, de nem tisztelte.
Szabadulni szeretett volna, de ennek csak egy útja lehetett – a házasság.
Házassági tervek
A vitákat megunva, már a régens is ki akarta házasítani a lányát, s Vilmos holland herceget nézte ki a számára. A régens a Vittoria-i csata tiszteletére 1813 júliusában egy fényűző reggelit tartott. Ezen megemlékezett Wellington érdemeiről, s egy levelet küldött neki, amelyben marsallá nevezte ki. Két hét múlva, egy újabb nagyszerű győzelem után, megérkezett Wellington válasza is. Ezt ki tudja miért, éppen a holland koronaherceg hozott. Sarolta azonban saját maga akart a férjéről dönteni (ahogyan később Viktória is) és erre az élet egy nagyon jó indokot is hozott neki. 1813. augusztus 12-én, apja születésnapi partiján a holland herceg nagyon lerészegedett, bár ez nem volt nagyon meglepő. Brunswick hercegén kívül mindenki teljesen lerészegedett, s volt aki azt sem tudta másnap, hogyan került oda.
A holland hercegnek vissza kellett térnie Wellingtonhoz, így a személyes találkozás egyelőre elmaradt. Sarolta legfőbb támasza Miss Knight lett, de Lady Catherine Osborne (aki amellett, hogy Lady Leeds lánya volt, kémként is jól hasznosítható volt) mindenhol ott volt, hogy kihallgassa beszélgetéseiket. Amikor erre rájöttek, németül kezdtek el egymással beszélni, de Lady Catherine azt is megértette valamelyest. Így ezután átváltottak olaszra, s a fiatal lány azzal volt elfoglalva, hogy gyorsan megtanuljon olaszul egy zenemestertől. Sarolta levelet írt Lord Gray-nek, aki a whig-ek vezetője volt, a tanácsát kérve, aki sok udvarias formula mellett egyetlen igazán fontos tanácsot adott neki – nem kell kapkodnia, s ezt Sarolta azonnal meg is értette.
A holland herceg
Az apa folyamatos nyomás alatt tartotta a holland herceggel kapcsolatban, s nagy nehézségek árán sikerült csak távolságot tartania a témában, de hónapokkal később az apa, mégis kicsikart egy felemás ígéretet Saroltától egy december 12-i vacsora után, s azonnal üzent a holland hercegnek.
Sarolta próbálta saját magának is megmagyarázni, hogy nem döntött igazán rosszul, de Miss Knight teljesen elképedt a döntésétől. Mindezt tetézte, hogy a holland herceg szerint Saroltának évente 2-3 hónapot Hollandiában kell majd töltenie – ezzel is nehezen barátkozott meg.
Lord Liverpool és Lord Castlereagh hónapokig dolgoztak egy mindenkinek megfelelő házassági szerződés szövegezésén, eközben Sarolta szinte fogolyként élt a Warwick Házban, s lassan megtanulta, hogy ne bízzon meg az apjában. Mindezek miatt a legapróbb részleteket is írásban akarta látni, hogy az apja később ne tudjon kibújni az ígéretei alól. Sarolta mindent megtárgyalt néhány whig-párti támogatójával (Gray és Brougham) valamint Mercerrel is.
A királynétól lassan elhidegült, mert ő (a királyné) inkább Károly mecklenburg-strelitzi herceget javasolta férjéül, de ebből így végül nem lett semmi.
A házassági tervek
Napóleon bukása után szinte minden uralkodó és családja Angliába ment a győzelmet megünnepelni, s közöttük is az elsők között volt Katalin nagyhercegnő, az orosz cár kedvenc húga. A nagyhercegnő tetszését egyáltalán nem nyerte el a régensherceg, de annál inkább Sarolta, s hosszasan írt róla a cárnak szóló leveleiben: “Szőke, szép orra, finom szája és finom fogai vannak. Pozitív jelenség. Úgy tűnik, hogy vasakarata van a legkisebb dolgokban is. De a modora, olyan rendkívüli, hogy eláll a lélegzetem is…” A nagyhercegnő és Sarolta gyakran találkoztak, s a nagyhercegnő szóba is hozta a régensnek, hogy szinte börtönben tartja a lányát, aki igen kényelmetlenül érezte magát a kérdéstől és elég faragatlanul válaszolt a megjegyzésre.
A holland herceg több ízben is megjelent Saroltánál, aki azonban nem fogadta, mert előbb a házassági szerződés részleteit akarta kidolgoztatni. A herceg helyette Miss Knight-tal folytatott hosszú beszélgetéseket, erre Sarolta kissé megenyhült és hajlandó volt találkozni vele néhány alkalommal. A herceg ekkora már teljesen beleszeretett az érzéki lányba.
Sarolta június 4-én már azt mondta anyjának, hogy a házassági szerződés tulajdonképpen készen van, s bár nem szereti a herceget, de hajlandó feleségül menni hozzá.
Eközben megérkezett az I. Sándor orosz cár is, aki húga levelei alapján mindenáron találkozni akart a walesi hercegnővel, amely azonban csak az operában sikerült. A közönség udvariasan megtapsolta a magas rangú vendégeket a műsor előtti érkezéskor és a műsor utáni távozáskor is, de a cár is láthatta, hogy a közönség ezek után a szemben lévő páholy felé fordult, ahol a walesi hercegnő ült, s hatalmas tapsvihar és éljenzés köszöntötte a nyilvánosság előtt nagyon ritkán mutatkozó Saroltát.
1814. június 10-én aláírták a házassági szerződést, amelynek alapján az első szülött a brit trónt, a második holland trónt örökölte volna. Ennek tiszteltére két nappal később a régens egy nagy bankettet adott, ahol a holland herceg ismét teljesen lerészegedett.
Más férj-jelöltek
A banketten Sarolta kinézett magának egy másik herceget, Frigyes Vilmost, aki porosz koronahercegként már jelen volt egy június 8-i vacsorán is. A herceg már harmincötéves volt, de Saroltát ez egyáltalán nem érdekelte – tetszett neki a herceg, hófehér parancsnoki egyenruhájában. Június 16-án Sarolta és Vilmos holland herceg újra találkoztak, ahol a hercegnő az édesanyjával kapcsolatos újabb feltételeket szabott meg, amelyet Vilmos nem fogadott el, így az eljegyzést végül felbontották, hivatalosan amiatt, hogy fogadhatják-e otthonukban a régensherceg által szinte száműzött walesi hercegnét, Sarolta édesanyját, de a hírek szerint Frigyes Vilmosnak nagy szerepe volt, hogy Vilmos végül hoppon maradt, hiszen egy ideig titokban leveleztek is, ugyanakkor felmerült egy másik porosz herceg neve is, akivel Sarolta szintén levelezett titokban.
Sarolta hercegnő és Lipót herceg találkozása
Többen nem örültek a hírnek, még maga a cár is megpróbálta meggyőzni Saroltát, aki nem hagyta magát. Katalin nagyhercegnő Sarolta mellett állt a vitában és a búcsúzáskor megcsókolta Saroltát, sőt Miss Knight-ot is, aki nem tudta mire vélni mindezt. A hátsó lépcsőn hagyták el a Pulteney Hotel-beli lakosztály, amikor összetalálkoztak egy fiatal orosz tiszttel, aki huszonnégyéves korára már tábornagy volt. Miss Knight a tiszt segítségét kérte, hogy elhagyhassák a szállodát, természetesen bemutatva a walesi hercegnőt. A tiszt gyorsan és határozottan intézkedett, majd elbúcsúzott hölgyektől. Sarolta búcsúzáskor megkérdezte a nevét, s nagyon leszidta, amikor megtudta, hogy egy herceg, s nem mutatkozott be neki. A fiatal tiszt megígérte, hogy hivatalos látogatáson pótolja a mulasztását.
Sarolta így találkozott először későbbi férjével, Lipót szász-koburgi-saalfeldi herceggel.
A régens pár nappal később magához hivatta a lányát, aki fájó térdére hivatkozva nem ment el, csak Miss Knight-ot küldte el, aki nagyon félt a régens haragjától. A régens a porosz hercegről és Lipót hercegről is kérdezősködött, s elsősorban a porosz herceg miatt volt dühös.
Sarolta szinte elmenekült apja házából anyjához, ahol azonban nem olyan fogadtatást kapott, amilyenre számított, s végül visszatért apjához, mert minden barátja ezt tanácsolta.
A helyzet tovább romlott az apa, az anya és a lányuk között, amelynek eredményeképpen augusztus 9-én a walesi hercegné húsz évvel az érkezése után elhagyta Angliát és soha többé nem láthatta a lányát.
Sarolta gondolataiban egyre többször jelent meg egy újabb jelölt, a Pulteney Hotelben tartott londoni bálon megismert orosz cári tiszt, Lipót szász–coburg–saalfeldi herceg személyében, aki megnyerte Sarolta tetszését, s pár (természetesen titokban tartott) levélváltás után kitartóan ostromolta apját, hogy fogadja a vőlegényjelöltet.
Lipót levelet írt a régenshercegnek, akit szinte lenyűgözött stílusával és modorával, s persze azzal hogy az orosz cár feltétlen bizalmát bírta.
Sarolta hercegnő és Lipót herceg
1815 első hónapjaiban Sarolta szinte már házastársként beszélt Lipótról (az ő Oroszlánjáról, ahogyan nevezte – Lipót angolul Leopold 🙂 ), de a régens még mindig a holland herceget akarta férjnek. Nyáron azonban a holland herceg eljegyezte Anna Pavlovna orosz nagyhercegnőt, így Sarolta azonnal felvette a kapcsolatot Lipóttal, s ebben segítségére volt Mária hercegnő és York hercege is, akik támogatták a választását.
A régens egy levélben követelte lányától, hogy válassza a holland herceget, s Sarolta nem tudta mit válaszoljon. Mercer hiányában végül a királynéhoz fordult, aki felszólította, hogy azonnal válaszoljon az apjának.
A hercegnő válasza apjának zseniális volt: gyengéd és szeretetteljes volt, de világossá tette, hogy határozott volt döntése során és senki nem befolyásolta a döntését. A régens megadta magát.
Lipót eközben Mercerrel levelezett, aki továbbította számára Sarolta gondolatait.
Napóleon újra hadban állt, s ott volt minden férfi, aki Sarolta életében bármilyen szerepet is látott – a porosz herceg, Charles Hesse, a holland herceg és Brunswick hercege, s Lipót herceg is.
A harcban végül Brunswick hercege meghalt, Hesse pedig megsebesült, Lipót viszont, mivel nem akarta magát elutasításnak kitenni, egyelőre nem akart Londonba menni.
A régens nem teljesen örült az új kérőnek, elsősorban mert szegény volt, bár valami tetszett neki Lipótban.
Sarolta hercegnő és Lipót herceg házassága
Hónapok teltek el, s a régens végül megenyhült, míg Sarolta 1816 január 6-án este felvetette apjának Lipót látogatásának lehetőségét, ennek eredményeképpen 1816 februárjában Lipót egy vacsorán vett részt a régenshercegnél, ahol jó benyomást tett az apára. Sarolta este azt írta a naplójába „elbűvölőnek találtam, és boldogabban feküdtem le, mint eddigi életemben bármikor … Tényleg nagyon szerencsés teremtménynek mondhatom magam, Istennek köszönhetően. Egy hercegnőnek, azt hiszem, sosem alakul az élete (vagy a házassága) úgy, hogy kilátása legyen a boldogságra, az igazi családra, mint a többi embernek.” – visszaköszönnek Viktória királynő szavai és érzései 🙂
Március 14-én jelentették be az esküvőt az alsóházban. A régens eközben korlátozta a fiatal pár találkozását, nem akart újabb fiaskót, csak akkor találkozhattak, ha ő is jelen volt.
Az esküvőt 1816. május 2-án tartották a Carlton Házban, a régens palotájában. Hatalmas tömeg volt az esküvőn, csak Sarolta esküvői ruhája 10.000 font volt.
Az esküvő kedves pillanata volt, amikor Lipót a házassági fogadalom részeként felajánlotta “minden vagyonát” az arának, aki ezt kissé hangos kuncogással vette tudomásul. Lipót egy szegény hercegségből érkezett, Sarolta pedig apja után a második volt a trónöröklési rendben a Brit Birodalomban – hasonló jelenet játszódott le Viktória és Albert között is, de a királynő visszafogottabb volt, mint Sarolta hercegnő.
A felesége pozíciójára való tekintettel Lipót tábornagyi rangot kapott, a parlament 50.000 fontnyi évjáradékot ítélt meg neki és a Térdszalagrend lovagjává ütötték.
A házasság
Lipót nagyon jó hatással volt a neveletlen hercegnőre, aki kiegyensúlyozottabbá és nyugodttá vált a férje mellett, boldogan éltek a Claremont melletti vidéki kúriában.
Sarolta a “a legtökéletesebb szerető”-ként jellemezte Lipótot, s nem sokkal az esküvő után teherbe is esett. Nem tartott sokáig a boldogság, hiszen elvetélt.
Néhány hét múlva amikor színházba látogattak, a közönség vastapssal fogadta őket, azonban a hercegnő hamarosan rosszul lett, amely a közvéleményt erősen foglalkoztatta és aggodalommal töltötte el. Nemsokára bejelentették, hogy a hercegnő újra elvetélt. Lipót orvosa, Christian Stockmar próbált vigyázni a hercegnőre, de az angol orvosok nem nagyon fogadták meg tanácsait.
Az utolsó terhesség
1817. februárjában a hercegnő ismét megfogant, amelyről csak április végén tájékoztatták a régenst. Bár Sarolta egészséges volt, az orvosok igyekeztek mindenre felkészülni, hiszen a trónörökös életéről volt szó. Az angol közvéleményt is nagyon foglalkoztatta a terhesség, fogadásokat kötöttek, hogy milyen nemű lesz a gyermek. Egy hercegnő 2,5%-kal, egy herceg akár 6%-kal is emelte volna a tőzsde árfolyamát.
Szigorú diétát és rendszeres köpölyözést írtak elő, amely nagyon legyengítette a hercegnőt.
A szülésnek október 19-én kellett volna megtörténnie, de mivel október végéig sem történt semmi, az orvosok már kissé izgultak. Végül 1817. november 3-án este kezdődtek a szülési fájásai, s közel ötven órányi vajúdás után, 1817. november 5-én este kilenc órakor halva született meg egy fiúgyermek. Lipót szinte végig ott volt a hercegnő mellett, bátorította és vigasztalta a szülés után. Ugyanakkor már ő is kimerült volt, így mikor Sarolta megerősítette, hogy jól érzi magát, lepihent kicsit. Pár óra múlva a hercegnő hasi fájdalmakra panaszkodott, hányt, majd légzési nehézségei támadtak és pulzusa is egyre gyengült. A szülés után öt és fél órával, feltehetően egy belső vérzés miatt meghalt. Az orvosok alig merték és alig tudták a férjet felébreszteni.
A hercegnő tragédiája
A szülést levezető Sir Richard Croft felismerte, hogy a magzat nem jól fekszik, de nem merte a fekvését megváltoztatni, s a hercegnő halála után saját magát okolta. Croft és Matthew Baillie (Sarolta saját orvosa) John Sims szülészorvosért küldetett, de őt Croft végül nem engedte a betegágyhoz, s azt sem engedte, hogy a gyermek születéséhez segédeszközöket használhassanak. Ha a legmodernebb módszereket használják, jó eséllyel megmenthették volna az anyát és talán a gyermeket is. A szülés után, miután az anya jól volt, Croft is lepihent Lipóthoz hasonlóan. A később felébresztett Croft ijedten tapasztalta, hogy a hercegnő keze már hideg, így forró borogatásokat tett rá és hívta a férjet. Lipót, aki egy kis ópiátot is bevett az alvás előtt, nagyon nehezen ébredt fel, Stockmar nagyon megküzdött vele. Eközben a hercegnő is hívta “Stocky! Stocky!”, de mire beért, Sarolta már meghalt. Croft három hónappal később, egy szülés közben öngyilkos lett.
Saroltát a windsori kastélyi Szent György kápolnájában temették el 1817. november 19-én a fiával együtt.
Az országos gyász
Sarolta halálával kéthetes országos gyász köszöntött be Angliába. Hiánycikk lett a fekete kelme és még a legszegényebb rétegek és hajléktalanok is fekete szalagot kötöttek ruhájukra. Teljes két hétre bezártak az üzletek, a tőzsde, a törvényszék és a hajódokkok is. Temetése napján még a szerencsejáték-barlangok is leálltak a tisztelet jeleként. Anglia a reményt vesztette el.
A nép reménykedett abban, hogy a tékozló, népszerűtlen apjával és a már teljesen őrült nagyapjával szemben jó uralkodója lehet az országnak. Jó esély volt arra, hogy olyan népszerű legyen, amilyen Viktória lett élete alkonyán.
A régens nem volt képes részt venni a temetésen, az anyja pedig elájult a hír hallatán, de még a holland herceg is gyászra utasította udvarhölgyeit. A nép a hercegnő szüleit hibáztatta, hogy nem voltak ott a szülésnél, bár Sarolta kifejezetten kérte, hogy ne legyenek ott.
A trónutódlás kérdése
Sarolta halálával nem maradt egyetlen törvényes unoka sem, így fennállt a veszély a Hannover-ház kihalására. A király 15 gyermeke közül a legfiatalabb élő is már negyven felett volt, amely a hercegnők esetében különösen nehézzé tette az ügyet. Az újságok és a parlament házasságra szólították fel a szóba jöhető hercegeket. Ekkor indult a szóba jöhető hercegek és hercegnők között a “feleségkeresési és utódnemzési verseny”. Ennek eredményeképpen a kenti herceg Brüsszelben hagyta szeretőjét, Julie de St. Laurentet és feleségül vette Viktória leiningeni hercegnét, hogy megszülethessen a későbbi Viktória királynő.
Így ahhoz, hogy Viktória királynő egyáltalán megszülethessen Sarolta walesi hercegnőnek meg kellett halnia, hiszen a kenti herceg korábban nem tervezett esküvőt.
Viktória királynő útja a brit királyi trónig
“Sarolta hercegnő igazi jelentőségét a halála jelentette – ha tovább élt volna, Viktória királynő soha nem uralkodott volna, sőt soha nem is létezett volna -, de ez nem von le semmit Sarolta elbűvölő életéből.” – írta Thea Holme Saroltáról szóló könyvében.
Lipót még hosszú évekig Angliában maradt, majd 1830-ban a belga trónra lépett. 1832-ben feleségül vette Louise Marie Therese Charlotte Isabelle d’Orléans francia királyi hercegnőt.
Ha tetszett a poszt – oszd meg!