Dinamikus forgalomirányítás – az OSPF protokoll
- az OSPF a bővíthetőség érdekében a hálózatot különálló részekre, un. területekre (area) bontja
- a több terület alkalmazása lehetőséget ad meghatározott útvonalak összevonására, bizonyos irányítási feladatok egyetlen területre történő leszűkítésére
- a hálózat konvergálása (közelítése az optimális működéshez) után, kizárólag a topológia megváltozása (például egy kapcsolat megszakadása) következtében küldenek frissítéseket
Az OSPF jellemzői
- teljes körű frissítést csupán 30 percenként küld
- nem összegzi automatikusan az útvonalakat a főbb hálózathatárokon
- a „legjobb útvonal” meghatározásához a sávszélességet veszi figyelembe
- a nagyobb sávszélességű összeköttetés kisebb költséget jelent
- a sávszélesség alapú mérték megbízhatóbb az ugrásszám alapúnál
- az adminisztratív távolsága 110
- az OSPF protokollt futtató forgalomirányítók létrehozzák a teljes hálózaton belül saját területük térképét
- képesek gyorsan meghatározni új, hurokmentes útvonalakat egy kapcsolat megszakadásakor
Az OSPF területek
- minden OSPF hálózat kiindulási pontja a 0-s terület (gerinchálózat)
- a hálózat növekedésével további területek hozhatók létre a 0-s terület szomszédságában (0-65 535 jelölhetők)
- az egy területhez tartozó forgalomirányítók maximum száma 50
- az OSPF hálózatok kétrétegű, hierarchikus tervezést igényelnek
- a 0-s terület áll a felső szinten, és az összes többi terület az alsó szinten
- minden területnek a 0-s területhez kell közvetlenül kapcsolódnia
- a területek együttesen alkotnak egy autonóm rendszert (AS)
Az OSPF korlátai
- nagyobb erőforrásigény
- több adatbázist is karbantart
- Dijkstra algoritmust használt
- a területekre osztás pontos tervezést igényel
- a technológia magas szintű ismeretét követeli
- a kezdeti LSA elárasztás csökkenti a hálózat teljesítményét
Dinamikus forgalomirányítás – az OSPF protokoll a gyakorlatban
Ha tetszett a poszt – oszd meg!