Koronázás és bakiparádé – Viktória királynő megkoronázása
A brit koronázás
A brit uralkodók koronázása egy olyan beavatási rítus, amelynek során az Egyesült Királyság uralkodóját megkoronázzák és ellátják a többi koronázás ékszerrel is.
Mivel a koronázás egy örömteli esemény, jellemzően az előző uralkodó halála után hónapokkal, jellemzően egy évvel kerül sor. Ez azonban nem jelent problémát, hiszen a brit törvények értelmében az uralkodó halála után az első számú trónörökös azonnal uralkodóvá válik.
A szertartást az anglikán egyház legmagasabb rangú főpapja, a canterburyi érsek celebrálja, de számos egyházi méltóság és a főnemesség számtalan tagja is szerepet kap.
A koronázás legfontosabb mozzanatai nem sokat változtak az elmúlt közel ezer év alatt – az uralkodót bemutatják, elismertetik a néppel, esküt tesz a törvények megtartásáról és az egyház védelméről, majd felkenik a megszentelt olajjal és a fejére helyezik Szent Eduard koronáját, majd felékesítik a többi koronázási ékszerrel.
Koronázás-történet
Az elmúlt évezredben volt már arra példa, hogy a trónralépés napján volt a koronázás (pl. Hódító Vilmos esetében 1066. december 25-én). VI. Henrik esetében azonban hét év telt el az uralkodóvá válás (1422) és koronázás (1429) között. Volt olyan akit meg sem koronáztak (pl. V. Eduárd és Jane Gray vagy VIII. Eduárd), de ettől még elismerték uralkodónak. Ráadásul az uralkodás hosszának sem volt ehhez köze.
Az utolsó angolszász királyt II. Haroldot koronázták először a Westminster apátságban, s ettől kezdve minden brit uralkodót itt koronáztak. Ugyan III. Henriket a francia megszállás miatt Gloucesterben koronázták meg 1216-ban, de 1220-ban újrakoronázták az apátságban. VI. Henriket kétszer is, 1429-ben angol királynak, 1431-ben pedig francia királynak. A köztársaság idején Cromwellt lordprotektornak iktatták be egy hasonló ceremónia keretében.
Abban az esetben, ha a canterburyi érsek nem tud részt venni a koronázáson, szigorú hierarchia szerint helyettesíthetik. A yorki érsek a második, a londoni püspök a harmadik, a durhami püspök a negyedik, a winchesteri püspök az ötödik helyen áll a sorban. Volt már ilyen néhány ilyen eset – I. Vilmos, II. Eduard, I. Máriát, III. Vilmost és II. Máriát valamint I. Erzsébet nem a canterburyi érsek koronázta meg.
Viktória koronázásának előzményei
Viktória esetében a koronázás megtervezése már 1838. márciusban elkezdődött egy kormányülésen. Számtalan érv és ellenérv elhangzása után a kabinet végül április 7-én, egy szombati napon bejelentette, hogy a koronázás a júniusi ülésszak végén lesz. Az esemény tervezett költségvetése 70.000 fontra rúgott. Ez ugyan több, mint kétszerese volt az 1831-es koronázás költségeinél (amely 30.000 font volt). Ugyanakkor jelentősen elmaradt az 1821-es koronázás költségénél, amely 240.000 fontnyira rúgott.
Úgy tervezték, hogy minél szélesebb nyilvánosságot érjen el az esemény. Mindezt segítette a vasút gyors fejlődése, s alaposan igyekeztek megszervezni a vendéglátást és szórakoztatást is. A Hyde Park egy hatalmas vásárvárossá vált, amelyben még egy hőlégballonos attrakció is volt. A vásárt két napra tervezték, de végül négy napig tartott a nagy siker következtében. A koronázás estéjére még egy nagy tűzijátékot is terveztek.
A meghívottak
A helyzetet kissé bonyolította, hogy az 1832-es törvénymódosítás miatt, amikor a kormány radikálisan átalakította a monarchiát, kissé megváltozott a koronázás menete. A meghívottak száma körülbelül 500 parlamenti képviselővel nőtt, de fontos szempont volt az is, hogy a nagyközönség minél többet láthasson a koronázási menetből. Az útvonal körülbelül a kétszerese volt az 1831-es útvonalnak, s a kezdőpontja a Buckingham-palota volt (korábban a Tower és Westminster-apátság között vonultak). A tervezett útvonal körülbelül kör alakú volt, s a Buchkingham-palotától, a Hyde Park sarkától a Piccadily, Szent James utca, a Pall Mall, a Charing Cross és Whitehall mentén a Westminster-apátságig körülbelül egy óráig tartott végig menni rajta. II. Károly 1661 áprilisi koronázása óta ez volt a leghosszabb útvonal.
Az eseményt szinte minden politikai oldal támadta különböző okok miatt, akár mert túl nagynak tartották a nyilvánosságot (utalva Viktória fiatal korára), akár mert túl drágának gondolták az eseményt, akár mert túl korainak tartották – jobban szerették volna augusztusban tartani.
Sokan a monarchia ellen is felléptek és a királyság megdöntésének ötlete is felmerült. Egyes történészek úgy gondolják, hogy ha nem egy fiatal, törékeny és a nép szemében elfogadott, népszerű uralkodó lett volna IV. Vilmos utóda, akkor a monarchia könnyen veszélybe került volna. Lord Melbourne igyekezett alaposan megtervezni mindent, s a fiatal királynő az 1762-ben készült koronázási kocsit használta a felvonuláskor. Koronázási bankettet nem terveztek, a pénz nagy része a felvonulási költségekre fogyott el.
A koronázás
Viktória királynő koronázását végül 1838. június 28-án, egy csütörtöki napon tartották, amely a korabeli Anglia nagy napja volt. A felvonulás útvonalán szinte végig ünneplő tömeg várta a királynőt, a vasút elterjedése valóban sokat segített az egyszerű embereknek is eljutni a koronázás színhelyére. Összességében körülbelül 400.000 fő érkezett az ünnepségre Anglia és Európa, sőt a világ minden részéből. Nagyon sokan már napokkal korábban megérkeztek a koronázásra, s afféle katonai táborokhoz hasonló körülmények között töltötték napjaikat. Az emberek már reggel hatkor elindultak, hogy jól láthassák a menetet. Az útvonal mentén a nézők számára állványokat emeltek, amelyek szinte kivétel nélkül mind megteltek, pedig az ülőhelyeket igen magas áron értékesítették. Az útvonal mentén a koronázás előtti estén már 2 guinea-be került egy ülőhely, míg az apátságban, a nem hivatalos vendégek akár húsz guinea-t is fizethettek, hogy ott legyenek.
A birodalmi zászlót a Westminster-apátság előtt 21 ágyúlövés kíséretében húzták fel reggel tíz órakor, a menet indulásakor. A hadsereg után a nagykövetek és főnemesek következtek, majd a királyi család tagjai és a miniszterek majd a Lordok Házának tagjai. A királynő kocsija volt az utolsó, amelyet a testőrség tagjai őriztek.
A Westminster-apátság eléggé nagy volt ahhoz, hogy akár többezer fő is elférjen benne, így nem okozott gondot a hatalmas vendégsereg elhelyezése. A galériát az Alsóház tagjai, bírák és nagykövetek és más rendek tagjai foglalták el.
A menet fél tizenkettőkor ért a helyszínre, s a királyi család és különböző hercegek kíséretében a királynő tizenkettő előtt nem sokkal lépett be az apátságba. A belépés után letérdelt egy faliszéknél és csendes imát mondott.
A zenészek az Isten óvd a királynőt és az Éljen a fenségünk műveket játszották. A koronázás összes öt óra hosszan tartott, s királynő eközben kétszer váltott ruhát.
A korona
A koronázáskor II. Károly koronázásától kezdve a Szent Edward koronát használták, de számítottak rá, hogy a hatalmas és súlyos (kb. 5 fontnyi súlyú) korona nem lesz alkalmas Viktória koronázására, ezért készítettek a számára egy kisebb birodalmi államkoronát a Rundell, a Bridge & Co. cégnél, amelyhez összesen 3093 drágakövet használtak fel. Ezen rajta volt a Fekete herceg rubin, a Szent Edward zafír is. Akkori értéken 112.760 fontba került, amely mai árfolyamon körülbelül 70 millió font lenne.
Ez az új korona súlyosan megsérült egy 1845-ben történt baleset során, a Parlamenti ülésszak megnyitóján. Az üres aranykeret jelenleg a Martin-toronyban látható, míg az eltávolított drágaköveket beépítették egy új koronába, amelyet a Garrard & Co. készített VI.György koronázásra 1937-ben.
A gyűrű-baki
Nagyon kevés volt a próbalehetőség, ezért az ünnepségen számtalan kisebb-nagyobb hiba történt, sőt balesetek is – akár bakiparádénak is nevezhetnénk. A királynő ugyan Lord Melbourne kérésére előző este meglátogatta az apátságot a részleteket megbeszélni, de Benjamin Disraeli, későbbi miniszterelnök szerint az esemény megszervezése nagyon sok kívánnivalót hagyott maga után, a részt vevők számtalan esetben nem tudták mi fog következni, s ennek következtében sokat hibáztak.
A canterbury érsek a korona fejre helyezése előtt a koronázási gyűrűt próbálta Viktória ujjára húzni, azonban nem a megfelelőre húzta, így a királynőnek alaposan meg kellett küzdenie, hogy a gyűrűt levegye a szertartás után, s kezét jeges vízben áztatta, hogy a duzzanat csökkenjen. S milyen az élet, az érsek két évvel ugyanazt a hibát ismét elkövette Viktória esküvői gyűrűjével is.
De hogyan tévedhetett ekkorát?
Valójában nem ő volt a hibás, hanem a királyi aranyművesek félreértelmezték a koronázási fogalmakat, így nem a gyűrűsujjhoz, hanem a kisujjhoz készítették el a zafírral és rubinnal borított, húsz apró brilliánssal szegélyezett gyűrűt, amelyet nagybátyja IV. Vilmos 1831-es koronázási gyűrűje ihletett meg. A koronázási gyűrű mindig személyre szabott és már a kezdetektől fontos szerepet kapott. A koronázás része a gyűrű bemutatása a szentelt olajjal való felkenés után, s közvetlenül maga a koronázás előtt. Az érsek tudott a problémáról, csak elfeledte azt.
A szöveg-baki
Ezután Durham püspöke egy rossz pillanatban adta át az uralkodói gömböt (országalmát).
De igazán nagyot Bath és Wells püspöke hibázott, amikor kettőt lapozott és a szertartásból véletlenül kihagyta azt a részt, amelyben Viktóriát királynőnek nyilvánították, azonban segédje észrevette és szóvátette, így, bár már elhagyta a Westminster-apátságot, a királynőnek újra vissza kellett mennie és újra fel kellett esküdnie, hiszen enélkül nem lett volna hivatalos a szertartás.
Lord Rolle (milyen beszélő név), az egyik főrend, egy 88 éves földbirtokos, amikor fellépett a lépcsőn a királynő felé, megbotlott, elesett, sőt le is gördült néhány lépcsőfokot. Szerencsére nem történt komoly baja (egy kis agyrázkódáson kívül), s amikor felállt, újra elindult volna a királynő felé, aki ekkor váratlan lépésre szánta el magát. Felállt a trónról és pár lépést tett lefelé a lépcsőn Lord Rolle felé, hogy megakadályozza az újabb balesetet. Charles Greville így írt esetről
“a kegyelem és kedvesség cselekedete volt ez, amely nagyszerű tettet produkált. Valójában ez a naivitás, a kedvesség, a természet, a jó természet , a megfelelőség és a méltóság figyelemre méltó egyesülése volt, amely annyira csodálatossá teszi és annyira elbűvöli a körülötte lévőket.”
Lord Rolle balesete a kultúrában
Mások nem voltak ilyen nagylelkűek az idős lorddal, hiszen John Martin festményén vagy Richard Harris Barhan versében kissé gunyorosan van ábrázolva.
Then the trumpets braying, and the organ playing,
And the sweet trombones, with their silver tones;
But Lord Rolle was rolling; — t’was mighty consoling
To think his Lordship did not break his bones!
Benjamin Disraeli egyébként eredetileg úgy döntött, hogy nem vesz részt a koronázáson, és azt írta nővérének, hogy nincs kedve korán kelni (már reggel 8 órakor) és ünnepi ruhába öltözni és hét-nyolc órát hallgatni a különböző prédikációkat. Azonban mégis meggondolta magát s másnap már azt írta, hogy mégis elment és ” a legcsodálatosabb, legkülönfélébb és legérdekesebb ügy volt, ahol valaha is voltam … az apátságban az egyik legjobb helyem volt … a királynő nagyon jól nézett ki, és nagy kegyelemmel és teljességgel végezte a feladatát, amit általában nem lehet mondani a többi előadóról”. Jól szórakoztatta Wellington hercege, aki jót nevetett Lord Melbourne megjelenésén, ahogyan a birodalmi karddal állt a helyén.
Az ünnepi zeneművek
Az ünnepi zenekar összesen 80 fős volt, amelyet egy 157 fős kórus egészített ki, de a különböző vélemények alapján a zene nem volt méltó az alkalomhoz. A zenészeket Sir George Smart irányította és eközben orgonálni is próbált – e kettő kevés sikerrel ment egyidőben. Smart hiába próbált professzionális szólistákkal javítani a kórus minőségén javítani, a rájuk elköltött 1500 font kidobott pénznek tűnt, ahogyan a saját maga számára kiutalt 300 font is (1902-ben VII. Edward koronázás sokkal kifinomultabb zenét kaptak alig 1000 fontért.) Új koronázási himnuszt terveztek előadni, amelynek szerzője Thomas Attwood lett volna, aki azonban a koronázás előtt pár hónappal elhunyt, így az új himnusz nem készülhetett el. A koronázás során Handel négy művét is játszották, s brit uralkodó koronázásakor még sohasem hallatszott a Hallelujah, amely most viszont előadásra került.
Persze volt akinek tetszett, hiszen Rochester püspöke azt írta, hogy “Lenyűgöző és mindenkit arra kényszerített, hogy felismerje, hogy egy vallási eseményen vesz részt”.
Az egyik radikális képviselő, Joseph Hume, nem volt hajlandó az ünnepi öltözéket felvenni, így számára nem engedélyezték, hogy a képviselők közé üljön, de végül is talált magának helyet az apátságban.
Szintén ott volt a koronázáson egy másik jövendő miniszterelnök William Gladstone is, aki szűkszavúan csak annyit jegyzett föl az eseményről, hogy a látvány csodálatos volt, s az apátság után a Carlton Clubba, majd a Bath House-ba ment, s csak hajnali fél kettőkor ért haza.
A királynő napirendje
Maga Viktória királynő hajnali négykor kelt fel, mert az utcazaj és izgalom már nem hagyta aludni, de csak hétkor kelt ki az ágyból. A menet tízkor indult, ahol a fiatal királynő Sutherland hercegnővel és Lord Albemarle kiséretében kocsizott. Amikor megérkeztek az apátsághoz, a királynő csatlakozott udvarhölgyeihez: “Lady Caroline Lennox, Lady Adelaide Paget, Lady Mary Talbot, Lady Fanny Cowper, Lady Wilhelmina Stanhope, Lady Anne Fitzwilliam, Lady Mary Grimston és Lady Louisa Jenkinson – mindegyik egyformán öltözve, gyönyörűen fehér szaténból és ezüstből készült szövettel, előtte ezüst kukoricafülű koszorúkkal, és egy apró rózsaszín rózsa a pajzs mögött, és rózsaszín rózsa a ruhák díszítésein.”
A legfontosabb pillanatban, amikor a korona a fejére került, Viktória úgy érezte, hogy Lord Melbourne szinte atyai szemmel nézi, s ettől nagyon meghatódott. Negyed négy körül újra elvonulhatott kissé, majd indultak vissza a palotába, ahová kicsivel hat után értek. Este nyolckor megvacsorázott aztán az édesanyja erkélyéről megnézte a tiszteletére adott tűzijátékot, majd lefeküdt aludni. Másnap fél tizenkettőig nem evett semmit, aztán ő maga is kilátogatott a Hyde Park-ba.
A koronázás utóélete
A koronázás világszerte nagy várakozással várt esemény volt, s nem csak Európában. Az 1821-ben alapított amerikai The Saturday Evening Post több alkalommal hosszú tudósításokban írt az eseményről. 1838. július 28-án egy személyesebb hangvételű cikk, majd augusztus 4-én egy minden részletre kiterjedő tudósítás írta le a koronázását.
A tudósítók rendre meglepődtek, hogy a hatalmas tömeg mennyire udvarias és fegyelmezett. Az elszakadás, függetlenedés után hatvan évvel Amerika Viktória-lázban, sőt királynő-mániában égett, divatba jött a Viktória-hajkefe, a Viktória-szappan vagy a Viktória-kalap – viccesen még az is felmerült egy újságban, hogy Philadelphiát Victoria-delphiának fogják hívni 🙂
Az eseményről hivatalosan készült festményt Sir George Hayter készítette egy 255,3 x 381 cm-es olajfestmény formájában, amelyen összesen 64 résztvevő szerepel. A megbízást 1838. június 22-én kapta 2.000 guinea fizetség ellenében. Majdnem két évig tartott, amire elkészült a mű, amelyet 1840 márciusán mutattak be a királynőnek, aki nagyon elégedett volt a munkájával. Magát a szertartást a festőművész Lord Chamberlain mellett ülve nézte végig, s folyamatosan készítette a vázlatokat a festményhez.
Természetesen voltak kisebb zavargások is a koronázás és főként a tűzijátékok alatt. A leghíresebb a David Lyon kovács, Jonathan Hazeel nyomdász és William Gunn gépkezelő vezetésével történt. Ekkor egy gyújtogatás következtében összesen 622 fontnyi kár keletkezett, amelynek következtében a rendőrség (a cilivruhás nyomozók jelentései alapján) másnap reggel elfogta a vezetőket. Egy 1838 októberi Perth-i perben Lyon egy év, Hazeel nyolc hónap és Gunn négy hónap börtönbüntetést kapott gyújtogatásért.
Ez később sem lett sokkal jobb.
Kapcsolódó posztok |